2013. április 30., kedd

mostanában állandóan bőgök..

a diétám hatása a kanyarban sincs ahhoz képest,amit a hosszú séták tesznek a testemmel..
naszóval én,aki a fekve helybenfutáson kívül nem tudok túl sok sportot elképzelni,most kezdek a puhaságom alatt  itt-ott izmosodni..
ómájgád.
ma reggel már a kis cukorvirslim haza is akart indulni,de én még ráhúztam egy cseppet..
mit csináljak,ha egyszer neki lehet feküdni az orgonaillatnak,és abból nekem sosem elég?
nem gondoltam volna,hogy egyszer előbb fárad ki a babakutyi,mint én:)

aztán hazaérve ő sorbarágcsálta örömében a cicákat,és horkolva kidőlt..
én pedig bőgtem egyet a goldim sírján..
van fájdalom,ami sosem múlik el,hiába szeretem pont annyira ezt a kisvirslit..
eszembe jut a spancim is,és már bömbölök is..
mindig elfogy a levegőm,ha rájuk gondolok..

és minden nap gondolok rájuk..



2013. április 29., hétfő

virágos/gazos kertem..

az,hogy nem írok mostanában a kertről,az azt jelenti,hogy éppen túrom,ezért nem érek rá..
a hosszú téli hónapok után mindig dúlt vadmalacként rohanok a kertbe,és egy hét alatt akarom behozni az összes lemaradást(ugyanmár)..
az mondjuk nagy haladás,hogy Áginak hála már nem úgy nézek a területfoglalókra,mint gazokra,hanem hagyom őket békében..(nyilván igyekszem azért kordában tartani őket)..
mióta az erdőjáró lányoknak hála megtudtam,hogy egy csomó mindent meg is lehet enni,ahelyett,hogy idegesíteném magam miattuk,már sokkal elnézőbb vagyok a kerttel szemben is..
néha ugyan sikongat bennem a párhuzamos ágyásokat kívánó lelkem,de közöm sincs már ahhoz a mindent kigazolós,kikapálós régi énemhez..
azt ugyan nem állítom,hogy egyöntetű lelkesedés övezi az állandóan felbukkanó új zöld versenyzőket a konyhában,de én nem adom fel,ezentúl is mindent megkóstolunk,ami ehető,aztán a menüben marad ami marad..
már így is mérföldes lépéseket tettünk az egészségünkért..(én mondjuk kifejezetten élvezem is,hogy ennyi gaznak hitt növényt le lehet legelni a kertből,erdőből)..
nyunyesz talán csak,aki még nálam is boldogabb,mert azóta jelentősen nőtt az ő repertoárja is,bár őt mostanában csak a végtelen alagutak ásása érdekli..minden este kínából kell visszahozni,mikor behozom a kerti napközijéből..bolond ásónyunyi:D)..

a kertben pedig hagyom virágozni a gyomokat békével továbbra is,hiszen már tudom,hogy olyan,hogy gaz,nem is létezik:)




2013. április 27., szombat

nehéz döntés..

kezdettől úgy terveztük,hogy majd két kutyust fogadunk örökbe..
ezzel várni szerettem volna addig,míg kisvirsli kicsit megszokja nálunk,de ez körülbelül 2 perc alatt megtörtént:D
azóta egyfolytában vigyorog,mint a tejbetök,és szétreped a boldogságtól..(csodás természetű apróság)..
mikor reggelenként végigköszöntjük a környék összes nedvesnózisát,akkor viszont olyan szívettépően tud könyörögni értük,hogy megszakad a szívem..
az ideiglenes mamijánál nagy falkában élt,és láthatóan hiányoznak neki a kutyabarátok..
szegény cicáinkon próbálja levezetni ilyen irányú hiányát,csakhogy ők egyre nehezebben viselik,hogy mindig játszani akar velük..állandó menekülésben vannak a rágcsálás elől..
úgy érzem,hogy sürgetően itt az idő egy újabb kutyushoz..
ez viszont sokkal nagyobb lelki terhet ró rám,mint azt gondoltam..
ugyanis,ha józan ésszel gondolkodom,akkor be kell látnom,hogy az elkövetkezendő 15 évre ez lesz az utolsó lehetőségem arra,hogy megmentsek egy kutyust a rácsok közül..
ez pedig mázsás súlyként nehezedik rám..merthogy melyiket?
napi többszáz kutyust nézek végig az állatmentő honlapokon,és a sírásig fokozom állandóan a rosszullétem..
borzasztó lütyő vagyok,hogy minden ember/állat szenvedését a szívemre veszem,de nem tudok máshogy működni..
amint úgy gondolom,hogy na..talán ő lehetne az,rögtön belém mar a fájdalom,hiszen mennyi másik tünemény ül ott bánatos szemmel a rácsok mögött,és várja a halált..(sajnos még sok gyepmesteri telepen altatnak rendszeresen)..
hogyan lehetnék képes eldönteni,hogy ki élhet,és ki nem?
hogyan élhetek felhőtlenül úgy tovább,ha közben annyi másiknak nem adom meg a lehetőséget?
és vajon van-e erre megoldás?(egy tanyán,ezer mentett állat között..igen..ez gyerekkori álmom,csak sajnos nem a valóság)..
örömnek kellene éreznem a kutyikeresést,és mégis minden nap sírok miatta..
nehéz feladat ez nekem..



boldogvirsli..

2013. április 23., kedd

elengedés..elfogadás..

egy vallomással tartozom..
közel sem vagyok olyan jó háziasszony,mint amilyennek hittem magam,viszont sokkal jobban érzem magam,mióta ezt be tudtam vallani magamnak..
az a házasságban(az már rég volt),gyereknevelésben(ez még bőven kitart életem végéig) eltöltött 25 év,amiben azt akartam hinni magamról,hogy én mennyire szuper vagyok,az semmi más nem volt,mint megfelelési kényszer..
először meg akartam felelni a családtagoknak,aztán mindenki másnak is..
kivéve magamat..
erőmön felül feszültem meg állandóan,hogy glancban-glédában álljon minden és mindenki körülöttem..
néha voltak percek,mikor ez így is volt,de akkor úgyis valamelyik lány rumlit csinált,vagy valamelyik állatka leamortizálta a fél házat..
nem mérhető még csak napokban sem az az érzés,hogy most minden rendben csilivili körülöttem,kezetráz nahurrá..
percek..talán..
eszement mennyiségű időm telt el azzal,hogy fejben mindig éppen valamit terveztem,hogy majd azt jól kitakarítom,azt de jól megfőzöm,és közben a harmadik kezemmel még kötök is gyorsan valamit,a fülemmel pedig majd kertészkedem..


mióta el tudtam engedni ezt a megfelelési kényszert,és már nem kapok pánikrohamot,ha nem ragyog körülöttem minden,azóta sokkal boldogabb vagyok..
mert persze elkészül az,amit annyira nagyon akarok,csak van,hogy nem akkor,amikorra terveztem..
ha meg sosem jut rá idő,talán nem is volt annyira fontos:)

elengedés..
elfogadás..
talán a két legfontosabb része most az életemnek..
hagyom,hogy jöjjön,aminek/akinek jönnie kell,és hagyom,hogy menjen békével az,aminek/akinek mennie kell..
alapjaiban változott meg az életem,és ez most engem kiegyensúlyozottabbá tesz,mint valaha voltam..
már nem akarok megfelelni senkinek,egyszerűen csak hagyom,hogy a boldogság megtörténjen velem..

van már időm,jelenlétem arra,hogy csatangoljak a kutyival az erdőben,amerre a szívünk húz,van rá szemem már(köszönöm erdőjáró lányok),hogy milyen növényeket,virágokat szedjek az ebédhez(kaszálni lehetne az ibolyát és turbolyát),és van rá lehetőségem,hogy visszafojtott lélegzettel őzeket lessek kisvirslivel a réten..

giccses kis életem:)





2013. április 17., szerda

jelen lenni minden percemben..

a repül sorozatból már csak én hiányzom,de hát ugye a kutya még nem tud fényképezni,és én leginkább akkor repülök,mikor a kisvirslivel sétálok..
olyankor levitációval közlekedem,olyan szinten elemel a valóságtól az erdőillat és a csend..
ha életem legboldogabb pillanataiból kellene választanom,biztosan az első tízben lennének ezek a meghitt barangolások babakutyival..
szeretem az álmoskás,fáradt poroszkálásunkat is,és a vizesfűvel ébredező reggeli csatangolásokat is..
szeretem hallani,ahogy húzzák fel a redőnyöket,szinte látom ahogy kávéillatban indul mindenhol a reggeli rutin..
néhány hajszolt,munkába igyekvő,még félig csukott szemű kutyasétáltatóval találkozunk csak..
de mi megállunk mindenhol,ahol mohó orrocskákat nyomnak a kerítéshez..
mindennek meg kell adni a méltó idejét..
szeretem úgy pergetni a napjaim,hogy minden percét kiélvezzem..
hogy amit éppen csinálok,abban totálisan elmerüljek és feloldódjam..
a hajnali séták nemcsak a kutyit fárasztják le,hanem engem is átmosnak..
kell ez a Jelenlét..



elégedett kisvirsli a gyűjteménye tetején..
elfoglalja magát,míg dolgozom:))

2013. április 11., csütörtök

hálaima..

amikért ma hálás vagyok:

-megölelni reggel a lányokat,mikor párnagyűrött arccal lejönnek reggelizni..minden reggel úgy megörülök nekik,mintha ezer éve nem láttam volna őket..
-az idén először napon teregetni..ez a legfontosabb hobbim(hát kinek mi..én szenvedélyes teregető vagyok)
-lepirítani az arcom,míg kint iszom a kávémat a teraszon..Isten hozott napfény!<3
-Haley babával,az új kutyussal beszimatolni minden kerítésen a környéken..vastagon hömpölyög a virágillat a kertekben..
-séta közben megállni az utcán..harapni lehet a csendet és a napfényt..kutyi nózija az égben..ő is érzi..áldottak vagyunk..
-elnézni,ahogy a kertben kergetőznek a cicák..semmi sincs kecsesebb náluk..
-munkába menet összepuszilgatni a kiflibe gömbölyödött napillatú babakutyit..(majd jól összerág mindent,mire hazaérünk..de hát annyira cuki<3)..
-várni az estét,mikor együtt ülhetünk majd le vacsorázni..ilyenkor végignézve a csacsogó lányokon mindig elönt a hála..

köszönöm,hogy minden napomban bőven van miért hálát adnom!



szonjarepül..






katarepül..





ancsarepül..

2013. április 10., szerda

a szíveddel kell érezned..

az utóbbi időben sokat foglalkoztatott a magamba zárkózásom..
az a szinte teljes Csend,amivel körbevettem magam..
nem értettem a miértjét,nem is kerestem..
elfogadtam a belső kényszert,ami erre az útra vitt..
van,akinek nem saját döntése a belső bolygó(K-Pax..örök szerelem)..
és az,hogy ezekről olvasok hallok mostanában annyit,az sem véletlen..
jel..mi más..
láttam a lányokkal egy műsort,ami siketvak gyerekekről szólt,és az ő kálváriájukról..
arról a lélekben,szívben zajló belső világról,amiről oly keveset tudunk..
nem hallani és nem látni..
vajon felfoghatjuk-e pontosan,hogy milyen küzdelmes,embert próbáló helyzet ez..
ma találtam egy csodálatos cikket,aminek szintén ez a témája..
egy olyan nőről szól,aki megmutatta,hogyan lehet ilyen fogyatékkal teljes életet élni..
úgy éreztem,meg kell mutatnom,hiszen ez a pont azon a bizonyos mondaton..





Helen Keller gyermekkorában megsüketült és megvakult. Ám nem adta fel a reményt. Megtanult beszélni, diplomát szerzett, férjhez ment, és mindezt majdnem 100 évvel ezelőtt. Hogyan csinálta?


Helen tanítója, Ms Sullivan, a tenyerébe jelelte a tárgyak nevét.
Forrás: life.hu

Helen Keller 1880-ban született Alabamában, teljesen egészséges, gyönyörű kisbabaként. Másfél éves korában súlyos betegség taglózta le, aminek következtében elvesztette hallását és látását egyaránt. Kis gyermek lévén túl keveset tudott még a világról, ezért arra sem voltak eszközei, hogy érdemben elkezdjen kommunikálni. Így ír erről életrajzi regényében, a Csöndes, sötét világomban:

"Azt mondták, nagyfokú agy- és gyomorbántalmam van. Az orvos nem hitte, hogy életben maradok. De egy reggel a láz megszűnt, oly hirtelen és titokzatosan, ahogy föllépett. Nagy öröm volt a családban, mert ekkor még az orvos sem sejtette, hogy én többé sem látni, sem hallani nem fogok. […] Nem tudok visszaemlékezni, mi történt velem a betegségem után következő hónap alatt. Csak azt tudom, hogy vagy anyám ölében ültem, vagy belefogództam a köntösébe, amint a házban erre-arra járt. A kezemmel kitapogattam minden tárgyat, megfigyeltem minden mozgást, s így sok dolgot megtanultam. Csakhamar szükségét kezdtem érezni a másokkal való érintkezésnek, s idétlen jelzésekbe kezdtem. A fejrázás 'nem'-et jelentett, a bólintás; 'igen'-t, a húzás azt jelentette: 'jöjj', a taszítás: 'menj'.”

A megrendült szülők, bár a kislány állapotába beletörődtek, kétségbeesetten keresték az utat a lányukkal való kommunikációhoz. Végül felvették a kapcsolatot a Perkins Intézettel, akik úgy vélték legjobb, ha házhoz küldenek egy tanítót Helenhez. Így érkezett meg a kislány életébe Anne Sullivan és mellette is maradt halála napjáig.

Helen eleinte nagyon lelkesen mutogatta a szavakat amiket Ms Sullivan a tenyerébe betűzött. Ám nem fogta fel, hogy tanul. Tetszett neki az ujjak játéka, de nem értette a kapcsolatot jelek és jelentésük között. Aztán egy napon Ms Sullivan vizet csurgatott Helen egyik tenyerébe, míg a másikba betűzte a szót: víz. Ez okozta az áttörést.

"Amint a hideg víz az egyik kezemre ömlött, a másikra betűzte e szót: 'víz', először csak gyöngén, azután mind erősebben. Csöndesen állottam s teljes odaadással figyeltem ujja nyomait. Egyszerre, villámgyorsan, mintha fölébredt volna lelkemben valami elfeledett, régi gondolat visszhangja. Ezzel a nyelv titka meg volt fejtve előttem. Rájöttem, kitaláltam, hogy az a hideg valami, ami a kezemre csurgott, v-í-z volt. Ez a szó életet nyert előttem, fölébresztette szendergő lelkemet, megvilágosította, reményt, örömet fakasztott benne, szabaddá tette."

Ms Sullivan 49 évig maradt Helen mellett. Bárhová is ment, bármit is talált ki, ő vele tartott.
Forrás: life.hu
Ezek után már minden könnyebben ment. Helen lelkesen szívta magába a tudást. Megtanulta a jeleket, majd a Braille-írást. Innentől kedvére olvashatott, először angolul, majd franciául, görögül, németül és latinul. Elhatározta, hogy megtanul beszélni, ezért tíz éves korában elvitték Sarah Fullerhez, a Mann Horace Intézet igazgatónőjéhez.

"Fuller kisasszony módszere a következő volt: szép csöndesen elvitte a kezemet az arca előtt és a kezemet a nyelvéhez és ajkához érintette, mikor hangot adott. Nagyon igyekeztem mindent utánozni és egy óra alatt a beszédnek hat alapvető részét tanultam meg: az M. P. A. S. T. J. hangokat. Fuller kisasszony összesen tizenegy leckét adott. Sohasem felejtem el azt a meglepetést és örömet, amelyet az első mondat kiejtésekor éreztem: "Meleg van." Igaz, hogy szakadozott és ingadozó szótagok voltak bizony azok, de már emberi nyelv volt."

Helen kitartó volt és szorgalmas. 14 éves korában New York-ba költöztek Anne-nel, hogy a Wright-Humason-féle Siketek Iskolájába járjanak. 1900-ban pedig felvételt nyert a Radcliffe Főiskolára. Ms Sullivan lelkesen betűzte Helen kezébe az órák anyagát. A lány pedig soha nem kért felmentést vagy segítséget állapotára való tekintettel. 24 évesen magna cum laude diplomázott és így ő lett az első siketvak a világon aki bölcsész diplomát szerzett.


Helen Keller tizenkét könyvet írt és számos cikket, értekezést publikált.

Helen lassanként a figyelem középpontjába került. Összesen tizenkét könyvet írt -mind nagyon sikeres- valamint számos cikket, értekezést. 1915-ben megalapította a Helen Keller International nonprofit szervezetet. 39 országban tartott beszédeket. Ismerte az összes amerikai elnököt és jópár hírességet tudhatott a barátjának. Mark Twain azt mondta róla:
"A XIX. század két legérdekesebb egyénisége Napóleon és Helen Keller volt."
Később a Szabadságért Elnöki Érdeméremmel tüntették ki, majd 1965-ben a Leghíresebb Hölgyek közé választották a New York-i Világkiállításon. Helen 1968. június 1-jén halt meg álmában. Hamvait Anne Sullivan és Polly Thompson mellé temették.

Helen Keller a kitartás és a szorgalom mintaképe. Példája annak, hogy hátrányainkat miként kezelhetjük adományként. Tanítója, Ms Anne Sullivan pedig a világ összes pedagógusának mutatott irányt szeretetével és egész életével, amit Helen Keller segítésének áldozott. Kettőjük élete elválaszthatatlanul egy volt, és egy is maradt haláluk után is.



forrás:Pozitívnap

2013. április 4., csütörtök

a büszke szülő..

van ugye az a kisgyerekes szülőkkel,hogy mindig fényképeket mutogatnak,és hát most én is így leszek ezzel..
amikor a nehezek nehezében tipródunk(például tüzelőt gyűjtünk az erdőből) akkor inkább hallgatok róla,hát most hadd fecsegjek kicsit..
több a mosolyognivaló percünk,mint a szomorkás,így arra kell hát fókuszálnunk a szívünket..



nyunyesz sem hitte el a nagy havazást odakint..






a kisszaros sanyarú sorsa..





ennek a tányérhurcolgatásnak lett a vége a sapkás ügy..





kövér nyunyesz állandóan babci nyomában..

2013. április 3., szerda

van helye az örömnek..

idén sem kívántam senkinek semmit,de hát éppen attól ünnep az ünnep,hogy nem töltöm a gép előtt..
remélem mindenkinek úgy telt,ahogy tervezte,és megtalálta a Fényt ebben a külső sötétségben..
sokunknak telt most töltekezéssel ez a pár nap..
eleinte még próbáltam hajszolni magam a tervezett cél felé(tavaszi nagytakarítás,sütés-főzés),aztán rájöttem,hogy mindhiába..
a már tiszta ablakra zuhogott hó összemaszatolt mindent,a be nem hordott tüzifa derékban áll a vízben-sárban,és ünnepi kalácsot is csak az ünnepi ebéd után volt időm sütni..
de nem érdekel..
amit nem végeztem el,az egyelőre úgy is maradt,nem ettől függ a jókedvem..
volt viszont időm gyerekezni,kutyázni,lustálkodni..
ugyan nem tettünk arrébb a kertben egy fűszálat sem,és végül tényleg kivirágzott a szilvafa a kamrában,viszont lett egy kis házibohócunk,aki tegnap úgy aludt el,hogy az egész nap magával cipelt kis tányérját valahogy a fejére húzta sapkának..
ezek a fontos dolgok:)


2013. április 2., kedd

az új családtag...

az úgy történt,hogy hozott nekünk a húsvéti nyúl egy babakutyát..
nem szerettem volna elkiabálni,azért nem szóltam róla addig,amíg biztossá nem vált a dolog(meglehetősen körülményes örökbe fogadni egy mentett kutyust,de jól van ez így..én is helyeslem a körültekintést)..
amelyik maszatkát én kinéztem,annak már volt érdeklődője,de ajánlottak egy hasonló paraméterekkel rendelkező másik árvát..
Ancsának átküldtem a linket,és csak annyit írt vissza:"annyira cuki!..őt akarom.."
azt hiszem,hogy itt el is dőlt bennünk a dolog..
kezdettől úgy gondoltam,hogy majd megérkezik hozzánk az,akinek meg kell érkeznie,és ez mindennél természetesebb érzés lesz..
szombaton elmentünk családlátogatásra az ideiglenes mamájához,ahol természetesen szerelembe is estünk vele seperc alatt..
vasárnap már költözött is hozzánk a kis takarójával együtt,amit persze egy pillanatra sem használt azóta,fotelkutya lett az apróság..
8 hónapos tacskó-terrier keverék,és ebből adódóan egy rendkívül éles eszű kis örökmozgó..
a cicákkal egy nap alatt összebarátkozott,már együtt alszanak az ölemben:)
nyunyesszel futottak ugyan néhány kört,de azóta összeszoktak már,megszűnt az állandó sprintelgetés a nappaliban..
még 2 hét próbaidőn vagyunk,utána lesz egy újabb háztűznéző,ahol megnézik,hogy minden rendben,és onnantól hivatalossá válik az örökbefogadás..
sokat gondolkodtunk az illatos úti kutyákban,aztán úgy hozta a sors,hogy a Pilis-Budai Kutyamentőktől választottunk magunknak új családtagot..
rendes képet még nem tudtunk róla csinálni,de egy webcamos fotón meg tudom mutatni az apróságot,aki még sok boldogságot fog hozni az életünkbe..
imádjuk