2012. március 30., péntek

tojásfestés vegyszerek nélkül..


nyakunkon a tojásfestés,és bár idén mi nem festünk(legalábbis úgy tudom),azért szeretnék néhány olyan festési technikát megmutatni,ami közel áll az ízlésemhez..
a természetes anyagokkal való festésről van szó természetesen,hiszen ebben is tartom magam a zöld vonalhoz:)
mi a lányokkal leggyakrabban vöröshagymahéjjal szinezzük a tojásokat..
nagyon szeretem még festés előtt szép cakkos zöld levelekkel is díszíteni,és azokat szorosra kötött harisnyával ráerősíteni a tojásra festés előtt..
szép minták lesznek belőlük..
nálunk nagy kedvenc az írókázás is,és mindig versenyzünk,ki tud szebbet rajzolni a viasszal..





de én még mindig azt mondom,hogy festés nélkül,a maga természetességében legszebb a tojás:)















lássuk tehát,mivel és hogyan lehet festeni,ha kerülni akarjuk a vegyszereket:

Kék szín: vörös káposztával

A vörös káposztát daraboljuk minél kisebb kockákra, tegyük egy edénybe és öntsünk rá annyi vizet, amennyi ellepi. Főzzük kisebb lángon, kb. fél óráig, majd hagyjuk kihűlni.

Az előre megfőzött tojásokat akkor tegyük csak bele, mikor a lé és a benne lévő káposzta is teljesen kihűlt, egyébként nem festi meg szépen. Hiába lilás a főzet, a megfestett tojások nagyon szép kékek lesznek!

Az első merítések után köthetünk spárgát,vagy gumit a tojások köré, majd folytathatjuk a festést, így érdekes, a kék különböző árnyalataiban pompázó csíkos tojásokat kapunk.





Rózsaszín: csipkebogyóval

A rózsaszín tojásokért szerezzünk be szárított csipkebogyót, vagy használhatunk csipkebogyó teát is, de figyeljünk arra, hogy a tea kizárólag ezt a növényt tartalmazza. Készítsünk minél sűrűbb főzetet belőle, hogy szép rózsaszín legyen a végeredmény.

Fontos, hogy meg kell várnunk, amíg kihűl a főzet és csak ezután tegyük bele a tojásokat. Akár csillámporral is díszíthetjük, hogy igazán csajos darab legyen!





Zöld szín: spenóttal

A spenóttal egyszerűen készíthetünk gyönyörű zöld tojásokat. Akár a piacon vesszük, akár mirelitként van otthon belőle, mindegyik jó. Darabold fel, vagy mirelit esetén olvaszd fel, önts rá kevés vizet, majd főzd minimum fél óráig.

Várd meg, amíg kihűl, majd ekkor tedd bele a tojásokat, és várj vele, amíg szép zöld színük nem lesz. Minél sűrűbb a főzet, annál erősebb és intenzívebb zöld színt kapsz.







Vörös, narancs szín: hagymahéjjal

Talán a legismertebb természetes tojásfestési mód, ha vöröshagymát teszünk a vízbe, és abban főzzük meg a tojásokat. Forrás után tegyük a lébe a tojásokat. A hagyma külső, színes, száraz héjára van szükségünk, ezért ezeket vegyük le és csak ezeket tegyük az edénybe.

Minél több hagymát használunk, annál szebb és élénkebb szín lesz az eredmény. Minél tovább főzzük, annál sötétebb lesz az árnyalat.






Sárga szín: kurkumával

Ha igazán szép, intenzív sárga színű tojást szeretnénk festeni, akkor tegyünk egy evőkanál kurkumát egy liter vízbe, forraljuk fel, majd tegyük bele a tojásokat, mintha hagyományos módon főtt tojást készítenénk.

Addig főzzük, amíg szép sárga nem lesz, ellenőrzésként néha vegyük ki egy kanál segítségével. A színt tovább erősíthetjük, ha citrom vagy narancs héjat is teszünk a főzetbe.






Barna szín: fekete teával, kávéval

Érdemes bevonni az otthoni egyszerű tojásfestési eszközök közé a fekete teát és a kávét. Ha csak önmagában alkalmazzuk, vagyis felforraljuk, majd forrás után beletesszük a tojásokat, akkor nagyon szép barnás tojásokat kapunk.

Ha díszesebb tojásokat tervezünk készíteni, akkor pedig kiváló alapszínt ad a tojásoknak. Fontos tudni, hogy a kávé kihűlve színez igazán, ezért csak ekkor tegyük bele a tojásokat!







Ha szeretnénk, hogy a megfestett tojások szép fényesek legyenek, és így a színük is látványosabb legyen, akkor vagy dörzsöljük át őket szalonnával, vagy egy textilre csepegtessünk hagyományos napraforgóolajat és töröljük át vele a megszáradt tojásokat.

Ha ezután puha ruhával is megtöröljük, akkor nem hagy sehol olajnyomot és még fényesebb lesz. Érdemes kipróbálni, gyönyörű fényt és színt ad a tojásoknak!

A húsvéti tojásokat a néphagyomány szerint a húsvéti sonkával egy vízben szokás főzni.

Ha mi is követjük ezt, akkor figyeljünk arra, hogy ne az így megfőzött tojásokat próbáljuk később megfesteni, a sonka hatására ugyanis a tojás külsején képződik egy olyan zsírréteg, ami megakadályozza, hogy azt bármiféle festék – legyen az természetes vagy mesterséges alapú – megfesse.

forrás:bien.hu

2012. március 26., hétfő

a bennem élő szivárvány..


szonjuskát tegnap leragasztottam a tévé elé(a nagyok már látták),mert ugye vannak azok a filmek,amiket kötelező..
és lehetne ez akár agresszió is velük szemben,de mivel soha nem nyúlok mellé,és a végén ők is hűha..meg minden..
ezért azt gondolom,kell néha az a kis terelgetés..
tegnap Milos Forman Amadeusa volt a kötelező kűr,amit eddig is szájtátva,de most meg már sírdogálva is néztem..
és katusnak elmondani sem tudtam,mi történik bennem,mert a szavak sem tudtak sírás nélkül előbújni..
bárhogyan próbálnám,ennél érzékletesebben nem tudnám elmagyarázni nekik,mi a különbség a középszerűség és a zsenialitás között..
és bár zseninek egyáltalán nem nevezném magam,mindig is rettegtem a középszerűségtől..
mindig is különbözni akartam..
bár 8 évet lehúztam egy zenei iskolában,és ritmust ver bennem azóta is a vér,de ez a film sokkal inkább szólaltatja meg bennem az embert,mint a zeneértőt..
belegondolva,furcsán vagyok én összerakva,mert mindig mindent érzelmi alapról közelítek..
nekem a zene is áramlás,energia..és szín..
bennem színe,illata van a zenéknek..
bennem a történések is fénylenek vagy sötétlenek,és nem tudom racionális elmével mérlegelni a dolgokat..
nekem sokkal fontosabbak a benyomásaim,az érzéseim,mint a szikár tények..
én tisztelem,de nem fogadom el a kristálytiszta logikát..
nekem sokkal több minden,mint egyszeregy..
ezerszer fontosabb egy rezgés,egy érzés,egy érintés,mint adatok halmaza..
bennem zene csengbong,ha boldog vagyok,és mély basszusok dübörögnek,ha elfelhősödöm..
nekem színekből,illatokból,hangokból épül fel minden nap..
és egy ragyogó sárga napomnak éppúgy tudok örülni,mint egy mélybordó lassan zendülőnek..
nálam kerámia tündérek ülnek az ablakokban napozó virágokon,és a legváratlanabb helyeken is angyalokba lehet botlani..
én megpuszilom titokban az alvó cicám rózsaszínű kis orrát,és könnybe lábadok,ha a szivárványhídról visszatérő kutyám szemébe nézek..
nálam csengők örülnek a tavasznak a kerti fákon,és hangversenyt játszanak a szélnek..
én nem csak ápolom,hanem simogatom is a növényeket,és értem a nyelvüket..
nekem az apróságok teszik a nagy dolgokat széppé és harmonikussá..
az érzések,a benyomások vezérlik a lépteimet..
döntéseimet látszólag könnyelműen,valójában szívből vezérelten hozom..
álomvilágban élek..
különbözöm,ahogy mindig is szerettem volna..
elvarázsolt vagyok,ahogy sokan mondják..
ez igaz..
viszont az is igaz,hogy ami másban csak fekete-fehér,az bennem a szivárvány összes színében ragyog..




2012. március 24., szombat

egyszer csak rend lesz végre..


a tavaszi nagytakarításnak az a mellékhatása,hogy jó ideig úgy néz ki,mintha nagyobb kárt okoztunk volna,mint hasznot..
egyre nagyobb a rumli..
mosom át az összes létező télikabátot mielőtt eltenném,mindenfelé téli cipők és csizmák száradnak papírral ducira tömve,és úgy néz ki a ház,mintha épp kivándorlásra készülődnénk..
pedig a téli-nyári ruhák átcserélése,szortírozása még be sem indult..
viszont lépten nyomon vetőmagos kosarakba,virágmagokba,ültetőfába,palántaföldbe,és mindenféle kerti vicikvacakba botlom..
néhányszor megpróbáltam már utat vágni a káoszban,de újratermelődik..
és ugyanez a helyzet a kertben is..
ha most végignézek rajta,hát sírva tudnék fakadni..
egyedül a takaros kis veteményes néz ki valahogy,a többi részen a káosz az úr..
kupacokban száradnak a feldarabolt levágott ágak(azokból lesz télre a gyújtós),a megbontott komposzt is szeretne új életre találni a veteményesben,és mindenhol elültetésre,átültetésre váró növények sorakoznak cserepekben szatyrokban..
az egész kert úgy néz ki,mintha egy bolond szanaszét hajigált volna mindent,ami a keze ügyébe esett..

tudom,hogy lesz az a szent pillanat,mikor ez az egész hirtelen majd összeáll,és helyreáll a rend(és vele a lelki békém)..
tudom,hogy amint végzünk a tavaszi nagytakarítással és kertrendezéssel,majd csak élvezni kell az eredményét..










addig viszont kicsit keszekuszán érzem magam..
bár ancsával már felavattuk a kerti asztalt,és kint ebédeltünk a napon,de nekem az az igazi édenkert,mikor tisztára sikált asztalon ott a terítő,rajta a virág,és körbekörbe a tiszta,felgereblyézett kertet látom..
a külső rendetlenség bennem belső rendetlenséget generál..
nem vagyok egy betegesen tisztaságmániás alak,de kell egy alapszint,ami nekem biztonságot ad(tapasztalatom,hogy mindenkinél van egy szint,és ez egyéntől függően más és más)..
a sterilitást nem szeretem,mert életszerűtlen(ez 3 gyerekkel és ennyi állattal fenntarthatatlan is lenne),de igenis muszáj lennie egy alapszintnek,ami élhetővé teszi a környezetünket..
ebben a tavaszi felfordulásban azért vagyok mégis elégedett,mert tudom,hogy pillanatok alatt átfordulnak a dolgok egy illatos,tisztán ragyogó állapotba..
és valahogy lelki síkon is jót tesz nekem a takarítás ilyenkor..
nemcsak fizikai valóságában élem meg a tisztogatást,de ez együttjár egy belső megtisztulással is..
éppolyan illatos lesz a lelkem is,mint a tisztára mosott ruhák és ablakok..
a kertben előbújó virágok az én életemet is újrakezdik minden tavasszal..
sokkal többet jelent nekem a tavasz a természet újjáéledésénél..
ez az az évszak,amikor nagytakarítok az életemben,a testemben és lelkemben is..nemcsak a házban és a kertben..
egyforma lelkesedéssel rángatom le a függönyöket,mosok ki minden mozdíthatót,és reformálom át az étkezésünket..
a házivajra rábólintottam,az tényleg rendben van,és már a gyümölcsjoghurtot is otthon gyártom..
beoltottam a házitejet élőflórás házi joghurttal,lett belőle vagy egy bödön joghurt..
egy pohárba házi lekvár(legjobb a darabos),rá egy rakat joghurt..máris kész a gyümölcsjoghurt..isteni..
egy tisztító diétát is megszavaztunk a lányokkal,de azt majd a húsvéti dőzsölés után kezdjük..
(ilyenkor örülök,hogy ennyi nő vesz körül,hiszen lényegesen egyszerűbb közösen diétázni)..
mivel katusom épp most vasárnap lesz 18 éves,ancsa pedig már 20,ezért be kell látnom,hogy felnőttek a kis malackáim..
szonjuska is olyan jegenye már 15 évesen,hogy lassan én leszek a legkisebb a családban..
az,hogy nem a sminkek és ruhák körül forog minden beszélgetés(de azért sok),azt isteni szerencsének tekintem..
és végtelenül büszke vagyok magamra,hogy sikerült a lányokból nemcsak szép,hanem tartalmas embereket is nevelnem..




2012. március 20., kedd

majdnem tej..


szeretnék főállású kertész lenni..
egyszerűen csodálatos lehet,hogy ők azzal töltik a munkaidejüket,ami nekem a hobbim..
sok minden más is szeretnék lenni(például állatsimogató és napon teregető is:D),de most épp ez az életem kicsit másról szól..
ami tényleg sokkal magasztosabb és hasznosabb is,csak olyan nehezen szorítok időt azokra a dolgokra,amik maradéktalanul boldoggá tesznek..
na majd egyszer:)

ma például nyertem egy délelőttnyi időt,így végre elültethettem a napokkal ezelőtt beáztatott császárfa magokat,és egy olyan virágmagot,ami már 2 éve kallódott a táskámban(jó is az a tavaszi nagytakarítás mindenhol:D)..
jól megtápoztam minden házban található növényt(és erről csak az tudja,mennyi munka,aki valaha is járt a személyes dzsungelemben..)
mielőtt kikerülnek nyaralásba a növények a kertbe,előtte bent zsúfolódnak,és állíthatom,alig férünk tőlük..

tegnap megkóstoltuk a házitejet is,és hááát..hmm..
szóval valószínű nem tett jót az értékelésemnek,hogy tényleg tudom,milyen ízű a tehéntej..
valószínű nyomokban ez is tartalmaz tehéntejet,de hogy valami mást is,az biztos..
még a héten megpróbálom a házivajukat is,de ezek után nem sok reményt fűzök hozzá..
pedig az igazi parasztvaj az egyik legfinomabb dolog a világon..
ahogy az igazi tej is..
volt olyan szerencsém,hogy gyerekkoromban nagyon gyakran csaptak le legelni a vidéki rokonokhoz(már akkor csillapíthatatlan állat-növénybolondságom csitítására)..
akkor nemcsak a háztáji gazdálkodást ismertem meg kívül belül,hanem nagy szerencsémre 5 percre volt egy tehenészet..
na gondolhatod:)
engem onnan ki sem lehetett robbantani..
és ahogy kell,a pesti szőke copfos kislányt mindenki kényeztette..
jöttek a fehér köpenyes nénik:'gyere csillagom,ezt kóstold meg'..
és tudom,hogy nem steril,meg jujjmeghű..de bizony a frissen fejt,még meleg,habzó tejnél nem sok van,mi csodálatosabb..(és persze sosem lett tőle semmi bajom..nesze neked sterilizálás)..
nahát nekem ezért nehéz tejben jót mutatni,de már volt,akinek sikerült..
csak mondjuk nem szeretnék egy tehénkéért kétszer annyit utazni,mint amennyi megérné..
és ezek a tehenészetből hozatott ilyenolyan tejek,ezek valahol útközben elvesztik a valóságtartalmukat..
igen nagyon örülnék,ha véletlenül kiderülne,hogy épp itt valahol a közelben lakik egy szimpatikus tehén,akiben még meg is bíznék..
mert azt azért nem vállalom be,hogy még azt is tartsak..
(háthogyne,hogy megfordult már a fejemben..naná:D)..



2012. március 19., hétfő

naplány..


pont azért írok kevesebbet,amiért nyaralós arcom lett..
eszem ágában sincs gép előtt tölteni azt az időt,amit kint is tölthetek a napon:)




2012. március 17., szombat

tovább zöldülünk..


2 napja otthon lógatom a lábam dolgozgatok,most is csak úgy minek vagyok itt a boltban egy délelőttöt..
megsütötte az arcom a nap,úgy érzem,hogy kivasalták az idegeim,és szinte hallottam,ahogy nőnek ki a földből a virágok..
megejtettem az első napon teregetést is,és ez tudjuk nekem mit jelent:D
elégedett mosoly az arcomon és béke..
megfontam a zsákmányolt fűzágakból az ajtókoszorút is,nagy lett,és olyan kerek,amilyet még nem pipáltam..már csak díszítgetni kell majd..
tegnap a veteményesbe is bekerültek a mindenféle magok(tartozom egy felsorolással,tudom)..
ha mindent elültetünk,amit tervezünk,akkor nem lesz gondunk a biozöldségre idén..
zöldülésünk következő fázisába léptünk,ugyanis két háznál is vettünk házi tojást(amíg meg nem lépjük ezt a tyúkól dolgot),és most versenyeztetjük,melyik lesz a jobb..
Zsuzsinak hála házitejünk is lett majdnem,na azt hétfőn fogom kipróbálni(az is itt volt már régóta a közelemben,csak én olyan nehezen meggyőzhető vagyok,ha nem látom személyesen a tehénkét:D)..
de mivel tartom magam ahhoz,hogy egy info még csak info,viszont 2 info az már jel..és zsuzsi a második,aki dícséri ezt a tejet(a tulajt sosem számítom,az eladni akar jobbára)..ezért itt az ideje a kipróbálásnak..
meglep egyébként,hogy milyen sok ember fordul át mostanában zöldbe..
egyre több emberben merül fel,hogy az a mérhetetlenül sok vegyszer és műanyag,amit a szervezetünkbe juttatunk,mennyi kárt okoz bennünk..
már nem kell hosszasan győzködni senkit,ha a betegségére életmódváltást javaslok..
régebben csak nagyon halkan és óvatosan mertem közelíteni őket az alternatív gyógymódokhoz,és a természetes életmódhoz(sokan nem mernek,nem tudnak leválni a megszokott vegyszerekről)..
most már épp fordítva..
alig van beteg,aki ne lenne nyitott a változtatásra..nem győzöm keverni a gyógyteákat és krémeket,amikkel ki lehet váltani a sokfajta gyógyszert..
apropó tea..
mi is családi tisztítókúrába kezdtünk,és hektószámra főzzük a méregtelenítő,évszakváltó teát..(receptje a végén)..

ezt is sikernek könyvelem el,hogy már sikerült ebből is hagyományt teremteni,és nem nekem kell már asztal körül kergetnem a lányokat,hanem ők kezdik el maguktól a méregtelenítést,ha itt az ideje..
apró kis sikerek ezek,de mivel otthon van a legnehezebb dolgom,ami a meggyőzést illeti,ezért ezeknek különösen örülök..

ha csak megszokásból is fognak majd felnőttkorukban inkább a biodolgok után nyúlni a műanyag helyett,már akkor büszke leszek..








én ezt a tavaszi méregtelenítő teakeveréket szoktam bekeverni:
gyermekláncfűgyökér (Taraxacum officinalis), kamilla (Matricaria recutita), nyírfalevél (Betula pendula), édesköménymag (Foeniculum vulgare), csipkebogyó (Rosa canina), hibiszkusz (Hibiscus rosa-sinensis), borsmenta (Mentha piperita), citromfű (Melissa officinalis), aranyvesszőfű (Solidago gigantea)..
szeretem még hozzá a csalánt is,erős vízhajtó hatása miatt,de azt néhány betegségnél óvatosan kell kezelni..

a másik választható tea a bodza(nem mindenki szereti az ízét)..én nagyon:)
a bodza virágából készült tea vértisztításra, vizelethajtásra és izzasztásra használatos, de akár testsúlycsökkentésre is ihatjuk..
ilyenkor napi 5 csésze kell belőle legalább 4 héten keresztül..
segíti az emésztést, enyhíti a köhögést, gyorsítja a nátha lefolyását..
külsőleg toroköblögetésre használhatjuk..

a legenda szerint a bodzafában tündérek laknak, ezért énekelni kell a kivágása közben, hogy a tündérek még időben el tudjanak menekülni..:)
(mondjuk legjobb,ha nem vágod ki:D)..


2012. március 14., szerda

ancsának címezve..


ancsával nemrég LustAnyu egyik bejegyzéséről beszélgettünk hosszasan..
érthető ancsa érdeklődése,hiszen előbb vagy utóbb ő is szembekerül egy üvöltő csecsemővel..
igyekszem majd mindenben a segítségére lenni,de biztosan lesz olyan helyzet,amikor kétségbeesik majd..
a gyereknevelés tapasztalatom szerint a legnehezebb és legfelelősségteljesebb feladat,amit az életben elénk raknak..
és tényleg fényévekre van mindez a reklámok cukormázától..
ancsa arról faggatott,hogy volt ez velük..
hogyan tudtam elkerülni a teljes összeomlást..
és megkönnyebbülés volt arról mesélni,hogy nem kerültem el..
hogy bár ők tényleg nem voltak sírós babák,de ennek az volt az ára,hogy az első 3 hónapot mindannyian a karomban töltötték..
mert az volt az egyetlen helyzet,amikor nem bömböltek..
és én is végtelenül hálás voltam,mikor valaki kivette néha a kezemből a picit,hogy a lebukott hálóingemben végre eltámolyoghassak a fürdőszobába..
én is azt mondom,hogy kell a segítség..
és ezt az alábbi hozzászólást megkönnyezve ancsa jutott eszembe..hogy ennél jobban én sem tudtam volna elmagyarázni neki,hogyan is volt velük..
bizony kell az a segítő kéz..
és nekem is volt egy ilyen szomszéd nénim:)



"Kisfiam születése után teljesen befordultam. A férjem nem értette, hogy mi a baj, hiszen rengeteget segített. Munkából jövet bevásárolt, közben én ringattam a gyereket. Otthon is kivette a kezemből a munkát, közben én ringattam a gyereket. Szeretett főzni, jól is csinálta, közben én ringattam a gyereket. Elment pelenkáért, babaruháért, közben én ringattam a gyereket. És mivel így rengeteget melózott, hát időnként elruccant moziba, meg kártyázni, hogy mindezt kipihenje. Közben én ringattam a gyereket.
Aztán már nem ringattam, hanem ültem az üvöltő gyerek kiságya mellett, és én is üvöltöttem, megállás nélkül, artikulálatlanul. A szomszéd lakásban élő néni szaladt át, a másik szomszéd nyomta be az ajtót. A néni látta, hogy a babának nincs semmi baja, így átölelt, és ő ringatott engem, amíg elcsitultam. Aztán szólt a védőnőnek, hogy gáz van, jöjjön ki.
A védőnéni jött is, kb. negyed óra alatt ott volt, és leült velem beszélgetni. Elmondta, hogyan kellene csinálni a dolgokat, hazarendelte a férjemet, és jól kiosztotta.
Kellett egy kis idő, amíg összeszedtem magamat. Addig a szomszéd néni majdnem az egész napot nálunk töltötte. Én főztem, ő ringatta a gyereket. Én takarítottam, ő ringatta a gyereket. Én megmostam a hajamat, ő ringatta a gyereket. Én elszaladtam a boltba, Ő ringatta a gyereket. Én csak akkor vettem a kezembe, ha meg kellett etetnem. És egyszer csak nem esett jól, hogy mindig más kezében van, és onnantól legtöbbször én ringattam. Akkor váltam anyává."












állatokon kísérletező vállalatok..



mert van más választás..





Állatokon kísérletező vállalatok

Az alábbi vállalatok gyártanak olyan kozmetikai, tisztálkodási termékeket, amelyeket állatokon teszteltek. Kerüld termékeiket!
Zárójelben Magyarországi márkáik.
Colgate-Palmolive Co. (Palmolive, Lady Speed Stick, Colgate, Ajax, Mennen)
Johnson & Johnson (Johnson & Johnson, o.b. tampon, Johnson's Baby, Acuvue, Clean & Clear,Neutrogena, ROC, Compeed, Nizoral)
L'Oréal (L'Oréal, Biotherm, Cacharel, Garnier, Giorgio Armani, Helena Rubinstein, Lancôme, Matrix Essentials, Maybelline, Ralph Lauren Fragrances, Redken, Soft Sheen, Vichy)
Pfizer (Visine)
Procter & Gamble (Duracell, Braun, Gillette, Tide, Ariel, Lenor, Mr Proper, Jar, Bonux, Pampers, Head&Shoulders, Pantene, Herbal Essences, Shamtu, Wash&Go, Blend-a-med, Blend-a-dent, Old Spice, Oil of Olay, Max Factor, Secret, Allways, Alldays, Tampax, OralB)
Reckitt Benckiser (Veet, Calgon, Calgonit, Cillit Bang, Vanish, Strepfen, Nurofen)
Schering-Plough (Dr. Scholl's lábápoló szerek)
S.C. Johnson (Raid, Mr. Muscle, Pronto, Brise, Oust, Baygon, Off!, Autan, Duck)
Unilever (Amodent, Axe, Baba, Dove, Lux, Rexona, Signal, Sunsilk, Hyperdol, Cif, Domestos, Flóraszept, Coccolino, Algida,Bertolli, Delma, Flora, Globus, Knorr, Lipton, Rama)

Forrás: PETA, a világ legnagyobb állatvédelmi szervezete, http://www.caringconsumer.com/













válasz a csillagokban..


a bennem,és körülöttem élők életében a héten csúcsosodó változások miatt körülnéztem kicsit..
mint mindig,most is szerettem volna érteni a miérteket..
Kiss Balázs Kúnó,aki asztrológiai és asztrozófiai megközelítésben közvetíti számunkra a csillagos ég üzeneteit,természetesen most is kielégítő válasszal szolgált..

Az égen kirajzolódik egy hatalmas energiájú, nagyon impulzív háromszög, amely 13. és 15. között lesz a csúcsán, de előtte és utána is több nappal jelentkezik az üzenete. Ennek három csúcsa a Plútó, a Mars és a Vénusz/Jupiter együttes. A háromszög a Tűz eleme, inspiráció, kitörés és a múlandó elégetése. Hatalmas lehetőségek tárháza ez, a Plútó végletes és hatalmas átalakító ereje olyan szinten átmozgatja életedet, hogy fel sem lehet fogni ép ésszel. Ezért, ami mostanában történt veled, az nehezen kifejezhető szavakkal - de ne várj semmit. Engedd a változást, olyan dolgok nyílnak ki, amelyeket nem is tudsz elképzelni. A Plútó rombol is: ne sírj az elvesztett dolgok fölött! Tudd, hogy ha az átalakulás ideje alatt a régin keseregsz, akkor beragadsz és nem veszed észre az újat. Teremts, építs és rombolj. A Plútó miatt itt végletesen lehet jelen minden - ne ragadj be a megszokott gondolkodásba. Hatalmas dolgokat tudsz létrehozni - de ha nem hiszed el, akkor nem sikerül. Áldásos időszak - Hidd, az Ég veled van, fogja a kezed, minden segítséget megkapsz!
"2012. március 14-én, de tágabb értelemben az egész héten egy olyan égi konstellációt fogunk látni, ami nem hogy egy emberöltő alatt nem ismétlődik, de így ebben a formában tíz-száz évek alatt egyszer fordul elő. Nem is ez a lényeg, mert ez a tény magában semmit nem jelent, hanem az, hogy ez így pont 2012-ben, egy ilyen világhelyzetben, és éppen a felemelkedési hullámban jön létre, így hatalmas töltetet rejt magában.

Képzeld el azt, hogy születésedkor, amikor elhagyod édesanyád biztonságot jelentő ölét, és teljesen belépsz ebbe a dimenzióba egy általad választott időpontban, akkor az égitestek által megjelenő gravitációs és kvantum mező elkódolódik minden sejtedben, a DNS struktúrádban. Ez az állapot, amit most születési képletnek hívunk, egész életedben egy lenyomatként működik Benned. Olyan, mint a csontod, mondjuk. Az is van, nem akarsz rajta változtatni, hiszen ez tesz emberré, ettől tudsz járni és létezni, hogy van csontod. Nem töltöd azzal az idődet, hogy túllépj a csontjaidon… éppen így teljesen balgaság azt gondolni, hogy az asztrológiai képlet, a sejtekben létező bolygólenyomat valami olyasmi, ami nem érted van, nem téged szolgál, és ezen változtatni kéne. Hiszen a csontod sem hat rád – éppen úgy az asztrológia semhat rád. (Bár ezt manapság és régebben is másképp értelmezi sok asztrológus). Mint ahogy a szemed tükréből is olvasni lehet – ugyanígy a sejtjeidben rezgő égitestek mezejéről, a horoszkópból is, ami leírja, hogy Te milyen erőkkel rendelkezel. Természetesen, ez kölcsönhatásban van a DNS struktúrád többi részével is, az „elmúlt” életek információival, az eljövendő választott életek energiáival, s mégis csodálatosan lehet ebből olvasni.
Az égen ÉPPEN aktuális jelen lévő égitestek mezeje is megjelenik minden ember sejtszintjén – ahogyan a leghétköznapibb módon a Hold például a mai tudomány által is mérhető módon hat az emberi fizikumra és pszichére. Ennél persze jóval több mindenről van szó, ennek a cikknek nem ez a célja, hogy ezt részletezzük, de mindenképpen fontos, hogy megértsük, mi történik minden pillanatban, illetve kiemelten március 14-e környékén.
Tehát, az aktuális (tranzit) bolygóállások szintén egy lenyomatot generálnak, amely a szabad akarat által választott módon kerül megélésre az emberben, azaz ki milyen módon éli meg a saját lenyomatán keresztül a MOST-ot – ezt minden isteni Tudat saját maga „dönti” el. S most, 14-én egy olyan energiamező alakul ki, amely nagyon-nagyon mély szinten, kvázi gyökér szinten hozhat átalakulást annak, aki ezt választja.

2012-es felemelkedésben az emberiség régi, nem működő építményeit bontjuk lefelé, hogy új Templomot építsünk, a bontás során most értünk el az alapokhoz, legalább is annak nagyon a közelébe. Az előző bontás maga a pénzrendszer lebontása volt, ami a „világválságnak” nevezett valami képében nyilvánult meg, ahol a régi már nem működik, s most építjük az újat. Ez eléggé alapjaiban rázta meg a civilizációt.


Ennél lejjebb már csak úgymond a létfenntartó erők (evés, ivás, legyen fedél a fejem fölött) kerülnek lebontásra, és még egy nagyon fontos valami, amit most úgy ismerünk: szexualitás, párkapcsolat.
Tulajdonképpen ez maga az anyagi létezés legmélyebb szintje, amire minden épül: ha nincs mit enni, hiába vagy spirituális, nem tudsz meditálni menni, hiszen éhen halsz. Ugyanúgy, ha nincs szex és nincs párkapcsolat, akkor ez a felépített társadalmi rendszer, ahol a szexuális energiák rendesen kordában voltak tartva, meginog. Hiszen most egy ilyen család-struktúrában élünk, ahol van „férj-feleség, ásó-kapa-nagyharang, majd két szülő neveli a gyerekeket, és szex csak a házasságon belül történik”.
Látszódnak a repedések ezen a struktúrán, látszik hogy hol nem működik és hol van benne szenvedés, elfojtás, önhibáztatás, és egy csomó más, tudatot lefelé húzó tudatosság. Mindenki, aki szült/nevelt már gyereket, csak arra kérem őket, hogy nézzenek magukba, mit éltek meg a gyereknevelés korai vagy közepes éveiben. Milyen küzdelmek, harcok, problémák merültek fel a gyerekek körül, utána a szexualitás körül… Vagy nem is kell lemenni, csak nézzük meg a párkapcsolatokat, hogy miért van a legtöbb embernek „párkapcsolati problémája”.

Azt mondom, hogy ismét nem az emberrel van a baj, senki sem rossz, nem vagy rossz anya, mert nem tudsz minden pillanatban a gyerekeddel önfeledten játszani, nem vagy rossz apa, mert elmenekülsz otthonról a munkába, nem vagy rossz társ, mert a szerelem elmúltával rájössz, hogy mégsem erre vágysz… Nem vagy rossz.

A „hiba” úgymond, már ha hibának nevezhetjük, vagyis a szenvedés okának, most ebben a tekintetben a választott „társadalmi” és „civilizációs” rendszerben van (vagy volt). Még egyszer hangsúlyozom, nem nevezhetjük hibának, hiszen tapasztalás volt, kipróbáltunk valamit, mi Emberek, és most tanulunk belőle.
És most vagyunk az átalakulás útján.


Ezért néz ki úgy, mintha „baj” lenne, mondjuk a pénzzel, vagy közoktatással, vagy a sok válással, mert nem működik úgy, ahogy szeretnénk. De ez nem baj, csak azt jelenti, hogy megtanultunk valamit, és most változtatni szeretnénk rajta. És ez időbe telik. Ez az átmenet kora.
S ha elkezdjük kifejteni ezt a 2012. március 14.-i csodálatos konstellációt, akkor azt látjuk, hogy most van itt az ideje annak, hogy SEJT szinten ÁT TUDJUK kódolni azokat a programokat, kódokat, amelyek a létezés legalapvetőbb szintjén működtek bennünk. Párkapcsolat, táplálkozás, pénz – azaz a 3D-ben való működés alapjai.
Maga a konstelláció egy trigon, egy háromszög, amelynek a három csúcsán a következő égitestek állnak: Plútó – Mars – Jupter/Vénusz együttállás. Mind a három csúcs egy föld elemű jegyben helyezkedik el, s a három csúcson három tűz elemű égitest áll: a Jupiter és a Mars egyértelműen tüzesek, a Plútó maga részben tüzes.
A földön ég a tűz.
A régi idők üzenetei szerint, az alkímia tanítása szerint is, a szimbólumok nyelvén ez azt jelenti, hogy a múlandó, az anyagi itt most halhatatlanná, örökéletűvé válik. Kiég, elég mindaz, ami visszahúz, és helyette megjelenik egy nagyobb energiájú, egy magasabb rezgésű forma!



Tehát amire eddig alapoztad az életedet, az most elég. Átalakul. Magasabb rendű formát vesz fel.
És hogy visszakanyarodjak az írás eleji fejtegetésemre, ez a mostani konstelláció (csakúgy mint minden időpillanat) bekerül sejt szinten az életedbe, eltárolódik, megjelenik. A változás, amit kértél, itt van, ott lesz Benned, csak meg kell szólítanod magadban.
S mivel itt, mint említettem, komoly civilizációs építmények lerombolásáról van szó, ez a tűz, ami felgyúl most minden ember lelkében/testében, nem egyik pillanatról a másikra fogja magával hozni a változást, de igen komoly szintű átalakulás lesz érzékelhető!!!
MINDEN emberben – ismétlem, minden emberben – megjelenik ez az üzenet, s innentől kezdve csak választás kérdése az egész. Nagyon „sokan” vannak, akik az új dolgok létrehozásán dolgoznak, és egy szeretetteljes, békés átmenetet vágynak. Tehát nem jön pusztulás, végítélet abban a formában, ahogy az emberek megszokták a változást!
Az régi energia, az már nem működik, a világvége elmarad. Illetve, nem marad el, csak nem rombolásban és pusztításban fog megjelenni! A változás finoman, észrevétlenül, alulról, belülről, sejt szintről indul el, és az egyes emberi életeken keresztül fog megformálódni.








A háromszög egyik csúcsa a Jupiter/Vénusz együttállás, s két bolygót egy együttállás során mindig összevonva kell értelmeznünk, ez tehát az Egyensúly szeretetteli Igazsága, a Párkapcsolat Törvénye, a pénz tudása, a szerelem bölcsessége.

Azaz Te mire alapozod a Hitedet, az Igazságodat? Melyik valóságot választod, melyik rendszert választod? Azt a régi, „földi” rendszert, ahol napi x órában be kell menned valahova dolgozni, ahol az egyensúly folyamatosan kibillen, ahol az öregség a test leromlásával jár, ahol táplálékkiegészítőket kell szedned, mert nem bízol a testedben? Ahol hagyod, hogy a társadalmi, régi minta határozza meg, hogy te hogyan élj a társaddal, hogyan neveld a gyerekeket?
Milyen FÖLDI biztonságra építkezel? Ez honnan ered? Valami civilizációs szokástól, mert valaki megmondta régen a társadalmak kialakulásakor? Vagy egy belső, Istennel, Égi családoddal közösen megalkotott világban hiszel? Milyen törvényeket fogadsz el igaznak? Amit égi atyád mond neked, súg belülről, vagy amit kintről államatyáknak nevezett emberek mondanak? Te döntesz…
S most, március közepén ez fog alakulni.. NAGYON alakulni, belül. Már egyre nehezebben fog menni az, hogy elfogadd azokat a rendszereket, amelyeket nem érzel igaznak.
Mert a háromszög második csúcsán ott áll a Plútó – a MINŐSÉGI átalakulás szimbóluma. Az atombomba. A halál.
Azaz most hatalmas tűzzel lobban lángra minden régi anyag, és hal meg, hogy újjászülethessen. De csak az maradhat, ami időtálló, ami VALÓDI – hiszen a bak jegyében álló Plútó csak akkor változik minőségileg, ha az igazi. S ha nem valódi, akkor az most elég.
A háromszög harmadik csúcsa a Mars. Az egos erő szimbóluma alacsony szinten, ami elvesz, ami másból akar kiharapni, ami le akarja győzni a másikat. Itt is megjelenik a Plútó átalakító üzenete, hogy ez az erő átalakul. Azaz a „férfias” rendszer egy új minőségbe csap át.

A Vénusz-Jupiter üzenete által e kettő együtt azt hozza: EGY MAGASABB RENDŰ EGYENSÚLY alakul ki. Tehát nem a női uralkodás ideje jön el – hiszen akkor ugyanazt csinálnánk csak pepitában, hogy most nem a férfi energia uralkodik, hanem női… hanem a KETTŐ EGYÜTT. A kettő együtt, egy új rendszerben, egy új módszerrel, ahol a kettő kiegészíti egymást, és nem egymás ellen tör, ahol nem legyőzés van, hanem közösség.


A párkapcsolatok átalakítása
S beszéltem az elején a párkapcsolatokról.. a Vénusz egy szinten a Párkapcsolat szimbóluma, s a Vénusz-Mars kapcsolatában megjelenik a férfi-nő kapcsolata – ami most átalakul. Ez magával hozza a szexualitás átalakulását is…

Sok ember nem is tudja, milyen eltorzult formában éli meg a mindennapjaiban a saját belső szexuális energiáit – azáltal, hogy az emberiség egy mélyebb tudatszintet választott magának. S ezek után nem hedonizmusról és fűvel-fával létrejövő tartalom nélküli szexualitásról beszélek. Hanem egy ÚJ módozatról, ami azért ÚJ, mert még nincs. :) Tehát nem tudjuk, csak sejtjük, hogy milyen. Tudjuk, hogy hogyan nem akarjuk esetleg. És ez nyitja ki az Új kapuját.
Éppen ezért, 2012. március 14. egy olyan ajtót nyit ki minden emberben, ami alapjaiban fogja megváltoztatni a társas kapcsolatokat, a jelenlegi materiális házasság és család eszményét. Ezért csak azt tudom tanácsolni, a képlet tükrében, hogy nem érdemes ellenállni, a régi energiában maradni, mert akkor az ember elég.
Még egyszer hangsúlyozom, ez nem azt jelenti, hogy legyen vége minden kapcsolatnak, családnak, házasságnak. Hanem azt, hogy az ember legyen őszinte magával, NÉZZEN szembe a saját háza táján az energiákkal: miben élsz otthon? Miért?
És nézz szembe, vedd észre, hogy van választásod. Ami egy emelkedést jelent – ahogyan azt írtam. Tehát férfi és nő EGYÜTT egy ÚJ rendszert hoznak létre! És ez csak a férfin és nőn múlik. Hogy te otthon mit élsz meg, és mit szeretnél megélni.



Keresed a harmóniát, békét? Meg tudod teremteni magadnak, de nem a régi módszerekkel. Tehát az alkoholista férj, vagy a tányérdobáló feleség nem fog többé megszületni, ha nem akarod, mert hogy MIÉRT jöttek ezek a szerepek létre, az fog átalakulni. Már nincs szükség elfojtásokra, már lehet KÖZÖSEN teremteni, közösen alakulni.
Ne várj a másikra: egyedül rajtad múlik, hogy a világ mit változik!"

2012. március 13., kedd

palánták és egyéb zöldek..



úgy szeretnék ide most egy képet tenni a növekvő pici palántáinkról,de ugye nincs hozzá eszköz(kedves húsvéti nyúl,fogtündér,vagy sors keze..a jézuska süket volt a kérésre..talán majd ti..nekem elég,ha visszaszerzitek az exemtől azt,amit elvitt:D)..
tehát akkor most képzeljétek el erősen,hogy hogyan is néznek ki:)
ancsa hétvégén már szétültette őket,mert túl szorosan voltak a ládában,most beköltözött a fele,kis cserepekben a hálómba..
amire bőven kiírhatnám már,hogy megtelt,mert annyi növény telel benne(az a leghűvösebb szoba a házban),hogy én már épp alig férek bele..pedig nem kicsi..
nem is számoltam össze,hogy hány fajta paprika és paradicsom nevelődik nálunk,de az biztos,hogy idén rekordot döntünk fajtaválasztékból..
mondjuk kb mind ugyanott végzik..katus és szonjuska pocakjában..
olyan tempóban legelik le mindig a kertben,hogy ancsával nem tudunk elég gyorsan futni,hogy nekünk is jusson..
katus tavaly még éjszaka is rájárt,képes volt elemlámpával keresgélni a paradicsomokat,ha rátört az éhség:)..
nincs az a mennyiség,ami nálunk elég lenne..(mondjuk ez igaz a minden egyéb más kajákra is,mert abból is ipari mennyiség fogy 3 kamasz mellett)..
ha az egész kertben megszüntetnénk a füvet(nemnemsohanem),és mindenhol veteményest csinálnánk,akkor sem teremne annyi,amennyi be tudná tömni az éhes szájakat..
így jobb híján ancsa azt találta ki,hogy anyukám kertjét is birtokba veszi,és néhány dolgot ott fog elültetni,aminek jobbat tesz a homokos talaj(nálunk elég agyagos)..
a krumplit és a gyökérzöldségeket ott kell nevelgetni,hogy ne legyenek százlábúak,és maradjon nálunk hely a minden egyébnek..
ha csak a vetőmagos kosarát nézem,és hallgatom a terveit,hát azt hiszem,hogy az egész utca is kevés lenne minderre..
a 4 napos ünnepen(ami csak másnak munkaszünet) lesz A Nagy Ültetés Napja..
minden földbe kerül,aminek itt van az ideje..(alig várom)..

a gyökereztetett nárciszom kivirágzott az ablakban,és már pattannak a rügyek a szilvaágakon is a vázában(metszés is volt hétvégén..és igen..nem néztem:D)..
ancsa olyan édesen kérdezte,szerintem melyik ágat kell levágni..
mondtam,hogy gőzöm sincs(szívem szerint egyet sem),mert hiába nézem mindig a szakkönyvek ábráit,azt valahogy sosem tudom átvinni egy konkrét fára..
ezért IS hagytam én fel már régóta a nyiszálással..

a tavaszi nagytakarítással még sehol sem állok(mondjuk ahhoz talán otthon kellene lennem),mert már a hétvégékbe is becsúsztak a gyógyítások..
pedig akárhová nézek,mindenhol port látok,és amíg nem ragyog a ház,addig nem fogom kirakni a tavaszi díszeket(azért egy kerámiabárány már a mikrón csücsül)..
mindenképpen készíteni is szeretnék új díszeket,a következő bejegyzésem erre áldozom,hogy ötleteket adjak másnak is..
remélem a lányokat is be tudom fogni,tavaly is vagy kb 2 percre lekötötte őket a szines papírpillangók gyártása:)..
amikor még malackák voltak,olyan szívesen kézműveskedtek velem,de ma már nehéz őket lekötni bármivel(az internet átka..nem csoda,hogy otthon messzire kerülöm)..
a textilrépákról sem mondtam le,csak szokás szerint anyaghiány hátráltat(én vagyok a legnagyobb fejben kivitelező:D)..
de előbb utóbb(ha máskor nem,majd nagymama koromban) nekem is olyan tipikus kézműveskedős,sütögetős,kertészkedős blogom lesz,ahol minden napra jut majd egy képes beszámoló,hogy éppen mit alkottam(remélem)..
addig be kell érnem mások olvasgatásával(és a komplexusok gyűjtésével,hogy hogy van másnak erre ennyi ideje)..







még nincs késő a tavaszi hagymások hajtatásához sem,a fürtös gyöngyike például nálam nagy kedvenc lilában is,fehérben is..



ezt a cikket pedig mindenképpen elolvasásra ajánlom..

tavaszi ötletbörze..



namármost kezdjük a legfontosabbal..
átnézve a képeket(még mindig legtöbbször a pinterest inspirál),szinte mindegyiknél alap a hajtatott búza..
mondjuk a nekem tetszőknél,de ez egy szubjektív összeállítás egyébként is..szóltam előre:)
a tavaszi háttérképemen mondjuk pont nem búzát,hanem zsázsát hajtattak tányéralátétnek,de ez sem rossz..sőt..






és ha már zsázsa..lehet gondolkodni a díszeknél sárgán kívül más szinekben is..
nekem ez a rózsaszín nagyon ok..












de lássuk akkor azokat a zsenge búzákat..



 nekem ez a kedvencem,épp a letisztultsága miatt..
egy egyszerű bukszuskoszorú,a cserepes búza,néhány pasztell tojás,és semmi fakszni..
meggyőző..




















 

 terített asztalból nekem ez a favorit,és ezen is ott van természetesen a búza..
a hortenziáról épp nem a húsvét jut eszembe,de így..ebben a kosárban..a színben rárímelő kis kék tojásokkal..
egyszerűen tökéletes..
























a következőnél szintén a natúr színeket díjazom,és ezt a barkaág gyönyörűséget feltétlenül látni szeretném majd az asztalomon..
(azzal az apró változtatással,hogy biztos nem kötök majd lila szalagot rá)..



















ha már barka..
nem csak csokorba kötve,hanem koszorúba fonva is álomszép..


















és még mindig barka..
különösen türelmesek egy ajtókoszorút is kreálhatnak belőle(mondjuk nekem ez a kék tojásfelirat kicsit túl direkt,jobban szeretném magában)..



















 

 a következő szereplőnk a tojás..
amiből szintén számtalan variáció készíthető,de vessetek meg érte..
nekem így a legszebb..
natúran..magában..szépséges kosárban..

















 még mindig a visszafogottság jegyében..
lehet személyreszóló a díszítés akkor is,ha nincs túlcsicsázva..
nem kell feltétlenül belefulladni a pihés műkacsákba..

















 lehet például a tojás fehér is,ahogy minden más is az ünnepi asztalon..
elegáns és lefegyverző..





így lehet szépen feliratozni a tojást,hogy se túl sok,se túl kevés ne legyen..



















utolsónak jusztsem azt a szines variációt teszem ide,ami úton útfélen látható,hanem ezt a fehér tojásos vázadíszt..
szép szép a tavaszi színkavalkád,de ha fehér tojásokkal tesszük körbe a kis váza és a nagyobb kaspó közötti rést,akkor sem tévedünk nagyot..
ezeket a pasztell virágokat kár lenne agyonütni más színnel..
így fehérrel tökéletes..



2012. március 9., péntek

tisztaság és napfény..


miután találtam találtam valakit a neten,akinek legalább 100 képe van fent egy olyan mappában,hogy 'tisztaság és napfény'..és amiken napon száradó ruhák vannak..

na akkor rájöttem,hogy nem vagyok én zizi,vagy ha igen,akkor szenved ebben az elmebajban más is:)









sokat töprengtem én azon,hogy mi lehet nálam ez a mosásőrület..
ez a tisztaságmánia..
na de főleg azon,hogy ez bennem miért kapcsolódik így össze a napfénnyel..
hogy szinte kínlódom télen,amikor nem lehet kint teregetni a napon..
nekem miért a napon száradt fehér vászon illata a legfinomabb?
(igenis más illata van a fehér és szines ruháknak)..











egyszer egy már azóta megszűnt boltban kaptam is fehér len illatú aromaolajat..jajj de isteni finom illata volt..hmmm..
az,hogy szinte állandóan fehérben járok,jelenthetne némi magyarázatot arra,miért mosok mindig fehér ruhákat..
de arra biztosan nincs magyarázat,hogy állandóan szimatolom is a ruhákat,takarókat,és nem tűrök meg semmi kicsit piszkosat,vagy nem finom illatút magam körül..
nekem elég indok a mosásra már az is,hogy valami nem elég illatos:)

lehet,hogy valamiféle előző életbeli koszt igyekszem ebben az életemben semmissé tenni,de az már egyszer biztos,hogy ha én egy nap nem moshatok,már elvonási tüneteim vannak..
számomra egy meditációval ér fel,ha látom lengedezni a napon a száradó ruhákat..
és megőrülök az ilyen-olyan szárítókomplexumoktól,műanyag csipeszektől..
a vágyam az,hogy fák közé feszített kötélen teregethessek facsipesszel..













értem én,hogy nem haladok a korral,mert tehetném mindezt szárítógépben is,meg egyáltalán minek ez az őskorszaki szemlélet..
nadehát nekem ez sugallja azt az eredendő tisztaságot,amire annyira vágyom ebben a műanyaggá vált világban..
és amint a jel mutatja,ezzel az őrületemmel nem vagyok egyedül..

így már nemcsak a magam nevében mondhatom,hogy remélhetőleg most már beköszönt teljes erővel a jóidő,és kiszabadulhatunk a ruháskosarainkkal a napra..
éljen a tisztaság és a napfény:)




2012. március 7., szerda

lesz ez még jobb..


én most már nem akarok viharmadár lenni,meg károgni összevissza,de hát ezt nyomatják mindenhol reggel óta a fülembe..
és lassan már minden napra jut valami 'jujj..ez már megint brutálisabb kitörés volt,mint az előző' hír,ettől meg nem túl jó a közérzetem..
aztán bőven belefér az is,hogy úgyegyébként köze sincs a napnak az én nagy nyomorúságomhoz,és teljesen szimplán csak a tavaszi fáradtságtól kúszom vízszintesen egész nap..
bár rajtam ilyesmi kórság nemigen szokott eluralkodni..sőt..
tavasszal rajtam mindig kitör az agybaj,és világrengető energiákat fektetek különböző dolgokba,amiknek nem mindig van értelme..
úgyhogy ezt a laposkúszást most már szeretném múltidővé tenni,és felforgatni magam körül,amit csak lehet..
a kerti turkálást is szeretném már elkezdeni,de mindig lefagy a fülem,ha kimerészkedem,és nem jó a komfortérzetem..
hétvégére már szeretnék kertésznadrágos kisvakonddá válni..
nagy segítség nekem,hogy ancsa talán még nálam is megszállottabb lett,már ami a biogazdálkodást illeti..
egész télen a szakkönyveket bújta,és a vetőmagokat rendszerezte,gyűjtötte..
a horribilis tojásárak miatt beadtam a derekam is,ami a tyúkokat illeti..
most már én is úgy gondolom,hogy érdemes lenne belevágni 2-3 csirkével ebbe a projectbe..(bár nagy gondunk a már letojt tyúkok elhelyezése,mert mi tuti nem gyilkoljuk le a barátainkat..tyúkoknak nincs öregek otthona?)..
úgyhogy szabad perceinkben most nem a divatról fecserészünk,hanem a tyúkólak építésének mikéntjéről..(bolondanya bolondlánya:D)..

a kertből kioperált virághagymákkal nem voltam túl sikeres,mert bár van profi gyökereztető vázám,de egyszerűen nem találtam elég tökös méretű hagymákat..
ezért kivettem néhány alultáplált kis vacakot jobb híján,amiről így néhány nappal később kiderült,hogy azért nem reménytelenek..
a nárcisz már előrukkolt egy bimbóval,de a pici tulipángyerekek szerintem csak levélig fognak jutni..
legközelebb biztos,hogy inkább veszek virághagymát erre a célra(mindenki a saját kárán tanul)..
ilyen féloldalasan jártam a kőzúzalékkal is,amiről kiderült,hogy miért is adják ingyen(csak a fuvart kellett fizetnünk)..
a helyzet az,hogy szerintem egy ledarált fürdőszobát szállítottak hozzánk,mert abban a téglától a cementig,a csempétől az üvegig minden volt..
így jobb híján a darált sittet húztuk szét a kapu előtt,ami így mondhatni inkább rusnya mint szép..
vizesnek ugyan nem vizes,ellenben kurvaronda..
kikapkodtuk belőle az üvegeket és a rikítóan érdekes színű csempedarabokat,és csak remélhetem,hogy előbb utóbb lesz keretünk arra,hogy valami mással eltakarjuk ezt a szörnyűséget..
mondjuk ez van legtávolabb attól az utcaképtől,ami a fejemben van(futórózsalugas,lágyan ringatózó virágtenger),de én töretlenül bízom abban,hogy lesz ez még jobb:)

például ilyen:)





2012. március 6., kedd

császárfa és sarki fény..


na szóval..lesz nekem császárfám,akkor is,ha ki kell miatta költöztetnem valakit a kertből..
én eddig ilyet még nem láttam,és most is csak a csupasz ágait,de hála Cs.-nek már tudom,mivel csörgőztünk hétvégén:)





mert ki ne akarna ilyen álomlilát nézegetni?









azt a 20 30 métert csak kiszorítom valahogy:D(jajjnekem..tényleg hová teszem?)..
dédelgetem valahogy egy darabig(mert ennyi magból már egy erdőre is futja),és mivel fagyérzékeny,csak kitalálok valamit addig,míg kamasszá nem cseperedik..





na és a napkitörésről ezt találtam(és nekem már mondjuk kicsit jobb,mint tegnap,összességében azonban még mindig egy lyukas félzoknit sem érek)...
és ezeket elolvasva sem nyugodtam meg cseppet sem..










"Március 5-én hajnalban csillagászok a Nap korongján március 2-án megjelent AR1429 jelzésű napfolt eddigi legerősebb napkitörését (flerjét) észlelték. A heves energiakitörés a csillag felszínén zajló erőteljes mágneses tevékenységhez köthető. Ennek következtében jönnek létre a napfoltok is, amelyek a környezetüknél hidegebb területek, és sötét foltként jelennek meg a csillagon.

A kitörést koronakidobódás is kísérte. A koronakidobódás a napkorona egy részének kilökődése a bolygóközi térbe – ilyenkor az aktív terület fölötti mágneses fluxuskötegek elszakadnak a felszíntől, majd óriásira fúvódnak fel, és nagy sebességgel eltávoznak a csillagból. A CME jelentősen felerősítheti a sarki fény jelenségét a Föld mágneses mezejében március 6-án és 7-én. A sarki fény ilyenkor az Egyenlítőhöz közelebb is látható, nem csak a sarkkörök közelében.

Amikor a mostani kitörés koronakidobódása eléri a Földet, már egy másik elektromágneses vihar is tombolni fog, melyet a AR1429 napfolt egy korábbi, M2 erősségű kitörése okoz.
A 11 éves napciklus már nagyon közel van a 2013-ra várható tetőpontjához. Amikor a nap aktivitása eléri az intenzitásának maximumát, akkor legalább olyan heves napfolttevékenységre számíthatunk majd, amilyen a mostani.

A Spceweather.com űrportál információi szerint a napfler (napkitörés) az osztályozási rendszer alapján a legmagasabb osztályba tartozik, X1-es fokozatú volt. Ez azt jelenti, hogy intenzív ultraibolya- és röntgensugárzás kapcsolódott hozzá, amely ionoszférikus zavarokat kelthet a Föld felsőlégkörében.
A kitörés a hatalmas (a Földnél körülbelül négyszer nagyobb), AR1429 jelzésű napfoltcsoport területén történt, amely az elmúlt napokban fordult be a Nap peremére. Mágneses mezeje még számos nagy kitöréshez tárolhat energiát, amelyek hatása egyre erősebb lehet a Földre nézve, ahogy a Nap forgása miatt fokozatosan szembekerül majd velünk.
A napkitörésben felszabaduló elektromágneses energia, illetve a Földet elérő napanyag hatásai gondokat okozhatnak a távközlésben, a villamosenergia-ellátásban, és veszélyeztethetik a műholdakat is. Ugyanakkor alacsonyabb földrajzi szélességeken, így például Magyarországon is látható sarki fényeket gerjeszthetnek.
A következő években egyre több ilyen eseményre kell számítanunk: a már most is sok napkitöréssel járó, aktuális maximumát 2013-ban elérő naptevékenység egyre komolyabb veszélyt jelent technikai civilizációnk mindennapi eszközeire.
Az eseményhoz koronakitörés is kapcsolódott, amelynek keretében töltött részecskék felhője hagyta el a Napot.A kitörés felhőjének mozgási iránya egyelőre pontosan nem ismert, ha találkozik a Földdel, arra március 6-án vagy 7-én kerülhet sor.
Csillagunk igen aktív ezekben a hónapokban, és a fenti eseményt megelőzően egy korábbi, március 4-i, szerényebb kitörés felhője is elérheti bolygónkat. Az előrejelzések alapján erre március 6-án kerülhet sor."








2012. március 5., hétfő

hétvégi mérleg..


ma hajnalban megint brutális napkitörés volt,így aki legalább olyan rosszul van,mint én,az tudja akkor,hogy ezért..
most vagyok annyira nemjól,hogy nem kutakodok utána,de holnap ezt bepótolom..
most csak egy kis élménybeszámoló hétvégéről..
élményeim vannak..ezt add össze:D
Cs.barátnőmmel megejtettünk egy kiadós tavaszi sétát ott nálunk faluszélen(faölelgetés még halasztva,mert nem láttunk megfelelő fát)..
viszont láttunk csokrokban virágzó hóvirágot(tuti nemes,mert krókusznyi feje volt),amiről most van tavaszi háttérkép a telefonomon..
találtunk valami ismeretlen fát,aminek csodás zörgős szépséges termése van,olyan,mint egy gyerekcsörgő..
muszáj olyat ültetnem,akármi is az..
de ezzel még nem volt tele a kezem,így kénytelen voltam egy nagy kazalnyi fűzágat is magamévá tenni útközben(nemnem nem én vágtam..hogyne..valaki más kidobta)..
abból elképesztően jó koszorút lehet fonni,ezért amennyit csak elbírtam,vonszoltam végig az úton..
(kell az a kis szórakozás,hogy mindig rálépjünk..háddenem?)..
mindenhol tele az utca levágott ágakkal,mindenki metszi a fákat ezerrel..
igen erősen megkívántam a sok levágott ágat..mert milyen jó is lenne az jövő télre gyújtósnak..
(ezen azért jót derültem,hogy mivé is váltam én,hogy nem egy új ruhára vágyom,hanem egy kazal rőzsére:D..)
aztán jól elfáradva(áááá..nemis..tökre feltöltődtünk) teázgattunk,sütizgettünk..és jól kiörömködtem magam,hogy liliom hagymákat kaptam ajándékba..telitalálat volt..kösziköszi:)
és amikor azt hittem,hogy már csak néznem kell ki a fejemből hétfő reggelig,akkor még este beesett egy váratlan segélykérés egy barátnőmtől,aki olyan de olyan rosszul volt..
bár nem gyógyítással terveztem zárni a hétvégém,de így alakult,és remélem,hogy a nagy bajból sikerült kicsit kisebbet kreálni..

ez a hétfői akármi pedig,ami így megkavart mindent(bár ahogy olvastam,az igazi hatása kedd szerdára tehető),ez nálam kicsit most nyögvenyelős..
olyan 'nem tudom mi ez,de valahogy olyan rosszul vagyok' érzés..
és már nem igazán terveztem a napkitörésekkel többet foglalkozni,de mivel ebben az évben ez még sokszor várható,hát csak utánatúrok holnap,hogy mi is itt a tudományos állásfoglalás..
addig is jobbulást a hasonlóan nyöszörgőknek..
fel a fejjel:)


2012. március 3., szombat

tavaszi hagymások hajtatása..


a helyzet az,hogy türelmetlen vagyok..

az asztalon lakó jácintnak lefittyedt már a füle,így sürgősen utánpótlás után kellett néznem..
megkukkoltam a kertet,és sajnos még nem dugták ki a fejüket a tavaszi hagymások..
így hoztam egy olyan döntést,hogy kisvakondot fogok játszani,és kioperálok a kertből néhány virághagymát,hogy hozzon nekem némi sikerélményt..
szépen ügyesen én fogom kihajtatni,hogy legyen nekem szépséges tavaszom a házban is..bent..










teljesen megszállott vagyok tavasz ügyben,így nem véletlen,hogy éppen a tulipán a kedvenc virágom..
volt is nekem a régi házban rengeteg fajta,és azért máig fáj a szívem..
ezzel a kerttel együtt megörököltem ugyan nem kevés tulipánt és nárciszt is,de azok olyan szép katonás sorban voltak ültetve,hogy sürgősen át kellett telepítenem őket költözés után..
ez az egy lépés-egy virág sorminta nekem nem bejövős,sokkal jobban szeretem,ha egy megfelelő háttér(bokor..zöld..miegymás) előtt csokorban virítanak a hagymások..
így most az oldalkertben kis csomókba ültetve várják a tavaszi ébredést(és innen lopok ki magamnak egy kis előzetest:D)...









 néhány tanács azoknak,akik kedvet kaptak hozzá:

Hagymás növények hajtatása

Általánosságában azt mondhatjuk el, hogy virághagymáink hajtatás után kb. 8-10 hét alatt kezdenek el virágozni. Ez persze sok mindentől függ, de érdekességük, hogy a hajtatást akár decemberben vagy januárban is elkezdhetjük.
Fontos megjegyeznünk, hogy ezeknek a növényeknek a virágzást kiváltó hormonjaik csak akkor lépnek működésbe, ha hidegkezelést kapnak. Amennyiben nem előkezelt hagymákat vásároltunk, ezt odahaza is egyszerűen megtehetjük: tegyük a virághagymákat két hétre a hűtőszekrénybe (kb. 5 °C), és máris kész az előkezelés.

  • Sokaknak problémát okoz a megfelelő hajtatási edény kiválasztása. A jó hír, hogy szinte bármilyen edényt használhatunk hozzá, csak egy fontos szabályt kell megjegyeznünk: a hagymákat nem szabad vízbe tenni, mert könnyen elrothadnak.
  • Lehetőleg mindig nagy méretű virághagymát vásároljunk, mivel ezekben található meg annyi tápanyag, ami szükséges a növénynek a virágzáshoz.
  • Kertészeti- vagy virágüzletekben kaphatók kifejezetten hagymás növények (amarillisz, jácint, stb.) számára készült hajtatóüvegek, viszont ha nem rendelkezünk ilyen vázákkal, akkor sem kell megijedni. Az a fontos, hogy az edény/váza nyaka keskenyebb legyen, így a hagyma nem csúszik le az üvegbe (az edény alakjára nincs szabály, igazából egy pálinkás pohár is megteszi). Az üveget töltsük meg vízzel, de ügyeljünk arra, hogy a víz szintje ne érje el a hagymát. A párolgó víz mennyisége tökéletes mértékű nedvességet biztosít a hagymának. Az elpárolgott vizet viszont rendszeresen pótoljuk
  • Ha üvegpoharakat használunk hajtatásra, akkor színes kövekkel megrakodva akár díszítésképpen is használhatjuk otthonainkban.
  • Nagyobb üvegedényekben akár egy kész kompozíciót is elkészíthetünk. Az edényt töltsük meg nagyobb (színes) kövekkel, díszkavicsokkal, helyezzük rá a virághagymákat, végül pedig töltsük meg az edényt vízzel, de csak annyira, hogy éppen csak a hagymák alja érjen bele a vízbe
  • A hajtatás ideje alatt fontos, hogy a hagymákat sötét helyen tartsuk, lehetőleg 10 °C-os hőmérsékleten (15 °C-nál semmiképp se legyen több). Ha nem tudjuk a szoba sötétítését megoldani, akkor egyszerű papírral, újságpapírral vagy karton dobozzal is letakarhatjuk a virághagymákat (leggyakrabban papírsüveget használnak a takarásra). A sötét és a hideg környezet azért szükséges, hogy a növény ne fölfelé kezdjen el gyorsan növekedni, ami a későbbiekben a virágzás szépségéből venne el.
  • Amikor a hagymások zöld kis hajtásai 7-8 cm magasra megnőnek, akkor tudjuk, hogy a növény fejlődése beindult.
  • Minél hidegebb helyre helyezzük el a hagymás növényeinket, annál tovább tart a virágzási időszak

  • /forrás:édenkert.hu/

















    és lássuk,hogyan is néznek ki ezek a csudaságok egy terített asztalon:



































    ez itt pedig a cél..
    mármint az enyém:)
    hajtatott hagymások,és virágzásra bírt rügyező ágak..
    egyszerűen tökéletes..









    2012. március 2., péntek

    fű..fa..virág..


    a tavaszban az a jó,hogy az eddig lustán a házban héderező négylábúink teljesen megzizzentek..
    percenként akarnak kimenni,bejönni..
    ez 3 kutyánál és 4 macskánál kb azt jelenti,hogy többet nyitogatom az ajtót,mint egy portás..
    aztán vannak a tanácstalanok(füles cicánk,és anyukám pötyi cicája),akik még eldönteni sem tudják,hogy kintről be,vagy bentről ki..
    állnak a nyitott ajtóban hosszú percekig,látom az arcukon a tanácstalanságot egészen addig,míg el nem szakad a cérnám,és be nem csapom az ajtót az orruk előtt..
    azt már csak legyen képes valaki eldönteni,hogy menni akar avagy jönni..jézusereje..
    perszehogy azt szeretik ők is,amit én,amikor már álló nap nyitva van minden ajtó,aztán lehet grasszálni bármerre..
    de hát ez még kicsit várat magára..
    nálunk még akkora a sár,hogy úgy tudok csak beszállni az autómba,hogy zacskót húzok a cipőmre(minek fehérben járni..tudomén)..
    úgyegyébként pont előttünk kezdődhet a világvége,mert a kerítés előtt akkor is áll a víz,ha máshol porzik az utca..
    elvileg ez ma megszűnik,ha a kőörlőből kiszállítják a valamiféle zúzalékot,amivel tervezem megállítani az elmocsarasodásunkat..
    pedig volt nekem tervem az utcaképre is,és kigondoltam mindenféle fű-fa-virág kompozíciókat is,de úgy tűnik,hogy a sajátos terepviszonyok max a rizstermesztést tennék lehetővé..
    a kiültetett futórózsáimat is már hátramenekítettem a kertbe,mert visszafelé nőttek..
    (pedig már úgy elképzeltem a rózsalugast a kertkapuban:(..)
    az az igazi szívfájdalmam,hogy sok sok év,mire egy kert úgy néz ki,ahogy az ember azt szeretné..
    a régi házunkba elvileg pont a kert miatt szerettek bele a vevők,de hát ott tényleg sikerült mindent ültetnem,amire zsenge korom óta készültem..(volt kertész füzetem..áhított növénylistával..bizonyám)..
    olyan volt ott a kert,mint egy arborétum..
    tudatosan egy egy növény volt mindenből,és szinte mind különlegesség..
    mindig is megszállottja voltam a növényeknek,és nemnormális módon ragaszkodom is hozzájuk..
    metszeni például nem is tudok érzelmi okokból(hogy agyrém,azzal tisztában vagyok:D),mert mindig nekem fáj,ha élő ágba vágok bele..
    a szárazat azt simán..de a többi másra marad..
    mert azért tisztában vagyok vele,hogy bizonyos okokból szükséges a metszés..csak éppen én nem vagyok rá képes..
    családom már megszokta az agybajom,és szólnak időben..'most fordulj el,mert ezt az ágat le kell vágnom'..
    hogyan is magyarázhatnám el nekik,hogy én szinte hallom a növények hangját,és tudom,mikor szomorúak,és mikor érzik rosszul magukat(még ne hozd a kényszerzubbonyt:D)..
    beszélgetni sok ember beszélget velük,de én azon kevesek közé tartozom,akikhez ők is beszélnek..
    ezért van bennem ez az erős érzelmi kötődés irántuk,és ezért vagyok zöldujjú is,hiszen értem őket..
    talán régen máglyán végeztem volna,hiszen ezek nem normális dolgok sokaknak,de én azt mondom,hogy nem is lehet hiteles gyógyító az,aki nem áll szoros kapcsolatban a természettel..
    aki nem beszélget az állatokkal és növényekkel,akinek a kezében nem zenélnek a kövek,aki nem lélegzik együtt a nappal és a holddal,az nem érezheti tisztán a betegek bőr alatt lüktető fájdalmát..
    az én életemben ezek olyan természetes dolgok,mint másnak egy pohár víz..
    a föld,a nap és a víz ereje nekem nem megfoghatatlan fogalmak,hanem belőlem fakadó tapasztalások..
    a talpalatnyi föld,amit a lábam alatt érzek..nekem kötődés..erőt adó biztonság..
    a nap perzselése maga az energia..forró tiszta fény..átfolyik rajtam és szikrázóvá tesz..
    a víz az életem..a legfontosabb..tisztít és feloldoz..feloldódom és újjászületek benne..
    életem természetes része,hogy kapcsolatban állok velük..
    test szellem és lélek egysége..
    ezt az egységélményt találom én meg a természetben..








    2012. március 1., csütörtök

    tavaszi ezmegaz..



    mivel a délelőttjeimet különböző hivatalokban töltöttem,így jót írni nem tudtam,rosszat pedig nem akartam..
    a lányokat is becitálták a gyámügyre,és ez az egész mindannyiunkat kikészít lelkileg..
    ma reggel letudtam az utolsó kötelezettségem a hétre,a szoc osztály ismét megszemlézett minket,így erre a hétre már fellélegezhetek..
    mindez még mindig a gyerektartás miatti hercehurca,de tényleg erről már beszélni sincs kedvem..
    hagyjuk is..

    sokkal de sokkal fontosabb hír az,hogy már lehet a teraszon állva szorongatni a kávésbögrémet,és behunyt szemmel élvezni a napsütést..
    áldott pillanatok..
    mondjuk ilyenkor kitör rajtam a téboly,és azonnal szeretném kitenni a kerti bútorokat is,márazonnal napsugaras terítőt és virágot is látni az asztalon..
    türelmetlenül lesem a kertet,hogy mikor bújnak ki a tavaszi virágok..
    (ancsa megkukkolta a veteményesét,és sikerült a téli dughagymázás,már kibújtak a hagymácskák..yeeess..)
    imádom benne,hogy ilyen megszállott kis kerti vakond lett:)
    alig várom,hogy ne ragadjon a cipőm a sárba,és már kezdhessem a kertészkedést..
    minden ablakot sarkig tárok állandóan,ömöljön be a tavaszi illat(na ilyenkor szoktam csontra megfázni minden évben)..
    és nekem is ott illatozik már a jácint az asztalon(4 virágot hozott,hát olyan illat van,hogy neki lehet támaszkodni:D)..
    már most a barkákat tervezgetem,hogy hová és mennyit..főleg milyet..
    mert a gyöngybarkát szeretem legjobban,de azoknak a nagy buci szürke gombócoknak sem tudok ellenállni..
    kivárni sem tudom,míg a gyümölcsfák virágba borulnak(nekem ez a legszebb évszak,és sosem elég hosszú),úgyhogy mindenképpen viszek majd be vázába,ha megmetsszük őket..
    mire habos málna lesz kint minden fa,addigra végezni szeretnék a tavaszi díszítgetéssel is a házban..
    tavaly ilyenkor gombóccá gyűrt a fájdalom,az egész tavaszi készülődésem elmaradt,és gyakorlatilag az egész zsongást ágyban fekve töltöttem felvágott hassal..
    így idén kétszeres energiával fogok mindent felforgatni magam körül..
    (tegnap már nem bírtam,és leszaggattam katus függönyét,és elcibáltam szonjuska íróasztalát,mert most a lányok szobáit is kiforgatom sarkaiból)..
    minden téli szöszmöszt és port halálra ítélek azonnali hatállyal:)
    a nappalit legszívesebben körbelocsolnám nagynyomású tisztítóval,mert a fűtés miatt mindenen vastagon áll a por..
    hiába az állandó portörlés,az esti tűzrakások után reggelre megint mindenen áll a por/hamu..
    a rönköket is mind le kell majd mosni,és ahogy ismerem magam,mindent be fogok gyömöszölni a mosógépbe,ami csak befér..
    ja..apropó mosás..
    a jómúltkor adós maradtam a bioöblítéssel..
    nahát azóta utánakotorásztam,és találtam egy nagyon jó ötletet,amit azóta használok is..(a fulldrága mosóparfümökre nem futotta)..
    valamelyik fórumozó írta ezt az ötletet,és szerintem zseniális és pénztárcakímélő..
    egy pici ecetet öntök egy fél pohár vízbe,bele kb 10-20 csepp illóolaj(lehet jóval kevesebb,de mi rettentő illatmániásak vagyunk),és ezt beleönteni az öblítős rekeszbe..
    az ecetből a végén semmit sem érezni,a ruháknak és a mosógépnek viszont jót tesz,és az illóolaj sem ragad le útközben valahol..
    külön jó játék,hogy lehet kívánságműsort tartani,milyen illatúak legyenek éppen a ruhák..
    szonjuska most a jázminról épp a narancs illatra váltott,de tuti,hogy végigzongorázzuk még a többi illatot is..
    a mosódióval változatlanul nagyon elégedett vagyok,és bár vettem fehérítőport,de nem igazán van rá szükség,mert a feloldott mosószódával is elkerültük a szürkülést..
    amilyen megszállott mosómasa vagyok,sosem gondoltam volna,hogy lehet nekem újat mutatni..pedig de:)
    az elhasznált mosódiókat is gyűjtöm,mert ki akarom majd főzni őket..
    azt is olvastam,hogy remek tisztítószer készíthető belőlük,és mivel teljesen vegyszermentes,így virágpermetezésre is lehet használni..
    nálunk amúgy is elszaporodott a télen valamiféle fehér kis állatka a virágokon,amiket egyelőre kézzel gyilkolászok,de mivel akkorák,mint egy mákszem,így elég nehézkes..
    azt tervezem,hogy végső csapást mérek rájuk a mosódióval..
    csalánlével már próbálkoztam,de azt túlélték a kis piszkok..
    ha beválik,akkor a kertben is lehet majd használni..
    jujj,de várom már a bogarászást:)
    egyébként pedig mindenkinek üzenném,hogy közeledik a rügyfakadás,robbanás előtti energiák mozgolódnak a természetben..irány fákat ölelgetni!

    a tavaszi készülődéshez pedig itt egy kis kedvcsináló:











    jajj,és találtam még textilrépákat..muszáj nekem ilyen:)