ápolni=szeretni..nagyon szeretni..

nem azért írok ritkábban,merthogy sokat dolgozom(pedig de),hanem inkább a fáradtság miatt..

esküszöm jobban fáraszt beteget ápolni,mint betegnek lenni..

rongyosra jártatom a számat állandó jelleggel,aztán meg minek..

megy mindenki fejjel előre..anyámborogass..

ja..hát épp vele a legnehezebb..

sokkal rosszabb,mint egy gyerek..

amint kicsit már erőre kap,és nem egész nap alszik a láztól,máris ugrál nekem a házban,ha nem figyelek..

aztán meg de jól meg lesz lepve,ha felborul hirtelen..

de mondhatom én azt,hogy egy betegséget tisztességgel ki kell feküdni,különben jönnek a szövődmények..

egyik fülén be,a másikon ki..

egy gyerek legalább tesséklássék szót fogad..nem úgy ő..

most van tulajdonképpen 4 gyerekem,és abból egy kezelhetetlen túlkoros:)..

az élet természetes rendje,hogy előbb utóbb megfordul ez a gondoskodási vonal,és a szüleinkről mi gondoskodunk úgy,ahogy ők tették anno..

csak valahogy ezt mindig úgy gondoltam,hogy az idősek hálásak a törődésért,és megfogadják az épeszű tanácsokat..

nem úgy,hogy annyi belátással és előrelátással rendelkeznek,mint egy óvodás(tisztelet a kivételnek:))..

anyukám mindig is az a makacs fajta volt(annyira tipikusan bika)..

most néha sikítani tudnék,úgy kihoz a sodromból..

pedig csak olyan egyszerű dolgot várnék el tőle,hogy ha már odakészítettem a tiszta ágyneműjét,a forró teáját és a gyógyszereit,akkor ugyan legyen már szives odafeküdni,és nem titokban kiszökni az ágyból és random házimunkákba fogni..

kicsi babáim(jajj,hát nekem mindig is azok lesznek) persze olyan cukin hagyják magukat kényeztetni..

és hát nálunk a betegeskedőnek mindig kijár az extra törődés..

az ágyba reggeli-ebéd,a kiszolgálás,és a tutujgatás ezerrel..

szerintem ettől mindenki gyorsabban gyógyul,mint az anyósoméknál szokásos spártai neveléstől..(senki NEM LEHET BETEG,aki meg mégis az,az nem számít..majd felkel magától..)

mikor bekerültem a családba,úgy éreztem magam,mint a holdon..

szinte halálos bűnnek éreztem,ha mertem rosszul érezni magam..

az első szülésem után néhány hónapig náluk laktunk,mert még nem volt kész a házunk..

én olyan pocsékul még sosem éreztem magam..

sírtam,mert akkor a hormonjaim is szanaszét voltak,ráadásul sírtam,mert ugye ott volt az a pici bömbölő baba,akit azt sem tudtam,hogyan fogjak meg..

és sírtam,mert valahogy nem is voltam túl jól akkor épp frissen szülés után..(amim csak lehetett,az mind fájt)..

akkor nagyon de nagyon vágytam volna arra,hogy valaki kedvesen,szeretettel szóljon hozzám,és legalább néhány napig tutujgasson,amíg megszokom ezt a helyzetet,hogy nahát..de nekem született egy kisbabám..

e helyett átestem egy komplett katonai kiképzésen,és ha nem volt teljes az 'aki nem lép egyszerre',akkor hallgathattam az ordibálást..

életemben először találkoztam a jelenséggel,hogy van ember a földön,aki képes MINDEN nap üvöltözni..

háááát..nem vagyunk egyformák:)

az exem nem is nagyon értette soha,hogy miért csinálok olyan nagy felhajtást a gyerekek körül..

én mindig próbáltam magyarázni,hogy a pszichés hatás van annyira fontos,mint a szükséges orvosság..

már attól sokkal jobban voltak a lányok,hogy szanaszét lettek szeretgetve az alap dédelgetésen kívül..

és ez nem jelentette azt,hogy majom módra csüngtem volna rajtuk,hiszen azért az érzelmi zsarolásra én sem vagyok vevő..

de ilyenkor kapja meg mindenki azt a pluszt,amitől igenis jobban fogja érezni magát..

mert változatlanul állítom,hogy a szeretet és a szívből jövő törődés a leghatásosabb orvosság:)