Platon mondása lett a mai ajándékom..
minden egyes napon kapok,és adok át üzeneteket..
nagyon sokáig nem is tudatosodott bennem,hogy itt már régóta nem az én személyes fejlődésemről van szó,hanem valamiféle prizmaként működöm az emberek között..
a sugallat(vagy nevezzük üzenetnek),amit megkapok szinte minden nap,számomra egyértelmű és érthető..
viszont nem értelmezhető sokaknak..
(örök hálám a "hasonlókért",akik körülvesznek,és értik a szavaimat)..
évekig tudattalanul,mostanában viszont egyre tudatosabban fordítom ezeket le 'emberi nyelvre'..
ezt talán úgy tudnám elmagyarázni,hogy például egy angyalzene(létező valós fogalom) a legtöbb ember számára nem több,mint egy pihentető relaxációs zene..
jajjdeszép,jajjdejó..
de csak ennyi,és nem több..
nem érzik,nem élik át azt a feloldódást,amit például bennem okoz..
elkezdek belül szikrázni,és látom,érzem magam körül a fényt..
'otthon' érzem magam tőlük..(és kicsit mindig el is szomorodom a honvágytól)..
megvan a tengerparton hajnalban gyülekező angyalok látványa az angyalok városából?na EZ az..
van az érzékelésnek egy olyan foka,amit nehéz lenne elmagyarázni..
körülbelül ennyivel szélesebb spektrumban értelmezem én az üzeneteket..
és cseppet sem meglepő,hogy mikor tanácsért,kérdéssel fordulnak hozzám,általában van honnan,van miből merítenem..
hozzátenném,hogy nem mindig van ez így,hiszen én is tanulni jöttem ide,és még sok mindent nem tudok..
emlékezni jöttem:)
mint mindenki más,én is csak az "örök jelen pillanatlényeként" eszméltem erre a világra..
minden felismerés,minden tudás emlékezés valamire,amit öröktől tudunk..
de itt és most korlátaink vannak,és az éppen adott anyagi világban küszködve kutatjuk emlékeink nyomát..
szükség van arra,hogy legyenek összekötők,segítők,akik kísérnek minket ezen az úton..az emlékezés,a felismerés útján..
nekem is vannak,nem titok(sokan fizikai testben,néhányan transzdimenzionális lényként)..
és tudom,hogy sokaknak vagyok én a segítője,kísérője..
és végtelen örömmel is teszem mindezt,hiszen remélem,hogy másban is olyan eufórikus érzés a rácsodálkozás,mint bennem..
'hiszen ezt én is így gondolom,ezen régóta töprengek..'
szeretném,ha ebben az életidő ciklusban,amit itt töltök,minél több embernek segíthetnék..
"Az emberiség tudati fejlődése olyan folyamatot támogat, amelynek vége az észlelésmódok kiterjesztése magasabb dimenziókra, így az ember bizonyos értelemben a jövőben elhagyja ezt a ’világot’. Persze ez a tudati átváltozás már most is zajlik, és bár nagyon lassú, egyre többen vagyunk akik átéljük saját lényünk transzdimenzionális természetét, átlátván az idő és a tér szerkezetét. A múlt és a jövő kereszteződéseként, az örök jelenlét egyensúlyában maradva annak aranymetszeteként, inkább saját teremtő képzeletünk hajójáról tekintünk a jövőre. És amit látunk, varázslatos, csodás, és mágikus."
"A mágia az ősi hagyományok szerint erőt jelent: a képzelet önmagát megvalósító varázserejét.
Ebből következik, hogy jelenleg is folyamatosan teremtjük a jövőnket, képzeletünk önmegvalósító mágikus erejével. Minden gondolatunkkal, vágyunkkal, és ideánkkal folyamatosan alakítjuk mindazt, ami a jövőben valósággá válik körülöttünk.
Minden elképzelésünk, fantáziánk és reményünk beépül a világról alkotott jövő-képünkbe és teremti meg annak valóságát a megfelelő metszésponton.
És mégis, minden emberi képzelet és jövő-teremtő eszme felett ott áll az emberi nem végzete, hogy ezt a Földet végül elhagyni készül.
Feljebb lép. Magasabbra.
Minden csillagvilág teremtő alkotásának nagy természettörvénye, ez. Minden létformának csak egy adott életidő-ciklus adott a végtelen csillagfolyam tejútján keletkező örvénylésben. És igaz ez mind az egyén, mind pedig az egész emberiség mérlegén.
Szükségszerű, hogy minden ember ezt a Földet elhagyja, nem tarthatja meg magának.
Sőt mi több, mindig csak az örök jelen pillanatlényeként eszmél a világra, a jövő teljes ismeretlenségével. A jövőnk a Földön, nem a miénk. Azok jelene lesz, akik akkor élnek majd, és akik tudata ott és akkor építi majd.
Jó ha tudjuk: az ember nem örökéletű csak öröklétű. Mikor távozik ebből a világból, felszabaduló tudatának benső világosságánál arra eszmél, hogy az élet szűk terét elengedve egy sokkal tágabb horizont vár rá, ha a lét teljessége felé kormányozza hajóját.
S mikor távolba látjuk tűnni bármelyikünk a lenyugvó nap felé tartó bárkáját, jó ha tudjuk: ránk is, mint minden emberre vár egy túlsó part, ahol révbe érünk egyszer, mindnyájan."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése