igényesség..

annyira jellemző,ami történt velem..

mármint nem rám..

úgy globál..

egy arra szolgáló üzlethelyiségbe betérvén(aholis vásárolni lehet eztazt..és nem kaját)..

magamévá tettem néhány égetően szükséges ruhadarabot..

tök egyszerű dolgokról van szó..

úgymint egy finom puha rózsaszín köntösről,két vékony fehér pamutnadrágról,néhány hófehér csupacsipke bugyiról,jó meleg zoknikról..és egy fehér papucsról..

namármost ez az én nézetemből a KELL kategória..

nem a kényeztetés,vagy örömszerzés eszköze..

az eladólány kedvesen rámnéz,és azt kérdezi:kórházjárat lesz?

hogy mivan???

hogy már ott tartunk,hogy az új papucs,köntös és 'ünneplő' bugyi már csak akkor játszik valakinél,ha kórházba akar vonulni?

és,ha mondjuk valaki (mint mondjuk én)..a munkájához használja a hófehér ruhákat?

a szép fehérnemű meg csak akkor jár,ha valakin orvosok matatnak?

egész egyszerűen belémszorult a szusz..

mert valahol ez végtelenül szomorú..

mert igenis azt jelenti,hogy a nők többsége mégiscsak lyukas nagymama bugyiban flangál ideje nagy részében,és akkor tesz valamit magáért,ha annak célja van..

na de az nem cél,hogy magunknak megfeleljünk?

hogy télen is szőrtelenítsük magunkat(a nadrág takarásában lapuló mammutlábaktól dührohamot kapok)..

hogy akár bakancs(mondjuk nálam)takarja a lábunkat,akár csak egy aligpapucs nyáron..

a lábunkon is ki legyen festve a körmünk,és urambocsá,még csak lepattogva se legyen..

(itt most a lábujjgyűrűről és bokaláncokról nem nyitok vitát,mert az talán az én zakkanásom,hogy imádom)..

de annak is ott a helye évszaktól függetlenül..

és igenis kikérem magamnak,hogy ez már természetesnek kell,hogy hasson nőknél,hogy akkor adjanak csak magukra,ha valaki látja..

hogy jó lesz az a kinyúlt mackónadrág otthonra,alá az itt ott lyukas,kinyúlt pamutbugyival..

lehet,hogy én vagyok teljesen zakkant,és agyrém,ahogy gondolkozom..

bár hozzátenném,hogy nem járok én sem tűsarkúban otthon,és nem vagyok úrnapjára kiöltözködve..

és néhanapján,ha fáj a pocim,vagy full nyűgös-fáradt vagyok,akkor rajtam is szabadidőnadrág van otthon..

na de kikérem magamnak azt a feltételezést,hogy a szép fehérneműk,és a rendezetten,konszolidáltan csinos és kényelmes ruhák már feledésbe merültek volna..

erről pont az a véleményem,mint az ápoltságról,és a környezetünk tisztán tartásáról..

(ami nálam ennyi gyerek,kutya és macska mellett véres verítéket kíván)..

hogy belső kényszer kell,hogy legyen..

hogy egyszerűen ne másért...magunkért tegyük meg..

hogy a lepattogzott körömlakkunk(kezét tudnám törni a sok elhanyagolt körmű nőnek)..minket zavarjon..

hogy ne másért...magunk miatt hozzuk helyre..

hogy a fehérneműink azért legyenek szépek,és harmonikusak(na ez a másik agylövésem..a melltartó-bugyi összehangoltsága)..mert az egyszerűen jó érzés..

nekünk..

emlékszem,mikor a lányok kisebbek voltak,és nem értették,miért ugrálok ott annyit bugyi-melltartóban öltözéskor..

de mami...miért kell passzolnia a fehérneműidnek,ha úgysem látja senki?

azért kicsi szívem,mert az úgy szép..

ennyi..

nem több..

NEKEM fontos,hogy úgy érezzem,teljes vagyok..

nahát ezért gondolom azt,hogy valahol valami nagyon el lehet csúszva..

mert az én lányaim már biztosan nem fognak yeti lábbal rohangálni télen sem..

hiába takarja nadrág..

és biztosan eszükbe fog jutni,hogy a lepattogzott körömlakk undorító..kézen lábon bárhol..

és nem kell majd asztal körül kergetni őket,hogy figyeljenek a fehérneműikre..

de végtelenül sajnálom azokat,akiknek ez nem természetes..

és mégjobban sajnálom azokat a férfiakat,akiknek nap mint nap ezzel kell szembesülniük..

én csak súgni szeretnék annak,akinek erre nyitva a füle..

igényesség..

magaddal szemben..

ez a kulcsszó..