szomorkás ez most..

a családban egyedüliként már sikerrel vettem az elengedést,de a többieknek ez még nem igazán megy..

tudom,hogy nekem könnyebb,hiszen én érzem,hogy már nincs itt..

mikor a halálakor berohantam a kórházba,még felvettem a steril zacskót a cipőmre,mert úgy éreztem,el kell búcsúznom tőle..

de amint beléptem az intenzívre anyukámhoz,rögtön éreztem,hogy ott van a szobában..

és akkor már nem akartam megnézni azt az élettelen testet,amiben ő már nem volt ott..

napokig éreztem még,hogy mindig velünk volt..

sokat beszéltem is hozzá,és erre kértem a többieket is,hogy nyugodtan kommunikáljanak vele némán akár..

mert hallja és érti..

most 2 napja egyáltalán nem érzem már..

úgy hiszem,hogy ő már átkelt..

gondolkodtam azon,hogy ezek a dolgok,amiket én érzek,vajon mennyire lehetnek hátborzongatóak anyukámnak és a lányoknak,akik valahogy nem igazán hiszik ezt az egészet..

olyan vagyok a szemükben,mint egy állatkerti zsiráf..

olyanfurcsa..mert ilyen állat ugye nincs is:D

nem erőltettem rájuk sohasem a saját képességeimet,és valahogy megszoktam ezt a furcsalány szerepet már..

most azért mintha kicsit nyitnának felém,és néha már mintha el is hinnék,amit mondok..

belátom,hogy nem lehetek próféta saját hazámban,és nem is erőlködöm rajta..

most ebben a szituációban azonban mégis én vagyok az,aki közelebb hozhatja őket apukám lelkével..

és azon is leszek,hogy ezt a kommunikációt segítsem..

ehhez persze jobb lenne,ha nem lennék ennyire agyon terhelve,és nem jönne még ezer más gond a nyakamba..de persze,hogy pakol rám a sors megint..

ma már az ájulás szélén arra gondoltam,hogy leülök a földre és sírva fakadok..

mint kisgyerek koromban..

de maradt csak a majdnem ájulás,és csináltam a dolgom tovább..

a sorsnak fekete egy humora van,azt kell mondanom..

mikor lejöttünk az intenzívről apukám mellől,a parkolóőr épp megtorolta rajtunk,hogy 10 perccel lejárt a cetlink..

szorongatva a szemeteszsákot,amibe apukám újraélesztésnél szétvagdosott ruháit dobálták próbáltam fényt gyújtani az agyában,hogy vajon miért is nem tudtunk időben megjelenni..

NEM értette..

kiabáltam,amit soha nem szoktam,de most el kellett ordítanom magam,és nem fogtam vissza a nyelvem..

(visszakapja a sorstól,tudomén..ezt is odaordítottam neki:D)

de a zacskót azért betuszkolta a szélvédő alá..

hazaérva várt az ajánlott levél,hogy ki akarják kapcsolni a villanyt(naszuper..megint egyezkedhetünk..könyöröghetünk)..

és ma újabb ajánlott levél(már megáll a szívem,ha értesítőt látok bedobva),hogy mivel a töketlen bírósági végrehajtó 1 éve nem bír pénzt legombolni az exemről,majd ÉN fizessem meg az ő költségüket..

na menjen mindenki oda,ahová gondolom..

és most még nagyon finom is voltam..

tisztában vagyok azzal,hogy a csapás nem egyedül érkezik..

és a 3+1-es szabály nálunk be is szokott jönni papírforma szerint..

most sem történt ez másként..

ezért most csendben súgnám az égieknek,hogy köszönöm a tanítást meg minden,de most már megvagyunk a néggyel,úgyhogy most tegyenek felejtőre egy időre..

előre is köszönöm..

az említett szemeteszsák pedig itt az autómban,és rám vár,hogy átnézzem és valamit kezdjek vele..

senki rá sem bír nézni(érthető)..

nem szeretek én lenni az erős,a mindent kibíró..

nagyon nagyon fáradt kisgyerek vagyok..

csalódott és szomorú..

kérem vissza a játékmackómat..