versek..szavak bűvöletében élek..
nem is emlékszem arra a percre,mikor ejtett rabul az irodalom..
talán valahol a mesevilág kitágulásával kezdődött minden..
mikor az ezerszínű csodavilág után zajjal és robajjal rámtalált a való világ..
akkor..valahol akkor kerestem kapaszkodót a versekben..regényekben először..
és áhítattal hajtok fejet azóta is minden író előtt,aki kimondja helyettem..
az előtt,akinek elég két szava arra,hogy lélekben letérdeljek..
ilyen nekem Pilinszky..
mert szeretem..
nagyon..
és mert Kedvessel erről beszéltünk ma..
"Mindenki táplálékaként,
ahogy már írva van,
adom, mint élő eledelt,
a világnak magam.
Mert minden élő egyedül
az elevenre éhes,
lehet a legjobb szeretőd,
végül is összevérez.
Csak hányódom hát ágyamon
és beléreszketek,
hogy kikkel is zabáltatom
a szívverésemet!
Miféle vályú ez az ágy,
ugyan miféle vályú?
S mi odalök, micsoda vágy,
tündöklő tisztaságú!
Szünetlen érkező szívem
hogy falja föl a horda!
Eleven táplálék vagyok
dadogva és dobogva.
Eleven étketek vagyok
szünetlen és egészen;
emésszétek föl lényegem,
hogy éhségtek megértsem.
Mert aki végképp senkié,
az mindenki falatja.
Pusztíts hát szörnyű szerelem.
Ölj meg. Ne hagyj magamra."
Pilinszky
és,ha már ő..akit mindennél jobban..
akkor álljon itt tőle a legkedvesebb..
a nekem legtöbb..
"Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelműen.
Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.
Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése