Nálunk e hónapot Szent András havának vagy őszutónak hívták. A Csízió szerint az egészség megőrzéséhez ilyenkor elsősorban a tyúkmonyt (tojást) és mézet kell fogyasztani, de megengedett a tehénhús és a gyümölcs is. Inni csak módjával és főleg gyógynövények főzetét szabad. Ártalmas és ezért kerülendő bármilyen állat fejének a megevése, és a fürdőzésnek valamint a szerelmeskedésnek sem ilyenkor van itt az ideje. Szent András havában születni viszont kifejezetten előnyös, ezekről az emberekről ugyanis úgy tartják, hogy becsületesek, nemes bölcsek, okosak, takarékosak, jó elméjűek. Minden dolgaikban jámborak, tökéletesen hűek, istenfélők, igazságszeretők és szerencsések.
Ebben a hónapban eleink az elkövetkező évszak időjárására a nyers bükkfáról levágott forgácsból következtettek: ha száraz volt, enyhe időt vártak, ha viszont nedvesnek találták, hideg telet jövendöltek. Az angolok nem a bükkfa forgácsát, hanem a makkját használták előrejelzésre. Ha a Mindenszentek napján megvizsgált makkot száraznak találták, kemény hidegre számítottak, ám ha a makk nedves és matt színű volt, csapadékos, de viszonylag enyhe telet vártak. Ez utóbbit prognosztizálták a novemberi kemény fagyokból is. A zivatarnak viszont nagyon megörültek, mert termékeny évet jelzett előre.
November
- Őszutó
- Enyészet hava
- Szent András hava – Skorpió és Nyilas hava
- Enyészet hava
- Szent András hava – Skorpió és Nyilas hava
Népi megfigyelések:
- ha Mindenszentek napján hó esik, nem olvad el márciusig
- ha Mindenszentek napja nedves, lágy telet várhatunk, ha pedig száraz, úgy kemény tél következik
- ha Katalin kopog, a Karácsony locsog
- Márton olykor fehér lovon jár
- ha Márton lúdja jégen áll, karácsonykor sárban botorkál
- ha Mindenszentek napja nedves, lágy telet várhatunk, ha pedig száraz, úgy kemény tél következik
- ha Katalin kopog, a Karácsony locsog
- Márton olykor fehér lovon jár
- ha Márton lúdja jégen áll, karácsonykor sárban botorkál
Hosszú és kemény tél következik, ha október hideg volt, és második felében délnyugatról keletkezett viharok voltak, ha a madarak ősszel kövérek, ha sok komló, makk, és keménymagú gyümölcs termett, ha november hó száraz és nem fagyos.
Ez a hónap az ősz utolja, nem sok kell hozzá, és "November, december, lábon áll a hóember." Márton madara, a holló és a varjú is bejön már az erdőről, ellepi a szántóföldeket élelem után kutatva. Még szép idő is lehet, vagyis mint Baranyában emlegetik, Szent Márton nyara még megörvendeztetheti a szegény embereket. A kiforró új bor a nagy lakodalmak idejét is jelzi.
November 19. - Erzsébet napja
Szent Erzsébet napja tél erejét szabja." Mindenütt azt tartják, ha esik Erzsébetkor, akkor lágy tél lesz, nem kell félni a téli zimankótól, erős hidegtől, fagyoktól.
Időjárásjóslás is kötődik e naphoz: ha e napon havazik azt mondják; Erzsébet megrázta pendelyét. Ha Erzsike megrázza a dunyháját, az havazást jelent.
November 25.- Katalin napja
A lányok védőszentje. Sok férjjóslás fűződik ehhez a naphoz.
Sok helyen "Katalin-ágat" raknak vízbe, hogy karácsonykor kizöldüljön.
Időjárásban a karácsonnyal ellentétes: "ha Katalin kopog, karácsony locsog."
Sok helyen "Katalin-ágat" raknak vízbe, hogy karácsonykor kizöldüljön.
Időjárásban a karácsonnyal ellentétes: "ha Katalin kopog, karácsony locsog."
Időjárásjóslás is kötődik e naphoz: időjárásban a karácsonnyal ellentétes.
Ha Katalin kopog, akkor karácsony locsog, viszont ha Katalin locsog akkor karácsony kopog.
Ha Katalin kopog, akkor karácsony locsog, viszont ha Katalin locsog akkor karácsony kopog.
November 30. – András napja
Az András naphoz legalább annyi néphagyomány kötődik, mint a Katalinhoz. A házasságjósló praktikákat a lányoknak titokban kellett végezniük. A párna alá tett férfiruha volt a biztosíték, hogy az alvó lány álmában megjelenik a jövendőbeli vőlegény képe. Ha a disznóólat a lányok megrugdalták ezen a napon, a disznó röffenéseinek a száma megadta azon évek számát, amíg még pártában maradnak. A közös jóslások közül említésre méltó az ólomöntés – ahol az öntvény formájából az eljövendő férj foglalkozására következtettek. A gombócfőzés, amit a kíváncsi lányok még ma is alkalmaznak. A gombócba egy férfi nevet rejtettek, főzni kezdték, amelyik elsőnek jött a víz tetejére, az lett az illető férjének neve.
Úgy gondolták, ha fokhagymával megkenik az ólak ajtaját, állataikat megvédik a farkasoktól.
András a téli évnegyed kezdőnapja.
Böjtnap.A hagyományos falusi gazdálkodás szerint a disznóvágások ideje is ekkor kezdődik, így karácsonyra már elkészül a füstölt hús is. Ekkor már általában elég hideg van ahhoz, hogy a "disznóságokat" a hagyományos eljárásokkal is el lehetett tartani. Sokfelé disznóölő Szent András néven emlegetik ezt a napot.
Úgy gondolták, ha fokhagymával megkenik az ólak ajtaját, állataikat megvédik a farkasoktól.
András a téli évnegyed kezdőnapja.
Böjtnap.A hagyományos falusi gazdálkodás szerint a disznóvágások ideje is ekkor kezdődik, így karácsonyra már elkészül a füstölt hús is. Ekkor már általában elég hideg van ahhoz, hogy a "disznóságokat" a hagyományos eljárásokkal is el lehetett tartani. Sokfelé disznóölő Szent András néven emlegetik ezt a napot.
Az András körüli napokra esik Advent első vasárnapja, a karácsonyi négyhetes előkészület kezdőnapja. Ilyenkor tilos volt a zajos mulatság, a tánc, a lakodalom. Ehhez az időszakhoz hozzátartoztak a katolikus egyházban a hajnali misék, a roráték. Advent időszaka a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepére való testi és lelki felkészülés ideje volt. Ekkor készültek fel a betlehemesek, szerveződtek a csoportok, tanulták be a szerepeiket, ádventben jártak az ostyahordó gyerekek. A kántortanító az iskolás gyerekekkel küldött megfelelő számú ostyát minden család számára, amelynek fejében azok babot, lencsét, lisztet, kolbászt küldtek neki. Díjlevélben foglalt járandóságuk volt ez a vékonypénzű tanítóknak.
Advent első vasárnapjával új egyházi év kezdődik. Ez a Megváltó születését váró, előkészítő időszak. Szép szokásként adventi koszorút készítenek a családok, amelyet vagy az asztal közepére helyeznek, vagy felfüggesztenek valahová a szobában. Fenyőágból készül, koszorú formájú, rajta négy gyertya, advent négy hetének megfelelően. Minden vasárnap egy gyertyát meggyújtanak, így karácsonyra már mind a négy gyertyácska ég.
A téli évnegyedkezdő mulatságok napja. András-nap utáni vasárnap kezdődik advent, ettől kezdve karácsonyig lakodalmas táncos összejövetelt nem tartanak.
András naphoz fűződik a legtöbb férjjósló szokás - az ilyen napokat általában "andrásoló"-napokként tarjuk számon
András naphoz fűződik a legtöbb férjjósló szokás - az ilyen napokat általában "andrásoló"-napokként tarjuk számon
Talán ez a legmozgalmasabb hónap, ami a kerti munkákat illeti, de ne feledjük, hogy a mostani munkával sok időt és energiát takarítunk meg tavasszal!
Melyek a legfontosabb novemberi kerti teendőink?
Jóllehet ez a hónap nedves és hideg, nem szabad elcsüggednünk, talán nyílik még egy pár őszirózsa és liliom, talán lesz még néhány díszcserje és díszbabér bogyó az ágakon, amik felvidítják a zord napokat. Ebben a hónapban értékeljük a legjobban azörökzöld növényeket, amelyeket ültettünk. Ha az időjárás nem volt túl zord, talán még van időnk bemenni az ősz színeiben pompázó kertünkbe. Lehet, hogy ez a legmozgalmasabb hónap, ami a kerti munkákat illeti, de ne feledjük, hogy a mostani munkával sok időt és energiát takarítunk meg tavasszal.
A novemberi kerti munkák előkészítése
Ilyenkor jelennek meg az új katalógusok a tavaszi vetésre való magokkal, szóval itt az ideje, hogy egy csésze tea mellett eldöntsük, hogy mit szeretnénk termeszteni jövőre. Rendeljük meg a magokat, mielőtt még kiürülnének a készletek.
Szaporítás
Ha van afrikai ibolyánk, itt az ideje, hogy levágjunk róla egy pár levelet, elültessük egy cserépbe, és melegházba tegyük. Ha nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust, akkor tegyük az ablakpárkányra, ahol nem éri közvetlen napfény. Ha már elvetettük a szívós évelő növények magjait, akkor a fagyos időkben védenünk kell őket talajtakaró növényekkel.
Amikor az olyan gumós növényeket akarjuk növekedésre bírni, mint a jácint, miután kibújtak tegyük egy hideg ablakpárkányra, és bizonyosodjunk meg róla, hogy nem éri őket közvetlen napfény.
Ha szeretjük a cikláment, akkor már most vessük el a magokat, hogy jövő Karácsonyra szépek legyenek. Melegházra vagy más meleg helyre lesz szükségünk ahhoz, hogy megóvjuk a hőmérsékletingadozásoktól.
Metszés - az egyik leghasznosabb őszi kerti munka
A hónap vége felé metsszük meg a lombhullató fákat és cserjéket, beleértve ebbe a gyümölcsfákat és bokrokat is. Gondoskodjunk mulcsról a megmetszett fák és cserjék köré.
Őszi ültetés
A fás dugványokat, amiket a tavaly ősszel vágtunk, most ki lehet ültetni az állandó helyükre. Ha nincs hunyorunk, menjünk és vegyünk! Ültessük el, hogy télen, illetve kora tavasszal is legyen virág a kertünkben.
Hagyományosan, ebben a hónapban kell elültetni a fákat és a cserjéket, jóllehet én személy szerint tavasszal szeretem elültetni őket, amikor látom a lombozatukat is. Nekem nem volt gondom a tavaszi hidegebb talajjal. Amikor cserjéket ültetünk, karózzuk és öntözzük meg őket, majd tegyünk egy réteg mulcsot a tövükhöz.
Ebben és az elkövetkező hónapokban elmehetünk a kertészközpontokba, hogy meglessük, melyek azok a növények, amelyek jól mutatnak egész télen. Ha megtaláltuk a megfelelőt, vegyük meg és ültessük el.
Védjük meg az újonnan ültetett fákat és cserjéket az erős szelektől és a zord időtől. Most ültessük el a gyümölcsfákat és bokrokat.
Még mindig nem késő eltenni a tavaszi gumós virágokat – rakjunk liliomot és tulipánt a következő évre. Ha szeretjük a rózsákat, akkor most van itt az ideje, hogy szabadgyökeres rózsákat vásároljunk. Sokkal olcsóbbak, mint az elültetettek, és jobban megtelepszenek a meleg őszi talajban
Őszi növények kertünkben
- Ősszel elkezdhetjük betakarítani a zellert, de igazából tavaszig folyamatosan áshatjuk őket a földből.
- Osszuk szét a rebarbara gyökereket. November elején pedig a fokhagymát is kiültethetjük.
- Itt az ideje a póréhagyma begyűjtésének, mielőtt még megfagyna a föld. Gondoskodjunk róla, hogy Karácsony idején is ehessünk endíviát.
- Ha tettünk el zöldségeket vagy gyümölcsöket, figyeljünk rájuk, hogy ne rothadjanak meg, illetve, hogy ne fertőzzék meg egymást. Kezdjük el begyűjteni az olyan zöldségeket, amelyeket egész nyáron át neveltünk, például a paszternákot és a kelbimbót.
- Még mindig van idő elvetni a disznóbabot és a borsót, de üvegbúra alatt tegyük, vagy valamilyen hasonló védőszerkezet alatt. Figyeljünk oda a kis szőrös barátainkra, akik igencsak nagy előszeretettel fogyasztják az apró magokat
A kert gondozása - novemberi kerti munkák
- Tisztítsuk ki a madárházakat, és tegyünk ki nekik eledelt, például diót, magvakat, gyümölcsöket és barna kenyeret. A hiedelmekkel ellentétben, afehér kenyér nem ajánlott a madaraknak.
- Amikor novemberben takarítjuk a kertet, hagyjunk egy kis rakás fát vagy levelet a kert egyik sarkában, hogy a rovarok és a kis állatok ott telelhessenek. Mindig nézzük meg, hogy nincs-e valamilyen állat a kertben, mielőtt letakarítjuk azt.
- Védjük meg a nem fagyálló cserepeket, vonjuk be légpárnás fóliával vagy, ha nem túl nehezek, vigyük védett helyre.
- Figyeljünk az élő sövényre és más érzékeny növényekre, amelyek nem mozdíthatók, takarjuk be őket szalmával, majd vonjunk köréje kerítést, hogy megtartsa, aztán vonjuk be légpárnás fóliával és kössük le
- A virágzás után szedjük ki a dália hagymákat és tároljuk
Hasznos őszi kerti munkák
- Vizsgáljuk meg a karók állapotát, mielőtt megérkeznek a novemberi szelek.
- November elején szedjük ki, és osszuk szét a fűszerű évelőket, ahogy az idő és a talaj állapota engedi.
- Szedjük ki a gumós begóniákat, mielőtt a fagy megcsípné őket. Szárítsuk meg, és tároljuk sötét hideg helyen.
- Bizonyosodjunk meg róla, hogy beszedtük az összes víz alatti pumpát, mielőtt még kárt okozna bennük a fagy. Most kell megjavítani a szerszámokat, és elvégezni azokat a munkákat, amiket eddig félretettünk: javítsuk meg a kerítést, fessünk ki, távolítsuk el az algákat a belső udvarról, stb.
- A növényeknek novemberben még szükségük van öntözésre, de legyünk óvatosak, hogy ne öntözzük túl. A talajnak csak kissé kell nedvesnek lennie.
- Hogy megelőzzük a tömlők fagy okozta károsodását, vigyük be, de vigyázzunk, hogy ne legyen benne víz. A kint levő csapokat is védjük meg, szigeteljük zsákvászonnal.
Novemberi teendők a veteményeskertben
- Ne hagyjuk, hogy a levelek felgyűljenek a pázsiton. A légmozgás és a napfény hiánya elősegíti a moha képződését.
- Ha máris hullott hó, távolítsuk el a növényekről, mielőtt még a hó súlya kárt okozna bennük. Szedjük össze a leveleket, amint hullnak, különben felgyülemlik, és kemény gereblyézés lesz a vége. Vagy tegyük akomposzthalomhoz, vagy tegyük fekete műanyag zsákokba, amiket egy villa segítségével kilyukasztunk, és havonta öntsünk rá vizet.
- Mindenki utál ásni, de minél korábban elkezdjük, annál jobban megdolgozza az eső, a fagy és a hó. Szóval vágjunk bele!
- Szépítsük meg a szegélyeket azáltal, hogy kivágjuk az idős ágakat és a halott levélzetet. Jó ötlet meghagyni a növényeken a magházakat, mert jól mutatnak, amikor a hó betakarja őket.
- A takarítás következtében felgyülemlett anyagokat tegyük a komposztba, csak a durvábbakat dobjuk el.
Novemberi munkák a veteményeskertben
- Ebben a hónapban fontos a veteményeskertünk "karbantartása" is. Ha termesztünk káposztaféléket, fedjük le őket. A hideg idő beálltával a madarak sorban állnak majd, hogy belekóstoljanak, különösen a törpe káposztafajtákba.
- A metélőhagymát akár be is lehet vinni a házba télen, és ott nevelni.
- Ha még nem vontuk be a gyümölcsfák törzseit zsírszalaggal, tegyük meg – higgyék el, amíg ezt olvassák, a kis flótások már a fák tövében gyülekeznek.
- Novemberben még lehet fás dugványt venni a következőkből: ribiszke, köszméte és fekete ribizli.
- Ha vetettünk futóbabot, borsót és szagos bükkönyt, tegyük el jövőre egy száraz helyre. Vessünk télire salátát melegházba vagy hidegágyba.
Mit kezdjünk a gyeppel novemberben?
Az őszi munkálatok sorából ne hagyjuk ki a gyepünkkel való foglalatosságot. Még mindig van idő a kemény fagyok beállta előtt, hogy gyepesítsük az előkészített talajt. Ha enyhe az idő, talán még egyszer le kell vágni a füvet. Amint ennek is vége, vigyük el a kaszálógépünket a javítóba, ezzel sok idegeskedést megspórolunk jövő tavasszal, amikor az a szerencsétlen pára nem akar majd beindulni. Vigyázzunk, hogy ne sétáljunk a pázsiton, amikor meg van fagyva a föld, mert nagy barna lábnyomokat hagyunk magunk után ott, ahol letapostuk a füvet.
/forrás:édenkert.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése