2012. január 28., szombat

felhők közül a nap..



a szeretet csodákra képes..

drága öreg malackám tegnap,miután felállítottuk a hasa alatt áthúzott szőnyeggel,imbolyogva ugyan,de talpon maradt..
kint az udvaron már képes volt néhány lépést egyedül megtenni,bár utána elhúzta a feje,és eldőlt,mit a liszteszsák..
de nem adtuk fel,és háromszor is kommandósakcióztunk,vagyis ketten vezettük két oldalról,fogva alatta a szőnyeget,és a harmadik egyengette a lábait a küszöböknél,lépcsőknél..
az egész ugyan bohózatba hajlott,de a végeredmény a lényeg..
vagyis az,hogy sok időt töltött már lábon,és ez mindenképpen jót tesz neki..
olyan örömmel csóválja a farkát,mikor sikerül neki segítség nélkül talpon maradni..
(komolyan úgy látom,olyankor vigyorog:))

már elégedetlenkedik és nyüszög,mikor úgy érzi,itt az idő,és menni kell az udvarra..
olyankor egy kis segítséggel ugyan még,de kibotorkál,és elintézi amit kell..
(a gyerekek kiskora óta nem volt övezett ilyen ováció pisikakit:D)..
szegény öreg mackóm ugyan még mindig kicsit féloldalas,de szerintem sokkal sokkal jobban néz ki,mint eddig..
kedden még egy lyukas kétfillérest sem adtam volna az életéért..
amennyi imát én elmormoltam,és amennyit kezeltem őt energiával,azt kell mondanom,hogy nem volt hiába..
az sem mellékes,hogy pontosan érzi a rázúduló szeretetünket,és a törődésből,ápolásból érzi,hogy neki itt még helye van..
mondjuk halkan megsúgom,hogy pont ezt ingáztam ki a legnagyobb kétségbeesésben,hogy harmadnapra talpra fog állni,és hétvégére sokkal jobban lesz,túléli ezt az egész borzalmat..
az,hogy pontosan így történt,az még a legszkeptikusabb anyukámat is elgondolkodtatta..
egy a lényeg,hogy az elkövetkezendő napokban megpróbáljuk minél többet kivinni a levegőre lépegetni(na sétáról meg futásról még nem álmodunk..szeretne ő,de mindig felborul)..
és mindenképpen hálával tekintek az eddigi javulásért az égiekre..
bármi vagy bárki is hozta őt vissza az elmúlás küszöbéről,és bármennyi idő is adatik még nekünk..
én minden egyes napért hálás leszek,amit még itt tölt velünk..
édes öreg kis szuszorgóm <3





2012. január 27., péntek

a napkitörés hatása..




magyarázatokat keresek..
és mivel nem nálam sűrűsödnek csak a problémák,és több barátnőmnél is extrém módon megnövekedtek a megmagyarázhatatlan események,így nem tartom kizártnak,hogy K.-nak igaza van abban,hogy lehet mindez a napkitöréskövetkezménye..

"A 2005 óta legerősebb napkitörés által keltett mágneses vihar kedden éri el a maximumát - jelentette be az amerikai óceán- és atmoszféra kutató intézet (NOAA)"..

"Egyes kutatások beszámolnak róla, hogy a mágneses viharok hatással lehetnek a skizofrén vagy depressziós betegekre, mivel a napkitörések az agyi aktivitást és az agy potenciálját is képesek befolyásolni. A viharok kihatnak a koncentrációs képességekre, az arra hajlamosaknál pedig migrént idézhet elő, mivel a napfelszíni aktivitás megzavarja az agy elektromos tevékenységét.
Az agyi potenciál mérése alapján kimutatták, hogy a napszél, a napkitörés és az erős napfelszíni aktivitás megzavarhatja az agy elektromos tevékenységét."

nahát nálunk ugye mindkét esetben agyi érintettségről van szó,tehát hadd legyen ez most nekem kicsit gyanús..
az agy igen érzékeny műszer,és bizony könnyen lehet olyan következménye,mint az én kutyáimnál..

nem akarok én itt most bűnbakot előcitálni(értelme sem lenne..történt ami történt),de azt hiszem,hogy ez a természeti jelenség akkor is megérdemel néhány szót..

ez pedig a tudományos magyarázat:

napkitörés a naptevékenység leglátványosabb, és legerősebb földi hatásokkal rendelkező megnyilvánulása, melynek során együtt jelentkezik az alábbi három naptevékenységi jelenség:
  • Fler, vagyis a naplégkör egy körülhatárolt részének hirtelen, erős kifényesedése.
  • Koronakidobódás, vagyis a napkorona egy darabjának kilökődése a bolygóközi térbe.
  • Eruptív protuberancia, vagyis egy, a napkoronában hosszú ideje egy helyben lebegő, a környező gáznál sűrűbb és hidegebb felhő (nyugodt protuberancia) hirtelen, gyorsuló felemelkedése és elszállása.
A fenti jelenségek egymástól függetlenül is előfordulnak, de az esetek mintegy 50-75%-ában együttesen következnek be, napkitörés keretében. Különösen a legnagyobb flerek, koronakidobódások és eruptív protuberanciák lépnek fel szinte mindig együttesen"

ahogy utánéztem a témának,bevallom,hogy rengeteg olyan cikkbe botlottam,amiben hisztérikus kirohanásokkal hergelik egymást az emberek..
világvégéről és egyéb szörnyűségekről hadoválnak..
na ekkor gondoltam azt,hogy maradok inkább a tudományos magyarázatoknál..
és bár hiszem azt,hogy 2012 mindenképpen a változás éve lesz,és hiszek abban,hogy valami igenis elkezdődött,de mivel pontos történéseknek nem vagyok birtokában,így biztosan nem fogok farkast kiáltani..
nem vagyok tudós,nem vagyok csillagász,és még médium sem vagyok..
tehát magyarázatokért én is nálam okosabbakhoz fordulok..
azokból a könyvekből,amiket erről a témáról olvastam(Szabó Judit könyvét szeretem legjobban),azokból sok mindent megértettem,de mégsem eleget..
így nem érzem magam felhatalmazva arra,hogy bármiféle következtetéseket vonjak le a jövőre vonatkozóan..
ezek viszont konkrét tények,és mint ilyenek,megosztásra érdemesek..
aztán ami jön..ami lesz..
azt majd meglátjuk:)



"A Nap egyre aktívabb lesz, ami szerencsés esetben csak kisebb meghibásodásokat okoz majd a Földön, de szélsőséges esetben hazavághatja a telekommunikációt, és egy időre pihenni küldheti majd az elektronikára épülő modern társadalmakat.
2013-ban a Földet támadás éri az űrből a NASA szerint. Egészen pontosan a központi csillagból. "A Nap ébredezik, és a következő években a megszokottnál sokkal aktívabb lesz" - mondta el Richard Fischer, az űrkutatási hivatal Nappal foglalkozó részlegének vezetője, aki szerint az elektronikai berendezéseket érzékenyen fogják érinteni a korábban nem tapasztalt napviharok. A szakember a Space Weather Enterprise Forum 2010-es gyűlésén nyilatkozott, ahol egyébként azért találkoztak a tudósok, hogy felkészüljenek a 2013-as eseményekre.
Tudjuk, hogy bekövetkezik, de fogalmunk sincs, mekkora károkat okoz majd" - mondta Fischer a Daily Telegraphnak. "Zavarni fogja az olyan kommunikációs eszközöket, mint a műholdak, autós navigációk, problémát okoz a légiközlekedésben, a bankrendszerben, a számítógépeknek, mindent tönkretehet, ami elektromos. Komoly problémákat okoz majd az emberiségnek".A Földet már korábban is érték el napviharok, de a civilizáció még sosem volt olyan sérülékeny az elektromos berendezések kisebb száma miatt, mint most. Azért már vannak tapasztalatok: egy ilyen 1859-es tökéletes napvihar elnémította a távíróvonalakat Európa és az Egyesül Államok között, valamint számtalan helyen tűz ütött ki, miközben Róma, Havanna és Hawaii fölött is északi fényt lehetett megfigyelni. A Sziklás Hegységben állítólag olyan világosság volt, hogy este is el lehetett olvasni a nyomtatott szöveget.
1921-ben egy hasonló napvihar bénította meg New York közlekedési rendszerét. 1989-ben Quebec áramellátása állt le napokra, hatmillió ember maradt hidegben és sötétben.

Fischer szerint a 2013-as naptevékenység sokkal nagyobb károkat okozhat. "Az a probléma, hogy a modern társadalom annyira függ az elektronikától, a mobiloktól és a műholdaktól, hogy egy hasonló vihar sokkal nagyobb károkat tud okozni".














2012. január 26., csütörtök

a csodában bízva..



az elsődleges diagnózis szerint valamiféle agyi katasztrófa történt nála is(agyvérzés,agydaganat),mindenesetre az egyik agyi ideg,ami az egyensúlyszervért felelős bemondta az unalmast..
ez első körben csillapíthatatlan hányással járt,most ott tartunk,hogy nem tud lábra állni,féloldalt lóg mucikámnak a feje,és tikkel mindkét szeme..
nagy dózisú szteroidot kap és antibiotikumot,és 2-3 nap alatt kiderül,hogy visszafordítható-e még a folyamat..
édes kis bogaram egyébként igyekszik jó beteg lenni,eszik iszik,állandóan csóválja a farkát,ha meglát minket(sajnos a hallása régóta rossz),így mindig van mellette valaki,mert rögtön nyüszög,ha azt hiszi,egyedül van..
felosztottuk az éjszakákat is,sokszor lefekszünk mellé a földre is,mert tudjuk,hogy nyugtalan,ha nem vagyunk mellette..
az állapotához képest éber és kommunikatív,épp olyan drága rajongó bociszemmel néz ránk,mint régen..
egészen biztosan vannak akik hülyének néznének minket,mit meg nem teszünk érte,de én erre azt mondanám,hogy aki valaha is szeretett kutyát,az biztosan pontosan érti,és tudom..meg is tenné ő is a kutyájáért..
ma jött hozzá újra az orvos,mert persze fekve akadozik az anyagcseréje,és annyira jólnevelt kutyus,hogy az istennek sem akarta bent elintézni a folyó és egyéb ügyeit..
minden nap a hasa alá teszünk egy szőnyeget,és úgy négyen felemelve kivonszoljuk az udvarra,hátha..
de nem..annyira pánikba esik a mutatványtól,hogy semmit sem produkál..
jó súlyban van szegénykém,így négyen is majd megszakadunk,míg tartjuk,hogy legalább így legyen kicsit lógva,ne feküdjön egyfolytában..
az orvos szerint ezek most a kritikus napok,és most dől el,hogy a szteroid hatására javul-e az állapota..
egyszerűen nem akarok,és nem tudok másra gondolni,mint arra,hogy önző módon szeretnék még néhány évet ajándékba,amit együtt tölthetünk..
tudom,hogy öreg már,és egy 13 éves kutyánál már bármire számíthatunk,de igenis akarom,hogy túlélje..
eddig semmi baja nem volt azon kívül,hogy rossz lett a hallása,és fájtak az izületei..
aktív és jókedvű kutyus,aki mindennél jobban szeret minket..
amikor kiskutyái voltak,akkor felülírta az anyai ösztöneit is az irántunk érzett szeretete..
nem hittem volna,hogy ilyen létezik,de akkor is csak velünk foglalkozott,mellettünk akart lenni minél közelebb..
ilyen mértékű rajongást én még sosem éltem meg,mint amit nála láttam..
cseppet sem meglepő hát,hogy most,amikor szüksége van ránk,felváltva szeretgetjük és simogatjuk..
mindig azt mondtam róla,hogy ő a legszebb lelkű kutya,akit életemben ismertem..
végtelenül szelíd és jóságos,a lányok mellette cseperedtek fel..
soha még csak egy morgás sem hangzott el,pedig állandóan nyúzták és rángatták..
olyan szelíd,hogy szerintem ébren lehetne műteni..
ez a drága lélek nekünk ajándékozta az életét,és én még nem szeretném búcsúztatni..
minden gondolatommal és erőmmel itt szeretném még tartani őt köztünk..

szeretném őt még évekig ölelgetni és szeretgetni..
szeretném,ha a szeretetem megmentené őt..




elmegyünk újra a patakhoz,amit annyira szeretsz,csak gyógyulj meg kérlek..
nem baj,ha már lassan jársz..nem baj,ha már nem hallod jól a hangom..
csak azt kérem,hogy maradj még velünk..





2012. január 24., kedd

ugye felébredek a rossz álomból?



hajnali 4-kor arra ébredtem:gyere..rosszul van a kutya..
igen..arra gondoltam,valami rossz álom,és felébredek mindjárt..ugye?
de nem..
sherry 7 órán keresztül hányt,és egyszerűen nem hittem el,hogy mindez igaz..
az állatorvos szerint talán megmarad..
talán..
ha most sikítozva rohangálnék körbekörbe..na talán könnyebb lenne..
de mindezek ellenére inkább igyekszem erőt találni a pozitív gondolatokhoz..
meg fog gyógyulni..
ő már aztán tényleg túléli..
hiszen igaz,hogy már öreg,de egy golden retriever olyan sokáig tud élni..
és őt annyira szeretjük mindannyian..
ilyen nem lehet az élet,hogy egy héttel a másik kutyám halála után most őt is elveszítsem..
ez most az a pont,mikor már perlekednem kell az égiekkel..
mert ezt most már tényleg nehéz ép ésszel túlélni..

szeretném hinni,hogy felébredek,és mindez nem igaz..

2012. január 23., hétfő

léteznek-e angyalok?



ez a kérdés az én számból meglehetősen furcsán hangzik,viszont igenis fontos kérdés ebben a nagy összevisszaságban..
mert az van a fejekben,látom én:)
vannak akik alapból kétségbe vonnak mindent(de a szkeptikusokat most hagynám is)..
és vannak,akik súlyos fogalomzavarban szenvednek az angyalokkal kapcsolatban..
ez az a pont,mikor idéznem kell valakit,akit nagyon nagyra tartok:

"Léteznek-e angyalok? Furcsa kérdés feltenni ezt a kérdést a 21. század elején, hiszen máris halljuk a hivatalos tudományos dogma szarkasztikus válaszát: „micsoda sületlenség”. Pedig legbelső lényünk tudja a választ: „IGEN.” Angyalok léteznek.

Mintahogy létezik az az ezoterikus, misztikus, transzendens világ is, amely körülvesz bennünket és amely képes bennünket eljuttatni ahhoz a felismeréshez, hogy életünknek van egy igazi célja: visszatalálni Istenhez. Megtalálni azt, amit elvesztettünk. Átélni és megtapasztalni azt, hogy az emberi élet több önmagánál. Útkeresés és hazaérkezés. Megannyi próba, szenvedés és feleszmélés. Ráébredés legbelső énünk igaz természetére: Istennel való végső azonosságunkra. A világ isteni természetének felismerése és megtapasztalása."
Tarr Dániel írását érdemes egy az egyben elolvasni..


nem sok mindent tudnék ehhez hozzátenni,hacsak nem azt,amit saját bőrömön tapasztalok..
ha fénymunkásként tevékenykedsz,elkerülni sem tudod a találkozást a különböző angyali rendekkel..
és az ilyen találkozásokat össze nem lehet téveszteni semmivel..
beszélni erről szinte a lehetetlenség határát súrolja..
bár munkám kapcsán állandó segítőim vannak,de extrém nagy energiaszint ugráskor(ami nálam mindig súlyos betegség,irtózatos láz útján történik) mindig látom a magasabb hierchiába tartozó angyalokat is..
körbeállnak,nagyon nagyon magasak,sugárzó fényből állnak,és hosszú köpenyükkel takarnak..
ezek a találkozások mindig mélységesen megrendítenek,és tudatosítják bennem,hogy az úton nem vagyok egyedül..
megértem a segítségükkel,hogy ebben a földi létben kínból és sárból gyúrt emberként kell tolmácsolnom az égi világ és az emberek között..
ezért bosszant mérhetetlenül az,mikor valaki arkangyalnak titulálja magát,vagy összevissza hadovál az angyalokról..
semmit sem tudva a világukról..
és mélységesen felháborítanak az angyaltanfolyamok és hasonló eszetlenségek..
igen..lehet ilyen helyeken is igazságot találni..
esetleg fejlődni is..
de angyallá válni biztosan nem..

szeretném,ha kevesebb homály övezné az angyalokkal kapcsolatos tudásunkat,és szeretném,ha minél többen értenék azt meg,hogy ezek komoly dolgok..
lehet,de nem érdemes vele viccelni..


angyalok igenis léteznek..





"Az angyali rendek és hierarchiák
Minél közelebb jutunk lélekvezetőnk által önmagunk benső forrásához, minél közelebb kerülünk Istenhez, annál káprázatosabb alakban jelenik meg szemünk előtt őrangyalunk. Nem ő változik. Mi változunk. Az angyali hierarchiák, valójában nem az angyalokról, hanem a mi felfogó és érzékelő-képességünkről árulkodik.
Mégis úgy tartja a hagyomány, hogy minél közelebb áll egy angyal az emberi világhoz, annál inkább emberszerű alakban jelenik meg szemeink előtt, és minél magasabb rendű egy angyal, annál inkább alaktalan és fénytermészetű, folyamatosan kavargó ragyogó fény és erő.
A legmagasabb angyali formák, akik a mennyei trónt őrzik, pedig nem is fénytermészetűek, hanem tiszta gondolatformák, ideák, a legmagasabb és legnemesebb érzések és gondolatok tiszta forma feletti valóságai. Az átlagos emberi értelem számára megragadhatatlanok és elképzelhetetlenek, ezért sem vagyunk képesek közvetlenül érintkezni velük.
És ez így van rendjén. Mi emberek vagyunk, a saját emberi tudatosságunk és felfogóképességünk ismert határaival. A világ törvényei szerint, minden csak a nála egyel hatalmasabbat ismerheti meg közvetlenül, mint ahogy az egyes számot közvetlenül a kettő, és nem a hármas szám követi. Így mi magunk is, mint emberek, élő kapcsolatunkat a bennünk élő, és velünk együtt vigyázó őrangyalunkkal vehetjük fel.
Ő mindig itt van, és mindig válaszol. Csak kérdeznünk kell. És persze meghallanunk mit is felel…"








Vezessenek a felsőbb hatalmak emberi utunkon, hogy visszataláljunk az elveszett forráshoz: Isten valóságához.
Ekkor bizonyosságot nyerünk: léteznek angyalok.




2012. január 21., szombat

'az még nem véd meg a gonosztól,hogy nem hiszel benne..'



nem véletlenül esnek úgy a dolgok,ahogy..
tegnap néztem meg egy filmet,és éppen tegnap akasztott ki egy hír a tévében..
és a kettő szoros összefüggésben van..
tehát jel..

a film :A rítus (The Rite)..
nem állítanám,hogy életem legmegrázóbb ördögűzős filmje volt,és mégis muszáj róla beszélnem..
és ez az ok a szkeptikusság..
a film főhőse egy fiatal papnövendék,aki nem találja a hitet..
a Vatikán elküldi egy ördögűző szemináriumra,ahol megtalálja nemcsak Istent,de magát a gonoszt is..
egy öreg pap beavatja az ördögűzés szertartásába,rítusába..
kételkedőként megkérdőjelez mindent,ami történik..
és a film végére természetesen hívővé válik..
azóta is gyakorló papként végez ördögűzéseket..
a film igaz történetet dolgoz fel,és én az ilyeneket szeretem nagyon..
mert végre egy személyiségfejlődés keretében követhetjük végig,hogyan talál rá valaki az egy igaz Istenre..
és bár nekem ez már nem mond sok újat,viszont pontosan tudom,hogy milyen sok ember szkeptikus még mindig..
és EZ az,amit ép ésszel felfogni sem tudok..

nekem a kétkedés ismeretlen..
én a bőrömön érzem sokszor a démonok lehelletét,mikor valakit gyógyítok..
az ájulás jön rám,mikor átmászik a feketeség belém..és hiába a védelem..
mondjuk kis kaliberű ártó szellemek lehetnek,hiszen el tudok velük bánni..
de egyszer álmomban megtalált egy olyan,amitől a mai napig iszonyodom..
akkor ott testközelből éreztem a gonoszt..
szemtől szembe állt velem,arctalan fekete tömegként,az állam alá nyúlt,és olyan iszonytató erővel vágott a plafonhoz,hogy rongyként estem vissza a földre..
ilyen irtóztató erőt még sosem éreztem..
rögtön felriadtam,és az éjszaka további részében az ágy szélén ülve remegtem,és nem mertem elaludni..
tudtam,hogy ez AZ..
amit sosem szerettem volna látni..
a félelem viszont nem maradt velem,hiszen tudom,hogy nem lehetek hiteles a saját feladatomban,amíg nem ismerem a sötét oldalt is..
most már láttam,éreztem borzasztó erejét..
és soha többet nem szeretnék vele találkozni..
semmilyen körülmények között..

na és a film..
Anthony Hopkins zseniális,mint mindig,bár nekem már kezd kicsit maníros lenni,de akkor is imádom változatlanul..
a film helyenként kicsit vontatott,és direkt hatásokra törekszik,mégis azt mondom,hogy feltétlenül nézd meg..
ha szkeptikus vagy azért,ha már hívő akkor meg pont azért..
garantált,hogy a hideg fog futkosni a hátadon..

ja és a hír a tévében..
valami féleszű gyerekről volt szó,aki borzalmakat művelt egy kórházban..biztosan láttad..
rögtön éreztem..nahát..a gonosz bejelentkezett és nem gyenge módon..
megszavaztatták a nézőket,hogy hisznek-e abban,hogy valakit megszállhat az ördög..
és a szavazók majd 80%-a azt állítja,ilyen nem létezik..
na akkor dobtam le majdnem a hajamat..
mert sejtettem én,hogy az emberek nagy része szkeptikus,na de hogy ennyire szűk látókörűek legyenek,azt nem hittem volna..
kivitte nálam a biztosítékot,és teljesen elkeseredtem..
és ugye akkor jött velem szembe ez a film,és rájöttem,hogy nem véletlen az egybeesés..

a hit megtalálása nagy feladat..
egy hosszú hosszú út(nagy szerencse,ha úgy talál rád, hirtelen,ahogy rám,de ne belőlem induljunk ki)..
és itt és most nem pálcát akarok törni a hitetlenek és kételkedők felett..
nekik is megadatott,hogy választhassanak..
én csak szeretném hinni,hogy egyre többen lesznek azok,akiknek ezek nem hókuszpókusz dolgok lesznek,hanem evidensek,ahogy nekem..
ezen az úton lökhet rajtuk kicsit ez a film..
és mint ilyen,igenis sokat számít..










2012. január 19., csütörtök

tanácsok ekcémás bőrre..



és most néhány szó az ekcémáról..
azért is,mert egyre több embertől hallom,hogy ő is ettől szenved,és azért is,mert családilag én is érintett vagyok,egyik leányzóm ekcámás..
mivel ez nálunk nem régi történet,így egyrészt bizonyos vagyok benne,hogy nagyrészt lelki háttere van,másrészt viszont rengeteget olvastam róla az elmúlt időkben..
így amit tapasztaltam,azzal szeretnék segíteni másoknak..
az első a felismerés..

Jellemző tünetek

  • Apró hólyagok a bőrön.
  • Vörös, érdes, viszkető bőrfelület.
  • Tartós ekcéma esetében megvastagodott, száraz bőrterületek.

az orvosi hátterébe most nem nyúlnék bele,hiszen az érintettek már úgyis kétségbeestek,és fetúrták információért  a netet(remélem)..
lássuk tehát inkább a praktikus tanácsokat..
(én is még csak most igyekszem bevezetni az új szabályokat,ezért tudom,hogy nem megy egyik napról a másikra)..
a legfontosabb,hogy minél kevesebb káros anyaggal találkozzunk külsőleg és belsőleg egyaránt..
az ekcémás tüneteket enyhíthetik a különböző vitaminok és táplálékkiegészítők, melyeket önmagukban vagy egymással keverve és hagyományos gyógyszerekkel együtt is alkalmazhatsz..
a kedvező hatás már három-négy napon belül jelentkezhet, ráadásul a természetes gyógymódok a betegség kiújulásának megelőzésére is alkalmasak..
a bőrt regeneráló esszenciális zsírsavpótást mi napi egy evőkanál lenmagolajjal oldjuk meg..
van ugyan némi nyafogás ezügyben 'mamiii..olyan íze van,mint az iskolai széknek..
nahát nem is..megkóstoltam..(mármint a széket persze nem)..
határozottan faízű,viszont teljesen elfogadható határon belül van..
hidegen sajtolt,és lényegesen árbarát a halolajkapszulákhoz képest..
aki teheti hajrá..a ligetszépeolaj és az ezerféle halolaj is nyerő..
mi egyszerűen csak a már megmelegített ételre teszünk egy evőkanál lenmagolajat,és már mehet is a pocakba(mikrózni nem ér)..
fontos az E vitamin pótlás is,ezt még mi is vitaminkészítménnyel oldjuk meg..
napi 250 mg szükséges,és felturbózhatod napi 15 mg cinkkel is,ami segít a zsírsavak beépülésében is..
és természetesen minél több halat enni sem árt..
a lényeg,hogy növeljük az omega 3 zsírsav bevitelt..
(dió,avokádó,makréla,lazac és tonhal is ajánlott)..

jöjjenek a külsődleges ápolási tanácsok..
először is a tisztálkodás..
a minden nap a kádban ázunk program törölve(na ettől tört ki nálunk a palotaforradalom),és helyette gyors zuhanyzás..
heti két vízben hempergés engedélyezett,de akkor legalább 2 marék himalája sót kell tenni a vízbe..
hihetelen módon jó hatású az ekcémás foltokra..
célszerű legalább 20 percig benne ázni..
(nálunk nem szükséges,de akinek nagy felületű és viszkető foltjai vannak,az zablisztet is adhat a fürdővízhez..az csökkenti a viszketést)..
a másik legfontosabb dolog,hogy azonnalderögtön el kell felejteni az összes csilivili habfürdőt,tusfürdőt,folyékony szappant és miegymást..
na ez nálunk felért egy kivégzéssel,mert egy lánynak azt mondani,hogy ezentúl ne kend magadra az ilyenolyan illatos meg zenélve habzó csudapink izédet..
na ne már..
viszont igenis állíthatom,hogy a kecsketejes szappanok egyszerűen csodálatos hatásúak ekcémás bőrre..
persze nálunk dorbézolhatnak a lányok a többi természetes alapanyagú háziszappanban is,azok is engedélyezettek,de leghatásosabbak mégiscsak a kecsketejesek..
aztán a törülközés..
mindenképpen puha törülköző,és nem dörzsölünk,nem smirglizünk..
szépen leitatni a nedvességet..
utána jön a kötelező bőrápolás..
testápolókat elfelejteni(szintén lázongás gyanús lépés volt nálunk)..
én utánatúrtam,hogy mi lenne a legjobb,és rátaláltam a shea vajra..
azóta azt használjuk,és nem hiszünk a szemünknek..
sok jót olvastam róla,de hittem is meg nem is(mindenki el akarja adni a termékeit)..
gondoltam,egy próbát megér..
mi a nyers,tisztított vajat használjuk,ami teljesen illatmentes,és állagában leginkább a kakaóvajra hasonlít..
kézmelegtől olvad,így a két tenyerem közé szoktam venni egy kisebb adagot,felolvasztom,és úgy dögönyözöm be a lányokat..
egy nap alatt levitte az őrült pirosságot,és szuper módon hat(mondjuk ilyenkor nem elhanyagolható az az energialöket sem,amit a krémmel együtt adok,de hát ez az ő személyes szerencséjük:D)..
érdemes egyébként másnak is pránás vagy reikis segítséget is kérni,akinél nincs háznál energiagyógyász..
én legalább olyan felszentelt papja lettem a shevajnak,mint a himalája sónak és a kézműves szappanoknak..

a következő etap a mosás..
mivel egyébként is erősen zöldülök,és reformokat akartam bevetni a mosásban,ezért csak megerősített elhatározásomban,hogy már nem érdemes kétfelé válogatni a szennyest..mindenkinek mindenét mosódióval mosom ezentúl..
az ariel-lenor függő énem erősen visítozott a fejemben erre a hírre..
de miután nagy elánnal kipróbáltam a mosódiót és mosószódát,nekem mindenféle averzióm elszállt..
egy kis vászonzsákba kötöttem néhány szem mosódiót,rátenyerelve megroppantottam őket,és beáztattam félórára..
aztán az egészet belöttyintettem a gépbe a ruhák közé..
utánaküldtem a mosószeres tartályba egy kevés mosószódát feloldva,és indult a mosás..
amitől rettegtem,hogy majd barnásak lesznek a ruhák,meg még jó koszosak is maradnak..
hát nehogy azt hidd..
az égegyadta világon minden foltot kivitt,a szines ruhák szinesek maradtak,a fehérek meg olyan fehérek,hogy még az én mosómániás énem sem talált rajta kivetnivalót..
(pedig a lányok zoknijaiba krumplit lehetne vetni,olyan koszosak az állandó papucs nélkül rohangálástól)..
nem is tudom,hogy miért költöttem eddig ilyen eszetlenül sok pénzt professzionális mosóporokra,mikor egy egyszerű dió is képes erre..
a ruhák puhák és finom tisztaságillatúak lettek..
semmi öblítőt nem használtam(nem is szabad ekcémára),és mégsincs az,amitől féltem,hogy vállalhatatlanul büdösen fogunk ezentúl járni,mert kiutáltam az öblítőnket..
erre is van megoldás,amit a neten találtam,sok helyen árulnak úgynevezett mosóparfümöt,ami természetes,és mégis illatossá teszi a ruhát..
mivel azt még nem próbáltam,így arról érdemben nem tudok mit mondani,de ahogy kipróbálom,majd beszámolok..
ezen a honlapon még ezer más kérdésre is választ kaphatsz,de muszáj volt lelkendeznem a saját tapasztalataimról,és remélem,hogy másnak is tudtam vele segíteni..
(azért megsúgnám,hogy óvatosan az információkkal,mert természetesen minden forgalmazó szerint csak az ő csodatermékei hatásosak,semmi más)..
én ajánlanám az önfényező reklámanyagok helyett inkább az itt-ott a témáról fórumozók írásait olvasgatni..
életszerűek,praktikusak és nem profitorientáltak..
én azokból tanultam a legtöbbet..

sok sikert a gyógyuláshoz,és a 'zöldüléshez'!















2012. január 17., kedd

és megint gyászolunk..



4 nap szenvedés után elment szegény bonifácunk..
bármit is próbáltunk,sajnos visszafordíthatatlan volt az agyát ért károsodás..
a gyógyszer ellenére napi több rohama is volt,tegnap este óta már nem is volt magánál..
éjszaka még megpróbáltam kivinni őt a levegőre,de az ajtó előtt szétcsúsztak a lábai,és összepisilte magát,ahogy tette az utóbbi napokban szegénykém..
azóta már egyáltalán nem is tért magához,az orvos szerint kómába esett..
sajnos nem volt választásunk..
mindannyian össze vagyunk törve,hiszen egyáltalán nem számítottunk erre..
ő volt a falkavezér,a főnök a kutyáink között,és nagyon stramm,erős volt mindig..
szegény drága öreg sherry-ért aggódtam állandóan,hiszen annyira beteg és öreg már..
és erre teljesen váratlanul bonifác hagyott itt minket..
mondhatnám,hogy könnyebb,mint embert gyászolni,de nem könnyebb..
egy cseppet sem..
ő már a második arany cocker spánielem,aki idő előtt hagy el engem..
és amíg élek,ez marad a kedvenc kutyafajtám,de egészen biztos,hogy soha többet nem lesz ilyen kutyám..
szegény kicsi bonifácom is azért lett az enyém,mert képtelen voltam elfogadni a veszteséget,mikor az első elpusztult..
és egy épp ugyanolyat szerettem volna,mint életem első kutyája,akit mérhetetlenül szerettem..
ha valaki látott már kölyök spánielt,az édes könyörgő szemeivel,és a hihetetlenül puha,bársonyos füleivel,az megértheti a szerelmemet..
nem kísértem a sorsot többé,és az arany cockereket ezentúl messziről imádom majd..
bonifác ott fog nyugodni a házunk kertjében,ahol annyira szeretett játszani..
és abban a menyországban,ahová én megyek,és amit én teremtek magamnak,abban ott fog várni mindkét puha arany kiskutyám..
és ott már örökre velem maradnak..

drága bonifác..
nyugodj békében! 



 











túl sok veszteség ér minket mostanában..
szeretném hinni,hogy ezentúl most már csak fölfelé visz az út..























2012. január 16., hétfő

a helyzet csak fokozódik..



csak gyorsan néhány sort,mert a dolgozóban is iszonyat robot van..
a hétvégénk egy lidércnyomás volt..
bonifác csak egyre rosszabbul van,már naponta 2 nagy rohama van,így muszáj volt már a gyógyszerezés is..
ha épp nem habzó szájjal rángatózik szegény,akkor körbekörbe jár félvakon és támolyogva,közben beszorul minden szék alá,és lefejel mindent..
közben persze a szobatisztaság is múltidő..
úgyhogy kihirdettem a szükségállapotot,minden szék felhalmozva a nappali sarkában,különböző kosarakkal kijelölve egy kerengő,ahol róhatja a köreit,és mi hozzánőttünk a felmosóvödörhöz..
úgy néz ki a földszint,mintha épp költöznénk úgy bolondokháza módjára..
fekve jutok a szárítóhoz teregetni,és fáskosarak útvesztőjében jutni el a fotelig..
az elkülönített 3 kutya meg visítozik az előszobában,mert miért vannak ők ott..

most jutottam el arra a pontra,hogy ez már nekem is sok..

szegény kicsi ancsámnak vasárnap volt a huszadik születésnapja is,és igyekeztünk ebben a bolondokházában még valahogy őt is megünnepelni..
azért feldíszítettem mindent,meg volt ünnepi ebéd is tortával meg gyertyákkal..
csak hát nem az igazi így,hogy közben ott rohamozik meg köröz egy szerencsétlen kutya,aki mindig lefejel valamit,vagy beszorul valami alá..
és akkor még teljesítsek valahogy a munkáimban is,ha lehet,ne mosott rongyként..
(nem igazán alszunk mostanában az állandó ügyelet,meg zuhanó bútorok lármája miatt)..
na most szeretnék elbújni valahová nagyon nagyon messzire..



2012. január 14., szombat

még ez is..



ez a hétvégém sem úgy fog alakulni,ahogy terveztem(bocs Cs.)..
a tegnap estémet az állatorvosnál töltöttem,mert bonifác,a spánielünk rittyentett egy kiadós kis epilepsziás rohamot..
mivel épp dolgoztam,a részletekről csak annyit tudok,hogy olyan igazi klasszikus nagyrohama volt,és utána átmeneti vakság is fellépett nála..
mivel már 10 éves,ez meglehetősen aggasztó..
rohantam az orvoshoz,ahová a  többiek vitték,és bár akkor már legalább látott,viszont olyan koordinációs gondjai voltak,hogy egyfolytában körbejárt..
egyáltalán nem reagált a nevére,és totális köd volt a fejében..
kapott mindenféle szurikat,meg megfigyelés alatt kell tartanunk,plusz elszigetelni a többi kutyától(hogyan de mégis,könyörgöm),de az estét még beszámíthatatlan állapotban töltötte..
bolyongott egyfolytában,se le nem ült,se le nem feküdt..
két seduxennel a fenekében..
olyan,mintha nem lenne százas..
néz rám üveges szemmel,és totál üres a tekintete:(
ez hiányzott még tényleg,meg egy púp a hátamra..
de hát így van ez,ha az embernek gyerekei,állatai vannak..
egy állandó stressz és készültség,mert olyan nincs,hogy valakivel ne lenne épp valami gebasz..
tényleg jól kezdődik ez az év is..:(


2012. január 13., péntek

'az ember sohasem tanul újat,csak emlékezik..'



Platon mondása lett a mai ajándékom..
minden egyes napon kapok,és adok át üzeneteket..
nagyon sokáig nem is tudatosodott bennem,hogy itt már régóta nem az én személyes fejlődésemről van szó,hanem valamiféle prizmaként működöm az emberek között..
a sugallat(vagy nevezzük üzenetnek),amit megkapok szinte minden nap,számomra egyértelmű és érthető..
viszont nem értelmezhető sokaknak..
(örök hálám a "hasonlókért",akik körülvesznek,és értik a szavaimat)..
évekig tudattalanul,mostanában viszont egyre tudatosabban fordítom ezeket le 'emberi nyelvre'..
ezt talán úgy tudnám elmagyarázni,hogy például egy angyalzene(létező valós fogalom) a legtöbb ember számára nem több,mint egy pihentető relaxációs zene..
jajjdeszép,jajjdejó..
de csak ennyi,és nem több..
nem érzik,nem élik át azt a feloldódást,amit például bennem okoz..
elkezdek belül szikrázni,és látom,érzem magam körül a fényt..
'otthon' érzem magam tőlük..(és kicsit mindig el is szomorodom a honvágytól)..
megvan a tengerparton hajnalban gyülekező angyalok látványa az angyalok városából?na EZ az..
van az érzékelésnek egy olyan foka,amit nehéz lenne elmagyarázni..
körülbelül ennyivel szélesebb spektrumban értelmezem én az üzeneteket..
és cseppet sem meglepő,hogy mikor tanácsért,kérdéssel fordulnak hozzám,általában van honnan,van miből merítenem..
hozzátenném,hogy nem mindig van ez így,hiszen én is tanulni jöttem ide,és még sok mindent nem tudok..
emlékezni jöttem:)
mint mindenki más,én is csak az "örök jelen pillanatlényeként" eszméltem erre a világra..
minden felismerés,minden tudás emlékezés valamire,amit öröktől tudunk..
de itt és most korlátaink vannak,és az éppen adott anyagi világban küszködve kutatjuk emlékeink nyomát..
szükség van arra,hogy legyenek összekötők,segítők,akik kísérnek minket ezen az úton..az emlékezés,a felismerés útján..
nekem is vannak,nem titok(sokan fizikai testben,néhányan transzdimenzionális lényként)..
és tudom,hogy sokaknak vagyok én a segítője,kísérője..
és végtelen örömmel is teszem mindezt,hiszen remélem,hogy másban is olyan eufórikus érzés a rácsodálkozás,mint bennem..
'hiszen ezt én is így gondolom,ezen régóta töprengek..'
szeretném,ha ebben az életidő ciklusban,amit itt töltök,minél több embernek segíthetnék..


"Az emberiség tudati fejlődése olyan folyamatot támogat, amelynek vége az észlelésmódok kiterjesztése magasabb dimenziókra, így az ember bizonyos értelemben a jövőben elhagyja ezt a ’világot’. Persze ez a tudati átváltozás már most is zajlik, és bár nagyon lassú, egyre többen vagyunk akik átéljük saját lényünk transzdimenzionális természetét, átlátván az idő és a tér szerkezetét. A múlt és a jövő kereszteződéseként, az örök jelenlét egyensúlyában maradva annak aranymetszeteként, inkább saját teremtő képzeletünk hajójáról tekintünk a jövőre. És amit látunk, varázslatos, csodás, és mágikus."













"A mágia az ősi hagyományok szerint erőt jelent: a képzelet önmagát megvalósító varázserejét.
Ebből következik, hogy jelenleg is folyamatosan teremtjük a jövőnket, képzeletünk önmegvalósító mágikus erejével. Minden gondolatunkkal, vágyunkkal, és ideánkkal folyamatosan alakítjuk mindazt, ami a jövőben valósággá válik körülöttünk.
Minden elképzelésünk, fantáziánk és reményünk beépül a világról alkotott jövő-képünkbe és teremti meg annak valóságát a megfelelő metszésponton.
És mégis, minden emberi képzelet és jövő-teremtő eszme felett ott áll az emberi nem végzete, hogy ezt a Földet végül elhagyni készül.
Feljebb lép. Magasabbra.

Minden csillagvilág teremtő alkotásának nagy természettörvénye, ez. Minden létformának csak egy adott életidő-ciklus adott a végtelen csillagfolyam tejútján keletkező örvénylésben. És igaz ez mind az egyén, mind pedig az egész emberiség mérlegén.
Szükségszerű, hogy minden ember ezt a Földet elhagyja, nem tarthatja meg magának.
Sőt mi több, mindig csak az örök jelen pillanatlényeként eszmél a világra, a jövő teljes ismeretlenségével. A jövőnk a Földön, nem a miénk. Azok jelene lesz, akik akkor élnek majd, és akik tudata ott és akkor építi majd.
Jó ha tudjuk: az ember nem örökéletű csak öröklétű. Mikor távozik ebből a világból, felszabaduló tudatának benső világosságánál arra eszmél, hogy az élet szűk terét elengedve egy sokkal tágabb horizont vár rá, ha a lét teljessége felé kormányozza hajóját.
S mikor távolba látjuk tűnni bármelyikünk a lenyugvó nap felé tartó bárkáját, jó ha tudjuk: ránk is, mint minden emberre vár egy túlsó part, ahol révbe érünk egyszer, mindnyájan."


2012. január 12., csütörtök

életmód tippek a hideg hónapokra..



namármost ez furcsának hathat ebben az időben,hiszen éppen tavasz van tél helyett..
de ígérik,és talán igazuk is lesz végre az időjósoknak,és beköszöntenek a fagyok nemsokára..
én személyszerint ki nem állhatom a hideget,és legszivesebben egy puha takaró alól nézném végig a telet,és az orrom sem dugnám ki a házból..
na jó..nagy fehér hó napsütéssel azért jöhet:)
ezzel szemben a valóság a térdig érő latyak,és a szürkeség..
az állandósult fáradtság egy sosem múló fejfájásgörbe mentén..
lótásfutás rohanás,összevisszaevés és sosem pihenés..
körülbelül így zajlik majdnem mindenki téli programja..
egyáltalán nincs sem időnk,sem erőnk arra,hogy megpróbáljuk máshogy..
pedig lehet,és nem pénzkérdés..
és tudom,hogy ilyenkor leginkább magam kellene rávenni erre az 'ezentúl másképp lesz' programra,hiszen nekem is épp ilyen macerás váltani..
mert megszoktam,hogy nem eszem,és főleg nem jókor és jókat,megszoktam,hogy nem alszom ki magam,és az ébren töltött időmben is nagyrészt feszült és ideges..vagy fáradt vagyok..
tehát ez most egy olyan mantra,amit én magam is ismételgetni fogok..
ezentúl másképp lesz..oummm..
ezentúl felkészülök a hosszú sötét hónapokra..oummm..
ezentúl hallgatok az ősi bölcsességekre,és használom is őket..oummm..
így legyen..







"Az ebben a szezonban érő gyökérzöldségek, gyümölcsök és sütőtök táplálják szervezetünket és fenntartják az egyensúlyt szervezetünkben. Fogyassz minél több sárgarépát, céklát, édesburgonyát, tököt, makkot és szezongyümölcsöket. Kerüld a keserű, fanyar ízű terméseket, fogyaszd az édes, savanyú és sós zöldségeket és gyümölcsöket.
Fogyassz magvakat, mint a mandula, szezám vagy napraforgómag, mert a bennük levő ghee és más egészséges olajok helyreállítják belső olajtermelésünket és serkentik a felszívódást.








- Étkezz ugyanabban az időben minden nap, az ebéd legyen a legnagyobb étkezés
- Szánj időt tápláló ételek házi elkészítésére
- Kerüld a jéghideg italokat, különösen ha étkezések mellé fogyasztod vagy közvetlenül utána
- Limitáld a nyers, hideg ételek fogyasztását, mint a saláták és nyers zöldségek.
- Csökkentsd a koffeintartalmú italok és egyéb stimulánsok fogyasztását, mert hozzájárulnak az idegrendszer súlyosbodásához.
- Fogyaszd a következő idegnyugtató italt: meleg tej egy csipet gyömbérrel, fahéjjal, kardamommal és szerecsendióval fűszerezve. Lefekvés előtt ez segíti az elalvást.
A napi tevékenységek nagy hatással vannak egészségünkre. Próbáljuk fenntartani környezetünkben a békét és stresszmentességet.

Ahhoz, hogy kiegyensúlyozottak lehessünk, állítsunk be egy napi rutint magunknak, melyet szigorúan követünk
- Légy melegben, kerüld a hideget és huzatot.
- Távolítsunk el minden olyan tényezőt, ami érzelmi stresszt okoz
- Kerüljük a túlzott fizikai aktivitást.
- Minden éjjel legyen részünk 6-8 óra pihentető alvásban.
Ha félelem és szorongás van tudatunkban, a vata nyilvánvalóan elveszti egyensúlyát. Meditációval visszanyerhetjük lelki egyensúlyunkat, megnyugtathatjuk érzelmeinket és visszahozhatjuk a békét és jólétet életünkbe.

Szánj időt nyugodt pihenésre minden nap. Végy kényelmes pózt és próbálj összpontosítani magadra, belső világodra. Közben lassan és mélyen lélegezz. A meditáció segít védőpajzsot létrehozni a káros környezeti hatásokkal szemben.

A pranayama, avagy a légzőgyakorlat lényegében lassú mély, ritmikus légzést jelent, amely segít megnyugtatni az idegrendszert és felállítani lelki egyensúlyunkat. Hagyd, hogy mellkasod és hasad megemelkedjen, majd lassan engedd ki a levegőt.

Az ájurvédikus életmód tippek segítenek megőrizni a szervezet egészségét a hideg hónapokban. Tartsd tehát melegen magad, tápláld egészségesen tested és védd vitalitásod az ősi bölcsesség elvei szerint."






 
 
 
 















2012. január 11., szerda

semmi sem elég jó..




az összes gasztroblogot kiolvastam,tehát éhes vagyok..
(nem ma fogyok  le azt hiszem)..
ancsa is hiányzik a finom kajáival,már 4 napja fiúzik fehérváron..:(
anyukám mióta nálunk telel,telepakolta a hűtőt és kamrát valami abnormális módon(élével sem lehet bejutni a kamrába,és jóeséllyel fejeled le a falat elbotolva),és mégsincs soha semmi fogamra való..
na hiába,hát nem vagyok én ezekhez a magyaros kajákhoz szokva..
én ancsa olaszosan frappáns finomságaira vagyok kiéhezve..
azt gondoltam,hogy zökkennőmentesen fogjuk venni ezt az összeköltözést,de már mindannyiunknak tele van a zoknija..
anyukám nemnormális módon sürögforog a nap 24 órájában,mindent megcsinálva helyettünk,majd jól a szemünkre hányja..
ha nem ugrunk elég gyorsan,hogy valamit megcsináljunk,már el is végezte,és hallgathatjuk,hogy már megint neki kellett megcsinálnia..
és ilyenkor ugyanazt kérdezzük mindannyian:na de mi a francnak?
el kellene gáncsolnunk,hogy előbb érjünk a mosógéphez?
a 'majd reklámban kiteregetek' válasz neki nem a megfelelő válasz,és már dúlvafúlva masírozik is a lavórral..
egekura..
szépen csendben mindenkit kiidegel ezzel a hozzáállással..
megértem,hogy munkaterápia,meg addig sem gondolkodik..
az első hetekben,mikor próbáltam lenyugtatni,ő kérte,hagyjam dolgozni,neki úgy jobb..
mondtam:ülj le..pihenj..vendégségben vagy,nem munkatáborban..
na de most már átfordult a dolog,és mi lettünk pellengérre állítva,mert nem ugrálunk elég nagy fordulatszámon..
az,hogy valaki esetleg fáradt,netalántán le szeretne ülni kicsit..na ne már..
ő sosem ül le..mi az,hogy leülni?
ezt meg azt meg KELL csinálni..rögtön és azonnal..tegnapra..
fiókokat pakol át,állandóan valaki szekrényét túrja,hajtogatja,rendezgeti..
és ilyenkor valamelyikünk mindig kibukik:na de mi a szarnak?
eddig sem éltünk koszbanmocsokban,és a rumlin is sikerrel úrrálettünk időnként..
nagycsalád vagyunk,sok állattal,hát nálunk sterilség sosem lesz,az tutibiztos..
és a földről sem tudunk majd enni,ha megfeszülünk se..
de ha nap mint nap egy pattogó huszárkapitánnyal kell szembenéznünk,az valami iszonyat fárasztó tud lenni..
jajjmilesz ebből?


2012. január 9., hétfő

nemráérős..



unom,hogy hónapok óta úgy kezdem minden hetem,hogy 'ezen a héten már biztosan jobban ráérek majd'..
és nem..
úgy fonódnak egymásba napok..hetek..és hónapok,hogy számot sem tudok róla adni,hová lettek..
Cs.karácsonyi ajándéka lassan már húsvéti lesz,drága J. fülét is mióta készülök már meghúzni,és Mazsolámra sem tudok időtlen idők óta néhány órát szakítani..
vannak olyan barátaim,akik már hetek óta nem tudnak még telefonon sem felhívni..
mikor már századszor mondom azt,'hívj később,pont nem jó',akkor már ég a pofám..
(Maci,hidd el,egyszer sikerülni fog;)
hiszen nem vagyok sem békefenntartó,sem politikus(pfúúúúj),hogy ennyire elfoglalt legyek..
és mégsincs időm semmire és senkire(sorrysorry)..
a rutinosabbak bejönnek a boltba(ugye Zsuzsi?:D),mert ott legalább biztos megtalálnak adott időben..
és jó esetben még beszélgetni is tudok velük..
(én vagyok a legelkényeztetettebb messzi e vidéken,hiszen mindig kapok meglepiket is :*)

annyira szeretnék ráérősebb lenni,de valahogy nem megy..
most is,ahogy bezárok,még rohanhatok volt anyósomhoz masszírozni csupa jószándékból,pedig a délelőttöt épp a drágalátos fiával töltöttem a rendőrségen szembesítéssel..
tényleg,ha mégegyszer végig kell hallgatnom az ómagymária siralmat,és azt,hogy neki olyan rossz,és nehéz,én tényleg valakit szembehányok..
ezt a napomat úgy vitte el az ördög,ahogy volt,és köszönöm a görcsös fejfájást is bónuszban..tényleg csak erre vágytam..
engem mindig úgy kikészítenek az ilyen hivatalos szarságok,hogy a végén még én érzem magam bűnösnek..
sok dologban bűnös lehetek,például abban is,hogy túlhajtom magam,és sem a lányokra,sem magamra nem fordítok elég időt..
bűnös vagyok abban,hogy szeretteimet,barátaimat nem úgy,és nem annyit szeretgetem,amennyit kellene..
bűnös vagyok abban,hogy sokszor vagyok mérges..nagyon nagyon mérges az anyagi gondjaink miatt..
(és még biztosan sok bűnöm van,ami most eszembe sem jut)..

de abban egészen biztosan nem vagyok bűnös,hogy vért izzadva egyedül próbálom eltartani a lányokat..
(a házasságom befuccsolásáért bevállalom az 50-50 százalékot(pedig nem én léptem le egy zsengével),de kellett nekem annyit olvasni..fránya tanulás:)
egyébként ezt pont nem is bánom..jó ez így nélküle..
szabadabb,levegősebb és tisztább..

de nem tetszik nekem,ahová fajul ez a világ..
hová kallódott el már megint a rózsaszínű szemüvegem?