kamaszkori lázadások..

sokszor eszembe jut chanson,mikor a lányokra rátör az öt perc..

(ami néha hetekig eltart)..

és olyankor leszögezem magamban,hogy a kamaszokkal való kommunikáció a világon a legnehezebb dolog..

mert ugye van az édes pihepuha nyálas kisbabád,aki egyszercsak egy hétfejű sárkánnyá válik észrevétlenül,és csak nézel rá értetlenül..'ki ez a gyerek?..hogy került ez ide?..az enyém biztosan nem lehet..'

köszönőviszonyban sincs a gyermeki énjük azzal a borzalommal,ami kibújik belőlük kamaszkorban..

és amikor az egyik éppen már felgyógyulna ebből az őrületből,akkor gyorsan valamelyik kicsi esik bele..

és egy nap feloldozásod sincs őrjöngő tini nélkül..

valakin mindig rajta van a téboly..

nálam az a módszer vált be,hogy megpróbálok úgy tekinteni erre az egészre,mint egy betegségre..mondjuk bárányhimlőre..

ami jött,rombolt..aztán továbbállt..

szerencsés esetben nem hagyva hegeket,néha viszont mély sebhelyeket vájva..

igyekszem magamban elég sokszor mantrázni,hogy ez a 'valami',ami most az én tündéri kislányom testébe bújt,ennek a valaminek semmi köze az én babámhoz..

ez csak egy idegtépő hormonbomba..

és lássuk be,hogy a hormonok borzalmakat művelnek a kamaszokkal..

elidegenednek maguktól,mindenki mástól..és legfőképpen a saját családjuktól..

senki nem tud olyan mélyen megbántani,mint egy tüskés kamasz..

és azért,mert ismer jól..ismeri a gyengéid..

és bántani akar..abban a pillanatban azt akarja,hogy nagyon fájjon..

és bizony fáj is..nem is kicsit..

nehéz ilyenkor nem letépni a fejüket első felindulásból,vagy nem elküldeni őket a jóédesanyjukba(hmm..akik mi vagyunk:D)..

jó esetben az ember ilyenkor megvárja,míg lecsitul az első dühe(nekem ez a legnehezebb),és akkor megpróbál sündisznót szelidíteni..

mindig összevissza szurkálnak ilyenkor a tüskék,de nálam bevált az,hogy kivárom azt a pillanatot,mikor nincsenek összegömbölyödve..

akkor nagy valószínűséggel eljutnak az értelméig azok a dolgok,amiket mondok..

igen..az időzítés..

nagyon fontos,és nagyon nehéz megtanulni..

sok sértést raktam zsebre,mire rájöttem,hogy vérben forgó szemű,dühöngő őrülttel nem gazsulázunk..

majd,ha lecsitult..majd akkor..

sokszor fajult üvöltözésbe a nevelési kísérletem,mire rájöttem,hogy nem szabad felvenni a kesztyűt..

nem lehet a sértésekre és dühöngésre hasonló eszközökkel hatni..

annak semmi értelme..

mi is mindig úgy kerülgetjük az épp aktuálisan tomboló kamaszt,mint egy gyakorló elmebeteget..

akit nem hergelünk,viszont nem is támogatunk az őrületében..

mert arra azért vigyázni kell,hogy a korlátok megmaradjanak..

a szabályok akkor is szabályok,ha valakin éppen rajta van a téboly..

nem lehet élhetetlenné tenni az otthonunkat csak azért,mert valakinek épp a fülén füstölnek kifelé a hormonjai..

és a kamasznak hiába vagyunk olyankor mi 'normálisak' a feketeseggűek,a 'mindent rosszul gondolók',erélyesen tudatosítani kell benne,hogy mindennek van határa..

pont nekem,az engedékenynek és lágyszívűnek ezt volt a legnehezebb megtanulnom..

de a hosszú évek alatt rájöttem,hogy ez az,ami leginkább használ..

a szeretetteljes türelem(mert elmúlik..ez is elmúlik egyszer)..

és a szelíd korlátozás..

amikor kipárnázott,de kőstabil korlátok között hagyjuk őket,hogy kitombolják magukat..

rettentő nehéz egy kamasszal együttélni,de mindig jusson eszünkbe az,hogy ez csak egy módosult tudatállapot..

és nagy valószínűséggel emlékezni sem fog rá,hogy milyen szörnyű is volt velünk,ha majd elszáll a szeméről a köd..

egy bölcsebb,nyugodtabb és szeretettelibb embert kapunk vissza,mire lecseng bennük a kamaszkor..

egy olyan embert,aki már nem gyerek..aki onnantól bizony felnőtt..

felnőtt gondokkal,felnőtt lélekkel..

akit becsülhetünk és tisztelhetünk..

hiszen reményeink szerint olyan felnőtté válik,amilyenné nevelni szerettük volna..

én büszke vagyok rájuk..

ancsa és katus gyönyörű és okos pillangóként szálltak ki a kamaszkorból..

kicsi szonjababám pedig épp a sűrűjében van..

de tudom,és érzem,hogy belőle is egy szépséges,szikrázóan tehetséges ember válik..

(csak éljük túl ép ésszel:D)..

drága 'kicsi babáim' <3