szorongásaim..

ha depresszióm nem is,de egy jóltáplált szorongásom mégiscsak van valahol a fiók mélyén..

ez a szorongás abból fakad,hogy vajon jó háziasszony vagyok-e..

hogy vajon mindent megcsinálok-e 100 százalékosan..

lucát olvasva rájöttem a titok nyitjára..

hogy ki és mikor ültette el bennem ezt a szorongást..

drágalátos exem,mikor szerelmes lett az újoncba..

pedig akkor még ráadásul napi 24 órában mást sem csináltam,mint fényesre nyaltam a seggét,a házat,és minden mást magunk körül..

bizisten kurva jól is csináltam..

és akkor én is az arcomba kaptam,amit minden feleség megkap ebben a stádiumban..

te egy szar vagy,egy senki,semmit nem csinálsz jól,ŐŐŐŐ..ő mindenben jobb nálad..

ember legyen a talpán,aki nem zakkan meg ilyenkor..

és amilyen libák vagyunk,ezeket még jó mélyen el is hisszük..

elkezdünk gondolkodni,hogy vajon mit nem csináltunk jól..

talán nem pörögtünk fejen állva és csilingelve,miközben elétettük a kedvenc ételét?

és akkor már észre sem vesszük,csak csúszunk lefelé..

már ott a bocsánatkérő mosoly az arcunkon mindig,hiszen mi úgyis valamit rosszul csináltunk..

megint..

mert Ő feszesebb seggű,fiatalabb,lelkesebb..vagy egyszerűen csak MÁS..

és egy idő után rájövünk,hogy ha fejen állva pörögtünk,és csilingeltünk volna,az sem lett volna elég..

hiszen az új mindig jobb,mindig színesebb..

én saját példámon okulva állíthatom,hogy ezekből is,mint mindenből..fel lehet állni..

fel is állunk,mert mi nők őrült szívóssággal vagyunk megáldva,és a semmin is találunk kapaszkodót..

elrúgjuk magunkat az emésztőgödör aljáról,veszünk kint egy nagy levegőt,és minden szart lefújunk magunkról..

lesz új életünk..új otthonunk..új állásunk..(ha szerencsénk van,előbb utóbb új párunk is)..

mondjuk az kicsit nehézkes kérdés,hiszen már SENKIBEN nem bízunk igazán..

és amikor az exünk látja rajtunk,hogy mindazokba a szemétségekbe nem haltunk bele,amiket olyan nagy műgonddal pakolt a nyakunkba..

na akkor azért az arcért,amit rajtuk láthatunk..

na azért már megéri az egész..

az exem 10 évet öregedett helyben,és ráncos citrommá vált a feje,mikor szembesült vele,hogy nem belerokkantam,hanem túléltem..

és meglátta,hogy van életem nélküle is..

egy valami viszont világossá vált számomra..

az a szorongás,amit akkor belém ültetett,az bizony lappangó sebként ottmaradt bennem..

az a megfelelési kényszer,az a bizonyítási vágy,hogy 'de igenis képes vagyok a legjobb anya és legjobb háziasszony lenni'..

ez nem múlt el belőlem..

és nap mint nap hajtom magam,néha az ésszerűség határain is túl,hogy bizonyítsak..

és amikor nem minden megy úgy,ahogy szeretném,akkor titokban kicsit szégyellem is magam..

aljas egy seb ez,hiszen néha beheged(van olyan áldott pillanat,mikor csilivili rendben megy minden)..

aztán újra sajogni kezd,ha elhatalmasodik körülöttünk a káosz..

nem szeretek arra gondolni,mi volt régen..

nem szeretek nosztalgiázni a házasságomról..

sokkal sokkal boldogabbnak érzem magam nélküle..

mikor katus kérdezte,mit csinálnék máshogy,ha újrakezdeném..

azt mondtam,mindent ugyanígy csinálnék..

egyet kivéve,hogy nem mennék hozzá az apjához..

persze tudom,hogy ez egy szükséges út volt az én fejlődésemhez,és ahhoz,hogy ők legyenek a gyerekeim..

látom én,hogy minden a karmikus törvények szerint zajlik,és ez a nagy nagy pofon tőle,engem tett többé..

de Isten látja lelkem,nekem nem esik jól visszagondolni erre..

valahogy mindig az a gyomorszorító érzés tölt el,mint régen..

'jajjistenem,mit csináltam már megint rosszul?'

ezt a szorongást szeretném már elfelejteni..

és szívből remélem,hogy egyszer majd sikerül is..