Petra..

Istenemre nem gondoltam volna,hogy így kora reggel,sírva iszom majd meg a kávémat..

a reggeli rutin szerint kávézás közben nézem meg a mailjeim..

és találtam köztük egy ajándékot a legjobb barátnőmtől..

(drága Cs. nem stílusunk nyálazni,de ennek kimondása azért csak időszerű volt:D)

olvasva a Petráról írt bejegyzésem,küldött nekem egy fájlt..

és akkor megnyitás után megtörtént az,ami velem igen könnyen esik meg megrázkódtatás esetén..

sírva fakadtam..

tény,hogy évek óta nem nézegettem képeket az elfeledett városról..

a rózsaszínű sziklákról..

valahol sokkal mélyebbre festődtek bennem azok a színek..

húsomba...bőröm alá égett képek azok..

megmagyarázhatatlan vonzódás az után az áhítat után,amit ott éreztem..

vannak erre módszerek,hogy utaztatós hipnózisban kiderüljenek előző életeink..

semmi szükségem rá..

teljes bizonyossággal tudom,hogy éltem ott..

hogy az a hosszú út a sziklahasadékban,ahol úgy álltam tátott szájjal a színes kövek előtt,hogy csordultig telt a szívem..

az az út volt nekem a hazafelé vezető út..

és a hasadék végén feltűnő sziklatemplom előtt nemcsak lélekben rogytam össze..

úgy remegett kezem lábam,ahogy még sosem..

cseppet sem csodálom,hogy atlantiszhoz hasonlítják ezt az elfeledett várost..

elhihetitek nekem,hogy több van ott puszta homokkőbe vájt épületeknél..

ott lélegzik..ott dobban minden szívverés a múltból..

éreztem őket..

hallottam őket..

suhanó fehér ruhák súrolták a lábamat..

és az állandóan nyüzsgő tömegben is képes voltam a múltba látni..

kiszűrni a turisták tömegéből a lényeget..

a saját múltamat..

megrázó és felkavaró utazás volt..

ahogy ennyi év után most újra látni a képeket..

és átélni azt a semmihez sem fogható varázslatot..

köszönöm drága Cs.!

Isten hordjon a tenyerén érte!