megyek el...nem tudom miért..most miért megyek el..

volt egy karácsony..

talán 2,vagy 3 éve..

a kicsik már elcsendesedtek,ancsával tévéztünk kettesben..

és akkor adtak le egy Dés koncertet..

Udvaros Dorottya,Básti Juli,Kulka János,Cserhalmi György..

akkor ancsám még egyáltalán nem ismerte őket(egyébként tényleg rémisztő,hogy a mai tizenéveseknek ezek a nevek már semmit sem mondanak)..

de a kedvemért végignézte..

tudta,hogy ez nekem fontos..

nagyon fontos..

és volt annyira tapintatos,hogy akkor sem faggatott,mikor sírva hallgattam végig ezt a dalt..

én is csak annyit dadogtam neki..

valamikor régen nagyon sokat hallgattam ezt..

huszonévesen is,harmincévesen is..

és mindig reméltem,hogy egyszer majd jó lesz..

hogy ez végre most jó lesz..

és most itt állok,még mindig/már megint egyedül..

csomagolni se kell már,mégis ugyanezt érzem..

mindig ugyanazok a körök..

Egy más szoba,egy más személy,

ki felragyog a kedvemért,
és én már mindig csak képzelem,hogy ez jobb.
Hogy ez végre most jó lesz.

aztán egyszer csak nemsokára azt hallom ám,hogy anna szobájából ez a dal szűrődik ki..

és kis mucim ugyanazt csinálja,amit én szoktam..

egymás után hallgatja újra és újra..

egy másik generáció..

egészen más érzések..

és valahol mégis egymásra rezonálnak..

az ő lelkébe is bevésődtek a sorok..

Senki se volt,aki úgy szeret,ahogy én.
Sose lesz ugye vége?

ő még csak most kezdi felrajzolni az ablakokat..

és szívből remélem,hogy ő nem fogja olyan sokszor átélni ezt az érzést..

és én már mindig csak képzelem,hogy ez jobb..

remélem,hogy ő megtalálja a neki tisztára törölt polcokat..

és sosem kell majd magától megkérdeznie:most miért megyek el?

Kulka János-Ez a hely

Csak kölcsön-ágy s egy ócska szék,
a falra egy ablak is kéne még,
te másnap ezért odarajzolod, s röhögünk.
Kiszínezzük a képet.
És este jön a nagy csapat,
ülnek a földön és játszanak,
sokszor aludni is ottmaradt valaki.
Ez a jó az egészben:
megvagyunk, s én élvezem,
íme: az első életem.
Senki se volt, aki úgy szeret, ahogy én.
Sose lesz, ugye, vége?
Megyek el,
nem tudom, mért,
most mért megyek el?!

A második életem, egy új helyen
óvatosan magyaráz nekem,
s végre megértem, hogy annyi sok helye van.
Nekem is van elég hely.
Itt szélesek az ablakok, s ha fölkelek, ettől is jól vagyok,
és neki annyira jó velem az egész!
És az életem így szép.
A sorsom így már rendbe van,
és jól beosztom önmagam,
s jönnek is sorban az elmaradt sikerek.
Még az arcom is más lett!
Megyek el,
nem tudom, mért,
most mért megyek el?!
Nem tudom, mért,
megyek el,
nem tudom, mért?

És aztán sok lakás és sok lakó,
az ablakból semmi sem látható.
Megtörölt polcok, hogy ott legyen a ruhám.
Csomagolni se kell már!
Persze, hogy néha már eltévedek,
s mind nehezebbek a kofferek,
és mégis, és újra csak azt hiszem, hogy ez jobb!
Hogy ez végre most jó lesz.
Egy más szoba, egy más személy,
ki felragyog a kedvemért,
és én már mindig csak képzelem, hogy ez jobb.
Hogy ez végre most jó lesz.
Megyek el,
nem tudom, mért?
Most mért megyek el?!
Nekem kell ez a hely!
Megyek el,
nem tudom, mért?
Most mért megyek el?
Nekem kell ez a hely.
Nekem kell ez a hely!
Nem tudom, mért?
Most mért megyek el?
Nem tudom, mért?
Nekem kell ez a hely!
Most mért megyek el?
Most mért megyek el?!
Nekem kell ez a hely!
Megyek el, nem tudom, mért