hála minden reggelért..

az utóbbi napokban legszívesebben bekucorodtam volna a sarokba,és csendesen szipogtam volna(no azért vezetés közben kétszer sikerült sírdogálnom kicsit..ott nem látta senki)..

valószínű ez az én defektem,hogy olyan miatt is én szégyellem magam,amit nem én követek el..

és az exemmel kapcsolatos gyötrelmekben azt utálom legjobban,hogy mindenhol mindenért én érzem hibásnak magam..

úgy megyek a kihallgatásra(tanúként),mintha én lennék köztörvényes bűnöző..

halálosan szégyellem magam..

de hát sohasem voltam az a kitűnően önmenedzselő típus,így még azt is sikerült hónapokig titkolnom a családom elől,mikor terhesen elhagyott..

nem tudom,hogy mikor sült belém ez a beidegződés,hogy a feleség dolga az,hogy a kötényébe rejtse a családi szennyest..

ezt olyan sikeresen gyakoroltam hosszú hosszú évekig(apa sokáig dolgozik,azért nincs itthon..apa vidékre utazott,azért nem jön)..hogy most már teljesen profin vállalok át magamra minden szennyet..

hátfasza..

rámférne valaki,aki ilyenkor adna egy tockost,és elmagyarázná,hogy ugyanmár ne én vigyem a más batyuját is..

vigye azt a gazdája..

lelomboz,hogy egy olyan pénztelenségi spirálban forgok,amiből nem nagyon látom a kiutat..

nehéz megtartanom a pozitív gondolkodásomat ebben a helyzetben,az az igazság..

és valahogy mégis épp azok a hétköznapok rakják össze a lelkemet,amik kivitelezéséhez épp nincs fedezetem..

azok a kis napi rituálék foglalják keretbe a napjaimat,amikből meríthetek erőt a holnapokhoz..

azok a baromi álmos hajnali ébredések..azok a számolatlanul sorakozó zsömlék a konyhapulton..

amiket tudom,hogy le kell gyártanom a lányoknak tízóraira,hiszen egy kőművesbrigád étvágyával rendelkeznek..

a nap mint nap ismétlődő félig nyitott szemmel kávéfőzős,teafőzős hajnal..

az,ami annyira nehéz,mégis annyira kuckós..

hiszen ha nevetséges is vagyok,mégis minden reggel elmormolom magamban azt a hálát ott a sötét konyhában..

hiszen együtt vagyunk négyen lányok,hiszen tető van a fejünk felett,hiszen itt ez a sok zsemle a felvágottal,és nagyritkán még akad bele sajt is,amit a lányok annyira hiányolnak..

és amikor katus sms-t ír a suliból,hogy milyen finom a kajája..mikor szonjuska megköszöni,hogy jujj,de finom volt a tízóraija..akkor elérzékenyülök..

(egyébként is érzelgős-pityergőssé tesz a nélkülözés)..

iszonyat nehezen görgetem a hétköznapokat(vasárnap anyukámnál habzsidőzsi:D)..

iszonyat nehéz nem sírdogálnom és panaszkodnom senkinek(a lányoknak főleg nem)..

iszonyat nehéz érdeklődőnek és nyitottnak maradnom,mikor csőlátást erőltet rám a túlélési ösztön..

iszonyat nehéz összekaparnom az életbenmaradáshoz szükséges életkedvet..

és mégis minden nap fut a másik után..

és bár általában egy napra előre sem látom,hogy másnap hogyan tovább..és főleg miből..

mégis minden reggel ott gőzölög a kávé..a tea..mégis ott sorakoznak a szalámis zsömlék a pulton..

mégis minden nap odaírhatom a lányoknak,hogy este jövök,sietek haza,ebéd a hűtőben..

mert van ebéd..

ezért mondom azt,hogy a hétköznapi nyűgök,amik néha széttépnek..tulajdonképpen azok tartanak össze..

azok adnak egy olyan keretet minden napomnak,amitől-amiért érdemes..

az erőt nem tudom honnan merítem,de hála érte az égieknek..