önfenntartás..

miután két nap alatt két kedves barátnőm közölte velem,hogy készülnünk kell az önfenntartásra,komolyan beijedtem..

és,hogy ők már azt tervezik,hová vessék a kukoricát,és hol lesz a tehénke..

ok,hogy tudom,ill sejtem,hogy nemsokára komoly változáson megyünk majd át..

nemcsak mi emberek,hanem az egész bolygó is..

és itt toporog a kapuban a pólusváltás..

de valahogy olyan váratlanul ért most ez a hír..

az igazság az,hogy valamelyest konyítok a mezőgazdasághoz,na de azért fenntartani magunkat nehezen tudnám a tudásomból..

és bár volt is veteményesünk a régi házban(nem is kicsi),attól még lehet,hogy felkopna az állunk,ha a megtermelt terményekből kellene jóllaknunk..

biogazdálkodást vezettem,mikor a lányok még kicsik voltak,és tényleg jólesett reggel megfogni ancsa pici kezét,lesétálni a kertbe,és együtt kihúzkodni az ebédnek való répát..

(most így utólag úgy látom,mintha valami képeskönyvnyi idillben éltünk volna...nahát)..

termett is nálunk minden szépen,még a krumpli és kukorica is megemberelte magát idővel..

szerettem is ezt..minek is tagadnám..

közel áll hozzám ez a természetközeli életmód..

(tagadhatnám-e ezt egy erdőszéli rönkházban?:D)

mondjuk a kenyérsütés gondolatától sem áll égnek a hajam,sütöttem is eleget régebben..

és azt hiszem,a sütés főzés úgy alapból is az egyik kedvenc tevékenységem..

(bár a főzést jelenleg poszttraumás sokk miatt szüneteltetem..)

diagnózisom szerint úgy megviselt az exemmel közös kötelező vasárnapi ebédek legyártása(majd jól leszarása..nem megdicsérése..tévé előtt böfögve fingva emésztése  részéről)..

hogy azóta mintha hidegrázást kapnék,amint rámtör ez a 'kötelező pedig most főznöd' érzés..

a legfinomabb étel is az agyadra tud menni,ha MINDEN vasárnap ugyanazt kell főznöd..

a marhahúslevest és rántott húst hasábburgonyával ma már csak komoly,életveszélyes fenyegetés hatására nyelem le..

persze a lányoknak főzök azóta néha(mégsem halhatnak éhen mellettem),és Kedvesnek is bármikor bármit..

de úgy őszintén..valahol valamit elvesztettem..

az örömöt a főzésben..

tehát ebben az önfenntartó létezésben kevés dolog van,ami aggodalommal töltene el..

van annyi gyakorlatom ezekben,hogy nem én lennék az,akire ránézve azt mondják:

na ez biztosan nem fogja túlélni mindezt..

túlélésben egyébként is jó vagyok..

amit az utóbbi években végigcsináltam,arra mondják,hogy 'innen szép nyerni'..

azt hiszem,hogy nem marad majd felesleges ez a tapasztalat,amit most szerzek,miközben vergődöm,mint malac a jégen..

bár azt kell mondjam,mikor bevásárlásnál azt kell mondanom a gyerekemnek,hogy döntse el,hogy kávét vagy citromot vegyünk inkább,mert mindkettőre nem futja..

(évek óta gyerektartás nélkül létezünk)..

na olyankor azért szemrebbenés nélkül tudnám az exem helybenhagyni egy láncfűrésszel..