2012. április 28., szombat

töltődés..


újra rászoktam az angyali érintésre..
néha kicsit sok,néha kicsit szájbarágós..poros is helyenként..
mégis szerettem..szeretem..

tegnap hallottam benne,hogy minden egyes virág egy híd a föld és a menny között..
na ezért nem leszek most itt pár napot..
szükségem van ezekre a kis hidakra..szükségem van a napra..a fényre..az illatokra..
a fűben fekvés időtlenségére..
töltődöm..



2012. április 24., kedd

vegyesvágott..



pünkösdi királyság ez az én fogyásom..
mert tény,hogy már fel tudtam venni a farmeremet,amit műtét előtt hordtam(azóta nem ment vissza a hasam),de ma lehajoltam benne egy alsó polchoz,erre így szólt,hogy reccs..
mondjuk a helyett,hogy felhúztam volna magam,olyan röhögés jött rám,hogy lehuppantam a ruhásszekrény elé..
így járnak a ducik,akik azt hiszik,hogy már nem azok..
tehát van még itt mit diétázni,úgy látom..
erre ijedtemben ma már nem ettem egy falatot sem,csak két tejeskávé tart életben,amiről tudom,hogy agybaj..
mert tisztában vagyok én a tudományos fogyással,meg a fülemen jönnek ki a különböző diéták,tehát pontosan tudom,hogy ez a legrosszabb amit tehetek..
de nálam ez valahogyan pszichésen működik..vagyis,ha fogyókúrázom,leginkább alig eszem valamit..
és így sem esem bele a jojo effektusba,ezt már kipróbáltam párszor..mindhárom terhességnél 20kg szaladt fel rám,és mindháromszor leadtam úgy,hogy egy árva csík sem maradt a hasamon..
egész életemben le-föl szaladnak rajtam a kilók(télen mindig gyűjtök magamra egy kis fókazsírt),így nehéz nekem fogyókúrában újat mutatni..
két dolog tudja rólam leggyorsabban olvasztani a felesleget,a konstans idegbaj,és a szex..
mivel igazán idegbajos elég régen voltam(exem félrekufircolása,majd elhurcolkodása heti 10 kilótól bírt megszabadítani),és nemi életem a szakításom óta nem létezik(jajj..ideje lenne ezen változtatni),ezért egyelőre nem marad most más alternatíva,mint a kemény diéta..
azt is pontosan tudom,hogy a rendszeres sport jelentősen növelné a hatékonyságot,hiszen 2 évvel ezelőtt a fallabdával egy hónap alatt letudtam a 10 kilót könnyedén..
de azt a vonalat nem szívesen követném most(bár fallabdázni változatlanul imádok),mert abban a barátságban azért akadtak olyan túlzott elvárások velem szemben,amiket nem éreztem jogosnak..
na..azt hiszem,ezt nem fogom boncolgatni,de nem szexről van itt szó,azt azért megsúgom..(masszázs ügyben lettem kicsit nagyon kihasználva)..
próbaképpen nemrég újra elmentem hozzá fallabdázni,és bár azt leszögezhetem,hogy épp úgy nem fáraszt,viszont feldob a játék,viszont az elvárások ugyanúgy élnek velem szemben..
így ezt a heti 2,3 fallabdázást,amit annyira imádtam(szívem szerint akár minden nap mentem volna),most inkább kihagynám..


a náthám az tényleg 1 napos lett,és a tévémacival mentem aludni..
barátom a neocitrán,amitől én mindig heves és gyors kómába zuhanok,és igyekezni kell felérni időben az ágyamba,mert képes lennék a lépcsőn horkolva elzuhanni..
na ezért sikítok mindig a neocitrán reklámtól,ahol jóember megissza,és azon melegében szánra pattan..
és hogy a retkes életben nem zuhan le róla az első kanyarban?
mert kérdezősködtem ám,és eddig még mindenki más is azt tapasztalta,mint én..
gyors kómás mélyalvás..és reggelre jóesetben már gyógyulás..
na de nehogy már utána még mélytengerbúvárkodjak..ehh..


további híreim pedig(drága mucóka barátaim kérdéseit megelőzve),hogy szonjuska is felvételt nyert a rákócziba a német tagozatra,így folytatván a családi hagyományt..
(mondjuk én is és ancsa is biológia tagozaton végeztünk ugyanott,de hát mi ugye a megszállott állatbolond vonalat visszük a családban)..
az azért külön érdekes,hogy én,a családban az egyedül nem sváb,nevelem egyedül a németre specializálódott lányokat..
szó mi szó,soha nem tudtam egy kukkot sem segíteni nekik a kikérdezésen kívül..
nem ez a legszebb nyelv,lássuk be,de butaság lett volna nem kihasználni,hogy egy sváb faluban tanulhattak 8 évig egy nemzetiségi kéttannyelvű suliban,ahol arra is ragad a német,aki nem akarja..
és a mellett persze ott volt a lehetőségük az angolra is,a gimiben pedig a német mellett az olaszra vagy a spanyolra..
azt mindenképpen elmondhatom,hogy többre mennek majd ezekkel a nyelvekkel,mint én a gimis orosz és latin tanulásommal..
ancsa ugyan úgy döntött,hogy az egyetemen germanisztika helyett anglisztikára jelentkezik idén,de ő a lányok közül az,akinek szenvedélye a nyelvtanulás,és mivel már nyolcadikban letette a középfokot,most az angolra akar ráfeküdni..
elmondhatatlanul irigylem a nyelvérzékéért,és a jelenlegi helyzetben nem is nagyon látok más kiutat a fiatalok számára,minthogy külföldre orientálódjanak..
szomorú ezt szülőként kimondani,de nem tudom,hogy a mai fiataloknak tudnék-e bármiféle perspektívát ajánlani ebben az országban..
ebben a kérdésben nehéz azt mondani..lesz jobb..
és mindenképpen az a legbölcsebb,ha a kezükbe adjuk a lehetőséget,hogy adott helyzetben majd legyen lehetőségük szabadon dönteni..
nyelvi korlátok nélkül..


2012. április 23., hétfő

csak így röviden..



mivel ma éppen az esedékes 1 napos náthámat tudom le,így nem sok gondolatnak maradt hely a fejemben..
annyit azért megjegyeznék,hogy ma már belefértem A farmerembe(a felső gombot azért most titokban kigomboltam picit),na de hát akkor is..nahát..
és csukott szemmel napimádni hosszasan,miközben a frissen nyírt fű illata kúszik az orromba..na az maga az istenkirályság..

 

2012. április 21., szombat

élet a halál után..


ma reggel ez a cikk gondolkodtatott el..
évek óta olvasom,hallom mindenhol a pro és kontra állásfoglalásokat,és legtöbbször csak hümmögök..
mert tény az,hogy nehezen tudja egy racionális elme ezt elfogadni,főleg bizonyítottnak látni..
és talán ezért is hallgatunk sokan az ilyen irányú élményeinkről,mert egyszerűen nem kívánunk a nyakunkba venni egy újabb 'hát ez nem normális' véleményt..
egészen biztos,hogy sokan vagyunk így,akik csak nagyon kevés embernek beszéltünk erről,vagy talán senkinek..
és mégis az egész életünket meghatározó,átszövő élményről van szó..
és nincs olyan nap,amikor ne jutna eszünkbe..



Az éjszaka megcsókolja a halványuló nappalt,
és fülébe susog:
"A halál vagyok, anyád. Újra megszüllek."

Rabindranath Tagore



sok évvel ezelőtt,éppen a prána avatásom után kórházba kerültem egy súlyos vesegörccsel(feleim..a szülés sehol sincs ahhoz képest)..
ott a diagnózis után(vesekövem volt) rögtön belefutottam egy vesemedencegyulladásba is..
olyan hirtelen,és olyan intenzíven tört rám a láz és a fájdalmom,hogy egy lyukas kétfillérest sem adtam volna az életemért..
kaptam az erős gyógyszereket,az ápolónők rohangáltak körülöttem a jégakkukkal,de semmivel nem tudták lenyomni a lázam..
emlékszem,akkor határozottan úgy éreztem..itt és most vége..ennyi volt..
furcsa,de nem féltem a haláltól..
akkor,egy ilyen heves lázrohamban éltem én meg azt a halálközeli élményt,ami azóta sem hagy nyugodni..
épp egy ápolónő sertepertélt körülöttem,próbált úrrá lenni a lázamon(istenem de szörnyű élmény volt,ahogy tűzforró testemhez nyomták a jeget)..
és akkor egy erős szédülés után,egy pillanat alatt megszűnt minden fájdalmam..
én nem láttam alagutat,inkább úgy éreztem,mintha ez a szédület repített volna egyre messzebb..
egy ideig még láttam az ágyam fölött világító lámpa fényét,aztán rájöttem,hogy az a fény,ami felé repülök,már rég nem a kórházi lámpa fénye..
akkor már sejtettem,hogy valahol máshol vagyok..
semmi mást nem érzékeltem,csak olyan erős és intenzív fényt,amit így földi mértékkel leírni sem tudok..
talán a lebegéshez tudnám hasonlítani az érzést..
egy fájdalom és kín nélküli békés,csodálatosan nyugodt lebegéshez..
nem tudtam,és akkor nem is akartam érteni,mi ez..
csak élveztem az érzést..
akkor észrevettem,hogy a fényben egy tejüveg fal előtt állok..
odanyomtam az arcom,de nem láttam mást ott sem,mint erős,vakító fényt..
annyira erőset,hogy nem láttam mást,csak bent mozgó árnyakat(nem jártak..levitációhoz hasonlóan lebegve siklottak)..
érzékeltem,hogy talán emberek,de nem volt olyan határozott körvonaluk,mint nekünk itt a földi testben..
olyan erős volt bennem az érzés,hogy ott szeretnék lenni bent..velük..hogy majdnem megszakadt belé a szívem..
minden sejtemmel,minden idegszálammal oda vágytam..
erre a heves érzelemkitörésre reagálva odajött az üveghez valaki..valami..
nem láttam továbbra sem mást,csak egy fényben lebegő árnyat..
beszélt hozzám,de nem emberi nyelven..
telepatikus úton..
hallottam a gondolatait,és ő is hallotta az enyémeket..
kértem,engedjen be..
azt 'mondta',hogy még nincs itt az ideje..ne sürgessem..
gondoljak a gyerekeimre,akiknek nagy szükségük lesz rám(mit tudtam még akkor arról,hogy egyedül fogom felnevelni őket..semmit)..
emlékszem,hogy konkrétan rákérdezett..azt akarom,hogy más nevelje fel őket?..
nem emlékszem,hogy lett volna időm erre válaszolni(valószínű gondolatban döntést hoztam),mert abban a pillanatban őrült sebességgel pörögni kezdett velem minden,és hirtelen már megint a lámpa fényét láttam,és az ápolónő riadt szemét..
és bombaként robbant bennem újra a fájdalom és a kín..
végtelenül szomorú voltam..
borzasztó,de azt kell mondanom,hogy akkor..ott..a gyászhoz hasonló mélységes űrt és hiányt éreztem..
csak arra tudtam gondolni,hogy azonnal vissza szeretnék menni..
azt a nyugalmat,békességet és ragyogást szeretném,ami ott volt..

be kell vallanom,hogy ez az érzés minden napomat áthatja..
nincs olyan perc az életemben,mikor ne vágyódnék vissza..
úgy élem a napjaim,hogy tudom..ez a durva valóság,ez a mocskosan szép földi élet csak egy állomás..
ez magyarázza meg a halálhoz való viszonyomat is..
pontosan tudom és érzem,hogy az nem valaminek a vége,hanem valaminek a kezdete..
és ha tudnák,éreznék mások is,hogy ott milyen,egészen biztosan nem rettegnének így a haláltól..


"Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet,
Csak egy emlék ez az élet,
Lassan felőröl, eléget,
Álomautó amelyben hajtasz,
S nem fogod fel merre tartasz,
Nem fogod fel mily szerencsés vagy,
Hogy lábad útra talált!
Vége!
Túlélted a halált!"

Discovery Channel : Élet a halál után









Szabó Judit:Hazatérés

"Miután a lélek kiemelkedett a testből, a kettőt összekötő ezüstfonál is elszakad, ami azt jelenti, hogy az illető végérvényesen elválik testétől. Ilyenkor több lehetőség is van. Ha a lélek viszonylag tiszta, nyugodt és békés, akkor meglátja segítőit és a fényt, amelyet követve egy másik világba jut, ahol jól érzi magát, esetleg ismerősök várják. Az illető belép a köztes létbe, és itt folytatja útját.
Igen nehéz megkülönböztetni egymástól a földhöz kötötteket, a szenvedőket és a megszállókat, hiszen a szürke zónában nincs idő és tér, ezek a lelki-szellemi állapotok párhuzamosan léteznek, áthatják egymást. Csak az ismertetés kedvéért tárgyalom őket külön, mert, mint majd látható lesz, szorosan összefüggnek.
Ha valaki olyan lelki állapotban van, amely igen alacsony rezgésekkel jár (bánat, düh, agresszió, bosszúvágy, ragaszkodás, félelem stb.), akkor ez beszűkíti tudatát, és nem veszi észre a fényt és a segítőket. Ez a szürke állapot, amely a túlvilágon a szürke zónának felel meg. Neki igen nehéz segíteni, hiszen nem lát mást csak a saját belső állapotát. (Valahányszor mélyponton vagyunk életünkben, nagyon hasonló állapotot élünk meg, ahol nehezen vesszük észre a segítséget és a megoldást.)"







 





2012. április 19., csütörtök

lesz jobb..


sikerül minden nap megríkatnom magam..
énbajom..hiszen akár el is kerülhetném..
de ha épp nem nézek valami standard sírós filmet(a húsvéti 4 napban sikerült az összes klasszikust végigbőgnöm marley-tól az édes novemberig),akkor simán sírvafakadok egy kisbabás vagy kutyás reklámtól is..
ez már igazán nem magyarázható a hormonokkal,mert emlékeim szerint akkor voltam ilyen csöpögősen érzékeny,mikor a lányok születtek..
még nem terített tarkón a klimax,arra még van pár évem,és csak remélem,hogy ez a mimózaság nem annak egy korai tünete..
ha kívülről látnám magam,valószínű én is kiröhögném magam..
random belémfulladnak mondatok,mert érzem,a végén már csak zokognék beszéd helyett..
és ezek számtalanszor esnek meg naponta,tulajdonképpen csodálkozom,hogy a lányok még nem tették szóvá..
akármiről beszélünk,ami mélyen érint érzelmileg,én a mondandóm végére már csak legyintgetek,és elfordulva a könnyeim nyelem..
bolondén..
eddig sem voltam az a pokróc durvaságú jellem,de most már egyenesen úgy érzem,mintha a bőrömön kívül hordanám minden idegszálamat..
hol a saját nyomorom,hol a más nyomora ríkat meg(üres zsebek országa lettünk),én ráadásul azt hiszem,hogy még a világ összes teremtményének a búbánatát is a szívemre vettem..
minden napra jut hír megmentendő állatokról,kilátástalan helyzetben tengődő családokról..
azonnal felordít bennem ilyenkor egy hang,hogy mostazonnal induljak el,és mentsem meg,etessem meg,gyógyítsam meg őket..
szinte felperzsel az érzés,hogy nem tudom megtenni,és helyben pörögve fúródom a földbe..
a 3 kutya és 3 cica mellé minden nap szeretnék még valakit megmenteni abból a sokból,akik rászorulnak..
aztán körülnézek,és azt látom,hogy már így is sokkal többen táplálkoznak belőlem,mint amennyit cipelni képes vagyok..emberek..állatok..mind mind rám várnak,hogy oldjam meg az életüket..
lépnék a többiek felé is..hiszen nekik is szükségük lenne rám..,de nem mozdulnak erőtlen lábaim,és csak sírok és sírok tehetetlenségemben..
szomorú kisgyerekké tesz mások nyomorúsága,és súlyos terheket cipel a lelkem..
szükségem lenne egy nyugodt hangra,ami lecsitítja bennem ezt a fájdalmat,és elhiteti velem,hogy nem baj az,hogy nem menthetek meg mindenkit..néha magamat sem..
egy ölelő biztonságra,ahol nem kell percenként levegő után kapkodva túlélni a saját hétköznapjaim..

látó barátnőmtől csak egyet kérdeztem..lesz ugye jobb?van fény ennek az alagútnak a végén,ugye?..
szerinte van..és én a mikor kérdésén már nem töprengek..
nekem most elég ez a pislákoló remény..
hogy nem csak nekem..de neked..és nekik is lesz jobb..

ahogy neki is sikerült..füstösnek,a fókakutyának..

"Ez a tündérmese tavaly májusban kezdődött. És alig egy év alatt egy béna, de hatalmas szívvel, lélekkel és akaraterővel rendelkező kiskutya megmutatta mindannyiunknak, hogy semmi sem lehetetlen, hogy igenis vannak csodák. De ezért tenni kell, küzdeni kell, nem létezik a könnyebbik út és soha nem szabad feladni. Füstös aki tavaly májusban fókaként, bénán kúszott mászott az út szélén egy árokban, alig egy év alatt puccos, báránybőrön alvós, négy lábon szaladgálós, urizáló gazdis kutya lett."


ma érte..miatta sírtam..
mert van,hogy sikerül..

és mert LESZ JOBB..

2012. április 16., hétfő

erős vagyok..hmm..


még csak tegnap kezdtük a diétát,és nekem már elegem van belőle..
kezdődött a dolog a reggeli kávénál,amit kénytelen voltam egyéb megoldás híján folyékony édesítőszerrel inni..és azóta is forog a gyomromban,olyan szörnyű volt..
most vagy leszokom az egyetlen eddig működő generátoromról,vagy ki kell próbálnom valahogy máshogy..
a sok tejes,sok cukros,sok habos kávé helyett nehezen fogadok el más alternatívát..
de még próbálkozom..
a következő buktató a szendvics lesz,amit a lányok visznek a suliba..
megszokták ugyanis a mindenjóval telipakolt zsömléiket,és nehezen tudom elképzelni,amint előveszik az élesztő nélküli barna kenyerüket..
apropó kenyér..
feltétlenül sütnöm kell teljes kiőrlésű élesztő nélküli kenyeret,és ehhez itt találtam meg a tökéletes receptet..
ma neki is állok a saját kovász elkészítésének,mert 5 napig kell etetgetni,mire sütni lehet belőle..
régóta van kenyérsütő gépünk,de bevallom,hogy a kezdeti lelkesedés után már használatlanul áll a konyhában,évek óta nem használtuk..
na most sem fogom(hacsak rá nem visz majd a lustaság,és az állandó dagasztgatás egy idő után)..
én valahogy szeretek bíbelődni a tésztával,nekem ad valami ősi nyugalmat a mozdulatok ritmusa..
kíváncsi leszek,hogy mennyi idő után fogy ki majd belőlünk a lendület,de egyelőre még bírjuk a diétát..
(bennem mondjuk máris sikongatnak hangok,hogy faljam ki a hűtőből a hétvégén gyártott barackos gombócot és nudlit,de hős voltam,és megálltam)..
délelőtt,mikor egyedül voltam otthon,átfutott a fejemen,hogy most senki sem látja,akár ki is csenhetnék néhány gombócot,és a magamévá tehetném..és az mennyire mennyei is lenne,ahogy szétomlana a számban..
de nem..
erős vagyok,vagy mi a szösz..
(és pontosan tudom,hogy még a héten eljön majd az a pillanat,mikor már recepteket fogok olvasgatni minden szabad percemben,és legjobb barátom lesz a paprika tv..)
de azt is tudom,hogy csont nélkül sikerülni fog a betervezett fogyás,hiszen nem először csinálom végig ezt a tavaszi tisztítókúrát..


régóta tervezem már,hogy az alternatív gyógymódokról is írjak..
és fogok még,azt hiszem..
de akkor előzetesként azért mutatnék egy adatbázist,egy csodálatos könyvtárat,ahol ebben a témában lehet kutakodni..(a tartalom alatti képekre kattintva lehet egy -egy témáról bővebben olvasni)..
én nagyon sokszor olvasgatom,és bár sportot űzök abból,hogy mindig mindennek alaposan utánaások,megsúgom,hogy ez az egyik kincsestáram,amit a legjobban szeretek..
igazi,hiteles gyógyítónak azt tartom,aki nyitott ezekre a gyógymódokra,és igazán az áll közel a szívemhez,aki nemcsak egy irányban elkötelezett,hanem majdnem mindegyiket használja..
az adott problémához..az adott beteghez illő gyógymódok kombinációját..
szeretném hinni,hogy nem vagyok egyedül ezzel a gyógyítási technikával..

2012. április 14., szombat

startol a diétánk..


ancsa volt olyan drága,hogy átküldte a képeket,amiket húsvétkor csinált,így letudom a tartozásom..
a 'sokszor nincs mit ennünk' állapotot szeretném ezennel ezzel a képpel dokumentálni:D




na persze,hogy ezt az éhenhalást azért nem kell szó szerint venni,amint a mellékelt ábra is mutatja,de tény,hogy nem ez jellemző a hétköznapjainkra(na de így van ez majd mindenkinél)..
ezen a ponton kell önvizsgálatot is tartanom,hiszen nem ejtettem szót arról,hogy ancsa is sütött kalácsot(az a magas ott az asztalon),ami szintén isteni lett,és persze szonjuskával is sütögettek,amiből isteni lekváros linzerek lettek,és nem említettem ancsa jaffaszeletét sem,ami olyan gyorsan elfogyott,hogy nyoma sincs..
szerepel még a képen a babsaláta is,és egy vödörnyi almás,tejszínes torma is,amiből másnapra már nem is jutott,így lett egy kis lázadozás..
jövőre szerintem 2 liternyit kell belőle csinálnom,hogy kihúzzunk vele egy hétvégét..
na tehát halk nyammogással teltek az ünnepi evészetek,és ezt műveltük napokon keresztül..
így nem véletlen,hogy a diétánk hivatalos kezdetét csak most hétfőre írtuk ki..
már beszereztünk hozzá majdnem mindent,de már előre félek a nyüszögéstől..
ugyanis hétfőtől tilos mindenféle cukor és fehérliszt..
a diéta lényegében azonos egy candida diétával,vagyis zöldségeken és húsokon fogunk élni(reményeim szerint legalább 2 hónapig)..
előrebocsátom,hogy a csatlakozás önkéntes alapon történik,tehát senkit nem kényszerítek semmire..
de mivel majd mindannyian fogyni és méregteleníteni szeretnénk,ezért még az ötlet sem tőlem eredt..
én csak lelkesen helyeseltem,és csatlakoztam..
sok évvel ezelőtt én már egy betegség miatt végigcsináltam egy ilyen candida diétát,és bírtam 6 hónapig..
nem állítom,hogy néha nem adtam volna oda a fél karom egy kis édes ízért,és nem sikongattak a fejemben hangok,hogy faljam fel a cukrosbödönt,de kibírtam..
mivel ez most csak egy kis lightos verzió,ezért szerintem fél lábon is kibírjuk..
(aztán könnyen lehet,hogy egy hét múlva már sütireceptekről fogok álmodni,és megbánom az egészet)..
de szerintem a teljes kiőrlésű liszttel,a barna rizzsel,és a diétás sütikkel majdcsak kihúzzuk valahogy..
a kertben annyi mindent ültettünk,hogy más dolgunk nem is lesz,csak legelni..
az édesítés kérdésén még tanakodunk,mert az édesítőszerek legalább olyan károsak,amilyen rossz ízűek,az alternatív megoldások (az agavé szirup és a stevia készítmények) pedig aranyáron futnak..
akkor anno még nem is volt ennyi menekülőút,és emlékszem,hogy kínomban szárított édesgyökeret rágcsáltam,csakhogy csitítsam a kínzó édességvágyamat..
most lényegesen egyszerűbb helyzetben leszünk,és épp jókor kezdjük,hiszen most már sok mindent lehet rágcsálni,nemcsak a pinceízű áttelelt répákat..
ancsa például főpróbaként olyan medvehagymás,friss csalánhajtásos szószt produkált tegnap,hogy kettéállt a fülem..
fog ez menni,úgy látom..



szóvarázs..

"Míg magad nem váltál Ösvénnyé,nem találtad meg az Utat."




Szepes Mária:Szóvarázs


A szutrák, amelyeket a következőkben felsorolok, valójában gondolatsorokat indítanak el, amelyek befelé és fölfelé vezetnek - mulandó önmagunktól halhatatlan magasabb önmagunkig. Ezt az utat azonban senki sem teheti meg helyettünk. Íme:

Minden gyógyulás arkánumát egyedül a lélek és a szellem rejtett laboratóriumában lehet létrehozni.

Annak az embernek a dicséretére sóvárogsz, aki óránként elátkozza magát? Annak akarsz tetszeni, aki önmagának sem tetszik? Vagy talán tetszik önmagának az, aki szintén minden cselekedetét megbánja?

Aki vétkezik, maga ellen vét, aki igazságtalan, maga ellen igazságtalan, hiszen másokban önmagát ítéli el.

Tudod-e, hogy az emberben mindig azon a ponton rejtőznek sorsának buktatói, ahol a legbiztosabbnak érzi magát?

Tudod-e, hogy a fogadalmak mindig sorsot idéznek?

Átgondoltad-e már teljes mélységig a környezeteddel való kapcsolataid félelmetes jelbeszédét, azt, hogy mindegyik sorstükröt tart eléd, amely saját jellemed és tetteid gyökereit mutatja?

Meg tudod-e különböztetni a valódi alázatot a kegyes önfelmagasztalástól?

Közelebb vitt-e egyetlen lépéssel is az átlényegülés tiszta békéjéhez a mások iránt táplált, akár jogosnak tűnő keserű harag, vagy ingerült sértődöttség?

Mióta járod a Logosz iskoláját, amely a kimondott szó teremtő erejét a hallgatás szinkópáival váltogatja? Rájöttél-e már arra, mikor kell szavakból hidat verned egy másik ember felé, hogy átvezesd őt a közöttetek tátongó szakadékon, és mikor szükségesebb a csend balzsama valaki agyonsebzett idegzetének?







"Lelked nem sértheti más,csak tévelygő tested.Szellemed nem sértheti más,csak szenvedélyek tépte lelked."

2012. április 13., péntek

rajongásom tárgya..


van az úgy,hogy nem jutok el oda,ahová szeretnék..
(az utóbbi időben csak ilyen van,de hát ezt hagyjuk is)..
az egyik ilyen megvalósulatlan álmom például egy orchidea kiállítás..
amit valamiért mindig lehetetlenné tesznek a körülményeink..
na most éppen megint zajlik egy,amit sajnos újból nem láthatok,viszont szeretném reklámozni,mert hátha más ugye mégis..









mivel személyesen ugyan nem,de neten követhetem az eseményeket(áldott net..és fb..),így azt is tudom,hogy már megvan a kiállítás nagydíjasa is..íme:









akkor és itt most pedig bevallom,hogy én szerelmes vagyok az orchideákba..
tudom,hogy nem először rajongok itt növényért,és tulajdonképpen nevetséges is vagyok az elragadtatottságommal,de hát ez van..
lényegesen könnyebbé teszem a családom életét is ezzel,hiszen ha bárkit megkérdeznék,mit is vesznek nekem mindig ajándékba,aminek tuti örülök..
egy emberként mondanák:gyertya és orchidea..
nahát ezért aztán nálam ebből a kettőből mindig van bőven..(hmm..izé..gyertya most nem annyira..anyáknapja?..csak úgy szólok:D)...
mivel az orchideák nem fogynak el,mint a gyertyák,ezért most ott tartok kb,hogy MINDEN ablakomban ők laknak..
és egyszerűen mégsincs elég..
nekem..
mert képtelen vagyok betelni velük,és mindig újabb és újabb fajtákért epekedem..
a meglévőket dédelgetem,fürdetgetem,ültetgetem,szaporítgatom állandóan..
kikapcsol és feltölt a velük való foglalatosság..
bár ismerek olyat,aki még fotós nyilvántartást is vezet az orchideagyűjteményéről,azért ennyire én nem vagyok megszállott..
na jó..megszállott az vagyok,csak nem áll hozzám közel az ilyen fokú precizitás..
meg a semmilyen fokú sem..
például még képem sincs az orchideáimról,pedig évek óta virágoznak rendületlenül,nagy gyönyörűségemre..







ez a fajta virág az,amit képes vagyok hosszú..nagyon hossszú ideig némán csodálni..
csak ülök,és gyönyörködöm bennük..
fenségesek..
olyan elegancia és könnyedség árad belőlük,ami a legprecízebb alkotót is zavarba hozná..
az egész virág nem más,mint egy ihletett pillanat..









a legtöbb virág,növény láttán mindig elönt az az érzés,hogy a természet egy kicsiny része is képes hordozni az örökkévalóságot..
de számomra az orchidea az a virág,ami már szinte nem evilági..
nekem a legtisztább és legszebb..
tehát szerelem..nem vitás..



aki teheti,nézze meg őket hétvégén a kiállításon..






a tartozásaimból is törlesztek kicsit,hiszen meg tudom végre mutatni a legújabb családtagunkat is..




én muszinak hívom,a lányoknak még csak óóóteédestedrága..na egyszercsak biztosan lesz becsületes neve is..
még kicsit megfigyelés alatt tartjuk,és akkor legalább úgy fog hasonlítani névadójára,ahogy a vörös cicánk barney..barney stinsonra..(és nemcsak színre egyformák..kis mocsok ő is..)..
szerelmemcica..

2012. április 12., csütörtök

évforduló..


épp ma egy éve,hogy kiderült,mégsem vagyok rákos..
szép és fájdalmas nap volt..
tavaly ilyenkor a műtét után úgy éreztem,hogy ez egy újabb esély a szebb holnapra..
voltak terveim és ragyogó jövőképem ..
ma csak mélységes szomorúságot érzek,és bizonytalanságot,hogy vajon meg tudtam-e felelni ezeknek az elvárásoknak,amiket magam elé tűztem..
ki tudtam-e használni ezt az újonnan megkapott életemet arra,hogy mindent egyenesbe hozzak magam körül..
sírtam is ma párszor picit,mert nem vagyok annyira biztos magamban,amennyire szeretném,és néha bizony kifogy belőlem a lendület..
olyan sok mindenre vágyom,és szinte a közelükben sem járok..
úgy érzem,mintha egy ellenáramoltatós medencében úsznék,és sosem jutnék előbbre,hiába hajtom ki magamból a szuszt is..
nehéz,ahogy manapság mindenki másnak is..
ezért is nem nyafogok nap mint nap,hiszen mindenkinek ott a maga keresztje..
időszerű hasonlat így húsvét táján..
most,hogy lekerült az asztalról az ünnepi damaszt,inkább a húsvétolásunkról mesélek,ezeket az évfordulós bánatfelhőket úgyis elfújja a szél..

a húsvéti ajándékom az volt,hogy végre ki tudtam venni 2 nap szabit,és így otthon lehettem 4 napot a lányokkal..
mostani állapotomban(állandósult fáradtság) nekem ez volt a megmentés maga..
sokat aludtam,sokat pihentem,és már majdnem hozá is szoktam a jóhoz,mire gyorsan vége is lett..
de ebbe a 4 napba olyan sok minden belefért..
rengeteget ettünk,és a standard húsvéti sonkás menü mellett belefért kétszer is a medvehagymás pogácsasütés('mami..de fura vagy így a gyúródeszka mellett..olyan régen láttunk így'..)
igen..sajnos tényleg régen..
sütöttem a sonka mellé egy szekérkeréknyi fonott mandulás kalácskoszorút is,amire napokig rájártunk(elvileg majd meg is tudom mutatni egyszer,ha ancsa feltölti a képeit)..
főztünk-ettünk,főztünk-ettünk..
aztán szanaszét hevertünk felfújódva..
egymás után néztük a filmeket,és nem győztem örülni ezeknek az együtt töltött napoknak..
olyan  nagyon hiányoznak a lányok azokban a rohanós hétköznapokban..
és nemcsak elrejtett ajándékok voltak(az eső miatt a kerti bokrok helyett a nappaliban),hanem egy újabb négylábú is érkezett..
szonjuska nagy meglepetése lett a kis vörösesbarna törpe lógófülű nyuszi..
volt is nagy örömködés,és a még nevenics nyuszi tényleg ritka édes,egyáltalán nem az az idegbeteg félősen dobbantós típus..
szimatolós,barátkozós és rögtön ölbeugrós kis pamacs,aki hihetetlenül puha..
naszóval,ha még nem lettünk volna így is elegen,akkor most növeltük az állatkertünket ismét(hol lesz ennek a vége,kérdem én..)
és már hallom is volt anyósomat,amint sípol,hogy 'eszetek semmi,hiszen nektek sincs mit enni,aztán mégis itt ez a sok állat'..

lehet,hogy eszünk semmi,na de hát mi így érezzük jól magunkat..




2012. április 6., péntek

nagypéntek..


ezen a napon mi sem eszünk sosem húst,pedig egyikünk sem az a templombajárós típus..
az a hit,ami bennem,bennünk van,egyszerűen így diktálja..
ebben a kis sváb faluban mondjuk alapból erősek a katolikus hagyományok,így a lányok nemcsak tőlem,de a nagyszülőktől is ezt látták mindig..
a barkaszentelés,és az Úrnapi körmenetek hozzátartoztak a gyerekkorukhoz..
az,hogy egy aprócska alapítványi keresztény óvodába jártak,az már az én személyes döntésem volt..
nem kergettem őket sosem az asztal körül,hogy vasárnaponként misére járjanak(én már pontosan tudom,hogy a lényeg nem ott van),de igyekeztem nekik a kellő alapokat biztosítani ahhoz,hogy igaz,élő hitben nőjenek fel..
evidens volt,hogy buzgó katolikus lelkem egy idő után kutatni kezdte a miérteket,és a spirituális út hozta meg számomra a válaszokat..
kutattam a különböző vallásokat,mindenféle templomba elmentem,mert látni,érezni akartam Istent..
sok évembe került,mire megértettem,hogy Ő mindig is ott volt velem,bármerre jártam,bármerre kerestem..
akkor értettem csak meg,mit is jelent a 'benned élő Isten' kifejezés..
ez az én kanosszám volt,de mindenki a saját útján jut el Istenhez..
mindig is úgy gondoltam,hogy a hit egy olyan dolog,amire mindenkinek magának kell rátalálnia..
és körülményeitől függetlenül rá is fog találni,ha úgy hozza a sors(én egy ateista rendőrcsaládban nőttem fel,és nem kis botrányokat okoztam a hitre találásommal)..
megkeresztelkedni is csak felnőttkoromban tudtam,amikor már saját döntéseim határozták meg az életem..
többfordulós családi agymosásom sem vezetett eredményre,mert a cirkuszok ellenére kitartottam a hitem mellett..
egyszerűen tudtam,éreztem,hogy nekem van igazam..
olyan eleven és megkérdőjelezhetetlen volt számomra Isten létezése,amilyen ma is..
tudom,hogy a lányokra is vár még egy ilyen katarzis,hiszen most még csak a szófogadó gyerek szerepében élték meg a hittanórákat,a megkeresztelkedést és az elsőáldozást..
ez még nem az ő döntésük volt..
az viszont,hogy kimondatlanul is,de a mindennapjainkat átszövi a hit,az talán megkönnyíti nekik majd a következő lépést..
és én ezt egy pillanatig sem sürgetem,hiszen tudom,hogy nemcsak testben,de lélekben is érni kell ahhoz,hogy meghalljuk azt a hívó szót..
az a szó,az a fény majd megváltoztatja az egész életüket..
tudom,mert átéltem..



NAGYPÉNTEK
Jézus szenvedésének, halálának és temetésének napja, a megváltó szenvedés és kereszthalál ünnepe.
A katolikus hívők számára a legszomorúbb, legdrámaibb nap az évben, a mély gyász és böjt napja.
Ezen a napon próbáljunk meg minél nagyobb csendet tartani, befelé fordulni.
Az ősi hagyomány szerint nagypéntekhez hozzátartozik a hallgatás, ilyenkor még a tüzet is hagyták kialudni, a tükröt fekete kendővel takarták le, az órát megállították, illetve nem húzták föl.
A legények ha el is mentek a nekik kedves leányhoz, nem keresték a vele való találkozást, csak egy fekete szalagot kötöttek a kapuhoz közeli fára.
 
Mi, a mai kor emberei ezen a napon például tartózkodhatunk a zenehallgatástól, nem kapcsoljuk be a rádiót-tévét, nem ülünk net mellé.
Helyette keresztút-járással eleveníthetjük fel a Golgotára vezető út állomásait - a legtöbb templomban délután három órakor indul ez az ájtatosság: tizennégy kép stációnként (állomásonként) meséli el Jézus halálának történetét.
A keresztút során a történetet felelevenítő képeknél közösen elmélkedünk, imádkozunk. Így lehet megérteni és megélni nagypéntek értelmét, jelentőségét, el lehet gondolkodni a jelentésén, közelebb lehet kerülni lélekben Istenhez.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A húsvéti böjt hat héttel húsvét előtt kezdődik Húshagyó kedden, és (másnap) Hamvazó szerdától húsvét vasárnapig tart. A Nagyböjt vallási és egészségügyi okok végett alakult ki, egyrészt önfegyelemre és lemondásra tanít, másrészt gyógyítja a szervezetünket..
A böjt szinte minden vallásban fontos szerepet tölt be és valóban teljes lemondást igényel – legtöbbjük rendszeres vagy többszörös „koplalást” ír elő, amely fizikai és szellemi tisztulást eredményez. A buddhisták teliholdkor és ünnepnapokon semmit nem ehetnek, csakis folyadékot ihatnak; a hinduk úgyszintén, de újholdkor és ünnepnapokon; a muzulmánok ramadán idején csak naplemente után ehetnek és ihatnak bármit; a zsidók bűnbánat napján és egyéb ünnepnapokon nem ehetnek, ihatnak naplementétől naplementéig; az ortodoxok több ünnepnapon és szerdánként vagy péntekenként semmi állati eredetű ételt nem ehetnek.
A katolikus egyház a húsvéti Nagyböjt mellett karácsony előtt, adventkor és minden pénteken hús nélküli étkezést rendelt el, de manapság ezt már kevesen követik. A Nagyböjtöt évszázadokon keresztül a katolikus egyház nagyon szigorúan betartatta, negyven napig nem volt szabad húst enni, Nagypénteken pedig semmi állati eredetűt (halat, tojást, tejterméket sem). A  hatvanas években a katolikus egyház enyhítette a szigort, és manapság csak Nagypéntekre ír elő kötelező böjtöt, a többi napon a a hívőkre bízza a lemondás idejét, mennyiségét és mivoltát – azaz lemondhatunk akármi másról is, pl TV nézésről, alkoholról, édességekről stb, akármiről, ami igazi lemondást jelent számukra.
Tehát a húsvéti böjt nem jelent teljes lemondást. Ha negyven napig nem vagyunk képesek lemondani valamiről, próbáljuk ki csupán a Nagypénteki önmegtartóztatást, vagy a heti egynapos áldozatot – ezt igazán ki lehet bírni. Ha még soha nem böjtöltünk rendesen, akkor érdemes egy méregtelenítési nappal kezdeni, de azzal a változattal, amelyikkel szabad zöldségeket is enni. Később áttérhetünk a léböjtre. Ha hús nélkül abszolút nem tudunk élni, hagyjuk el néhány napra az alkoholt, dohányzást vagy süteményeket! De ne feledjük -  a húsvéti böjt nem egy fogyókúrás program, célja az önfegyelem erősítése és a lemondás megtanulása.
A húsvéti böjtnek nem csupán szellemi, hanem egészségügyi előnyei is vannak. Nem hiába tavasszal van a Nagyböjt ideje, hiszen ilyenkor éled újjá a természet, ilyenkor van a szervezetünknek is szüksége megtisztulásra. Egy tavaszi méregtelenítés igazán jót tesz a testünknek – legyen az egy  hónapos, egy hetes vagy három napos program, de a rendszeres heti egyszeri alkalom is sokat segít. A böjt alatt ne együnk húst, vagy ha rövid böjtöt tartunk, akkor semmi állati eredetű ételt sem. Vigyázzunk, mert nagyon sok ételben van tojás, tej vagy állati zsiradék – így alaposan készüljünk fel a böjt napokra. A böjt megtörése is figyelmet igényel – a visszaállás ugyanannyi ideig tartson, mint a böjt időszaka, azaz ha három napig nem ettünk állati eredetű ételeket, a negyedik nap ne együnk meg egy kilós csirkét, hanem kezdjük tojással vagy hallal! Vagy ha nem ittunk alkoholt egy hétig, másnap ne igyuk le magunkat! Az ünnepek alatt étkezzünk egészségesen!
Akár háromnapos, akár egyhetes, akár 6 hetes húsvéti böjtöt tartunk, célszerű az utolsó napot Húsvét vasárnapjához igazítani, és a böjttörést Húsvét hétfőjére programozni, bár hagyomány szerint már vasárnap este lehet enni sonkát.
 
 
 
 
Nagypénteki és nagyszombati hiedelmek

A nagypénteki böjt idején nem főznek, sütnek zsírral. Ezen a napon az emberek felkeresik a temetőket, meglátogatják halottaikat, megtisztogatják a sírokat. Nagypéntek emlékére a katolikus templomokban már nagycsütörtökön elnémulnak a harangok, ettől kezdve húsvétig harangozás helyett kerepelnek, s a jószágokról is leszedik a kolompot, csengőt. Amikor újra megszólalnak a harangok a gyerekek csapatokba verődve csengőznek, vagy kolompolnak, elsősorban azért, hogy elűzzék a férgeket, vagy a faluból elriasszák a békákat. Ez utóbbi célt szolgálja az a szokás is, hogy a ház körbeseprésekor mindig a ház falától elfelé söpörnek.

Számos vidéki helyen, de elsősorban a Hortobágyon dívott (és dívik ma is) a nagypénteki mosakodás. A férfiak azért tisztálkodnak meg alaposan, hogy ne legyenek ragyásak, az asszonyok a szeplőt mossák le az arcukról. A fürdetésből a gyerekek sem maradnak ki. Az állatok közül elsősorban a lovakat fürösztik meg alaposan (ha mód van rá, meg is úsztatják őket), hogy ne legyenek rühösek, egészségesek maradjanak. A mosdatási ceremóniák eredete az a hollóval kapcsolatos hiedelem, mely szerint nagypénteken mossa a holló a fiát. Ebből következik, hogy az embereknek meg kell mosakodniuk, s a lovaikat is meg kell mosdatni.

Elsősorban a protestánsok körében ismert nagypénteki népszokás a Pilátus-verés, égetés, kergetés vagy pancilusozás. Ennek során gyerekek, fiatal fiúk óriási lármát csapva dorongokkal, botokkal döngetik a földet, vagy a templom elé hordott deszkákat, esetleg a templompadokat, s teszik mindezt abban a hitben, hogy ezzel Pilátust verik agyon, aki Jézust halálra ítélte.

A nagypéntekről nagyszombatra virradó éjszaka különösen alkalmas a szerelmi jóslásokra, melynek eredményeként a hajadon lány megtudhatja, ki lesz a jövendőbelije. Az egész napos böjt után, az esti mosakodást követően a lány a fésűt és a szappant egy törölközőbe csavarja, és a párnája alá teszi. Ha férjhez akar menni, a mosakodást követően nem szabad megtörölköznie, mert a hiedelem szerint, az a férfi lesz a párja, aki álmában megtörli a leány arcát.

Nagypénteken tilos volt a szántás, ha mégis sürgősen el kellett végezni, akkor az igavonó állatnak a „Ne péntek, ne!” szavakat kellett kiabálni. A tilalom csak a munkavégzésre vonatkozott, a jószágot nagypénteken is muszáj volt etetni, itatni és rendben tartani.

A népi hiedelem szerint, ha a nagypénteken születő gyermeket húsvét vasárnapján keresztelik meg, felnőttként a gyógyítás képességével fog rendelkezni. Ha a gyermek fiú, akkor a lelkészi hívatást kell választania. Nagypénteken nem szabad mosni, mert hamarosan meghal valaki a családban. Aki viszont nagypénteken vágja, vagy vágatja le a haját szerencsés lesz, mert a következő évben nem fog fájni a foga. Hasonlóan kedvező ilyenkor a körömvágás is, mellyel a fejfájás előzhető meg.

A hiedelem úgy tartja, hogy a nagypénteken tojt tojás sohasem zápul meg. Az angolok pedig azt hiszik, hogy a nagypénteki tojás tűzbe dobva képes elfojtani a lángokat.

Nagyszombati népszokás az előző évi szentelt barka elégetése, máshol a szentelt tűz parazsának hazavitele. A lányok az első harangszó alatt megmosakodnak, hogy arcukat, testüket ne csúfítsa el szeplő vagy májfolt. A gazdák hajnaltájt az első harangszóra fejszével a kezükben „faijesztésre” indulnak. Sorra megkopogtatják gyümölcsfáikat, és azzal fenyegetik azokat, hogyha nem teremnek, kivágják valamennyit. Ám közben az asszonyok sem maradnak tétlenek, ilyenkor vetik el az indás növényeket, hogy hosszúra nőjön indájuk.

2012. április 5., csütörtök

szervóra..


kezdem a kályhától..

erről a fogalomról először a testkozmetikus suliban tanultam..(igen..ilyen is létezik..egész testre kiterjedő biokozmetika,holisztikus gyógyászattal és masszázzsal)..
aztán itt-ott még felmerült ez a tudás különböző tanulmányaimban,de nem állítanám,hogy sokat használtam..
mióta úgy hozta a sors,hogy nemcsak gyógyítanom,de néha diagnosztizálnom is kell,bizony többször előveszem a jegyzeteim..
ma egy hónapok óta fájdalmakkal küszködő néninél derült ki a baj igazi forrása(heves lapockatáji fájdalomnál ritkán gondolnak epehólyag kisugárzásra,de ott volt ugye az a tény is,hogy minden éjjel 11-kor felébred..csak ugye senki nem foglalkozott ezzel),és utánatúrva persze az összes kapcsolódó tünet is összeállt a fejemben..
nem tudom elégszer hangsúlyozni,hogy mindig minden apróság fontos..
mindennek lehet jelentősége..
fontosnak tartom megjegyezni,hogy sosem lehetünk elég alaposak,mikor kikérdezzük a betegeket..
egy itt szúr,ott fáj tünetegyüttes igazi okát legjobban holisztikus szemlélettel találhatjuk meg..
és természetesen adott esetben orvosi kezelés is szükséges(ahogy itt is sürgősen belgyógyász szakorvost javasoltam és hasi ultrahangot)..

az egyik legfontosabb információ például az,hogy a betegnek milyen az éjszakai alvásritmusa..
a panaszai kötődnek-e a nap egy konkrét időpontjához..
amikor valaki arról panaszkodik,hogy rendszeresen az éjszaka egy bizonyos órájában ébred fel..na akkor van itt az ideje,hogy elővegyük a szervórát..








a hagyományos kínai orvoslás szerint ugyanis az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek..
 mindennek megvan a maga ideje..

12 fő szervünk kétórás időközönként "váltja egymást" a munkában..
az energiapályákon,vagyis a meridiánokon tehát az energiaszint állandóan változik..
ez beleillik természetesen a yin-yang elméletbe - mind a 12 szervnek, vezetékpárnak van egy aktív és egy passzív ideje, illetve ezek közötti átmenet. .
az aktív időben az adott szerv működése a legerősebb,a hozzá tartozó vezetékben a csí áramlása a legintenzívebb,passzív időben értelemszerűen a leggyengébb..
ezt az aktív/passzív időt "érzékeljük" is..

az orvostudománynak az a rendszere,amely a régi Kínában alakult ki,gyakorlatilag változatlanul él napjainkban is..
a kínai orvos úgy próbálta gyógyítani a betegséget,hogy helyre akarta állítani a harmóniát és az egyensúlyt egyrészt az öt alapelem - a föld,a víz,a tűz,a fa és a fém - között,amelyekről azt hitték, hogy azok építenek fel mindent..másrészt a két szembenálló,de egymást kiegészítő erő a jin és jang között..
a keleti tanítások részletesen leírják a természeti erők,a test és lélek közötti összefüggéseket..
ezeknek a hajtóerőknek és törvényeknek a működése minden természeti jelenségben, így az emberben is megfigyelhető..
a szervóra pontos felosztásához segítségül hívom a jegyzeteim:

Egy nap 24 órájának felosztása a szervóra szerint a következőképpen alakul:
23-1 óra között a legkisebb a szervezet teljesítő képessége. Ekkor az epehólyag a legaktívabb és a legtöbb epegörcs ebben az időben fordul elő.Azok, akiknek problémáik vannak ezzel a szervvel, általában ekkor felébrednek vagy nem tudnak aludni. 
1-3 óra között a máj végzi a méregtelenítő és anyagcsere folyamatainak jelentős részét, vagyis ilyenkor a legnagyobb a terhelése és legkisebb a terherbírása. Ezért az éjfél után elfogyasztott alkohol lassabban bomlik le, hamarabb megárt.Ebben az időszakban kapja az agy a legkevesebb oxigént,ezért pl. utazás alkalmával figyelmesebbeknek kell lennünk. Ekkor az epepanaszokban szenvedők is felébrednek, mert a máj és az epehólyag páros szervek. 
3-5 óra a tüdő aktív ideje, ilyenkor készíti fel a tüdő a szervezetet a napi aktivitásra. Aktivizálódik a tüdő, ezért három és öt óra között főleg a dohányosok, asztmások, hörghurutban, náthában vagy légúti-gyulladásban szenvedők ébrednek fel. Ez az az időszak továbbá, amikor az emberen leginkább úrrá lesz a félelem, a szorongás érzése. Ilyenkor minden apróság óriási jelentőséggel bír.


 
5-7 óra között van a vastagbél aktív ideje. Ebben az időpontban van rendszerint a reggeli székletürítés. Ugyanis, ezáltal megszabadítjuk szervezetünket a méreganyagoktól, amik így nem tudnak visszaszívódni és csökkenteni a teljesítőképességünket. A vércukorcsökkentő tabletták és a bétablokkoló hatású vérnyomáscsökkentők ekkor tudják maximális hatásukat kifejteni. Ezzel szemben a szervezet ilyenkor tolerálja legkevésbé az élvezeti szereket és a káros anyagokat: a reggeli kávé és cigaretta.Ekkor érdemes elkerülni a stresszt és a rohanást. Lassan, folyamatosan ébredezzünk, mert a beteg emberek éppen ilyenkor vannak a legrosszabbul. Előnyös a sok tea fogyasztása. 
7-9 óra között a gyomor a legaktívabb, a legerősebb, ilyenkor terhelhető igazán, este pedig a leggyengébb. Ekkor legoptimálisabb egy kiadós reggelit elfogyasztani.Nagyon fontos ilyenkor a vitaminok fogyasztása. A testnek melegben kell lennie, ezért ebben az időben kerülendő a hideg zuhany vagy fürdő.

 
9-11 óra között van a lép ideje. A testhőmérséklet ekkor optimális. Az idegrendszer ilyenkor a legnyugodtabb, a pszichés teljesítőképesség is most a legmagasabb. Könnyebben, gyorsabban sikerül megjegyezni mindent, ám délután feltétlenül ismételni kell a most elsajátítottakat, mert akkor tartósan rögzül.Nem javallott az alkoholfogyasztás! Megfelelő viszont a gyümölcs és a méz (ez az egyetlen napszak, amikor a szervezet képes megemészteni az édességet) fogyasztása. Kerülnünk kellene a túlzott fizikai megterhelést, ezzel szemben ebben az időszakban csodálatos szellemi teljesítményekre vagyunk képesek. 11 óra körül érhető el a délelőtti teljesítőképesség csúcsa.

 
11-13 óra a szívciklus csúcspontja, ezért nem csoda, ha a sportteljesítmény is most a legjobb. Ilyenkorra kellene vamilyen testgyakorlatot beiktatni.Nem jó, ha túl nagy mennyiségű táplálékkal terheljük meg a szívet. Kis mértékben visszaesik az agy oxigénellátása, vigyázat a balesetekkel! Ilyenkor sétáljunk vagy aludjunk egy kicsit. 
12 óra- délidő, megemelkedik a gyomorsavtermelés, erősödik az éhségérzet, a szellemi teljesítőképesség zuhan, mert a szervezet az emésztésre összpontosít.
 
13-15 óra között jelentősen fokozódik az epetermelés, megkönnyítve az elfogyasztott ebéd feldolgozását. Az epehajtó szerek ekkor fejtik ki legaktívabban hatásukat. A vékonybél aktivítása nő. Mivel a végtagok és a bőr vérkeringése csökken, a fájdalomérzékelés is csökken. A kora délután beadott helyi érzéstelenítők hatása tartósabb és intenzívebb, tehát ekkor érdemes pl. fogorvoshoz menni. A hosszú távú emlékezet fokozódik, ilyenkor érdemes ismételni a délelőtt tanultakat.
 
15-17 óra húgyhólyag aktivitása a legerősebb ezért ilyenkor fogyasszunk bőségesen cukor és persze alkohol mentes folyadékot. Mivel a kiválasztás során szervezetünk kiüríti a méreganyagokat, így ismét jó formába kerülünk, tehát ilyenkor lehet edzeni, tanulni, és dolgozni teljes intenzitással.A napi teendők java részén már mindenki túl van, de azért még képes valami újat alkotni, a sportban pedig győzelmet aratni. Ebben az időszakban legaktívabb az immunrendszer.Igyunk sok gyógynövényből készült teát és sportoljunk! Az emésztőrendszer képes a nehéz ételek befogadására is, nő az aktivitás, és kezd közeledni a második teljesítménybeli csúcshoz.


 
17-19 óra a vese aktivitásának csúcspontja.Ilyenkor ki kell küszöbölni mindent,ami árthat neki-zsírok,cukor,só,üdítők,kemikáliák,kávé,alkohol,hideg,stressz.
A szívműködés kezd lassulni, a vérnyomás csökken. Igényeljük a folyadékot.
 
19-21 óra a vérerek csúcsideje. A szervezet felkészül az éjszakai pihenésre, a szervek több funkciója lelassul. A most elfogyasztott étel javarészt feldolgozatlan marad reggelig. Ez különösen a nehezebben emészthető ételekre pl.: hús, sajt vonatkozik.Ilyenkor az embernek kifinomul az érzékelése.Zenehallgatásra vagy színházlátogatásra ez a legmegfelelőbb idő, de ekkor érdemes bevenni az antibiotikumokat, illetve felkenni a krémeket a fájó pontokra.


 
21-23 óra a hármasmelegítő ideje: a vegetatív idegrendszer részéről a paraszimpatikus (nyugalmat, beépítést diktáló) funkciók kerülnek abszolút túlsúlyba. A szellemi és fizikai teljesítőképesség is rohamosa romlik. A test és a lélek egyaránt pihenésre vágyik.A test alváshoz készülődik, ezért ne tegyünk semmi olyat, ami ilyenkor aktiválhatná. Nem dohányzunk és nem étkezünk ilyenkor.
(forrás :Energiagyógyászat, Reflexzóna atlasz,Természetgyógyászat tankönyv)

amit a nyugati orvoslás "belső órának" nevez,azt a kínaiak "szervórának". .
mindkét rendszer azt tanítja,hogy a belső szerveink a nap egy bizonyos szakaszában igazán aktívak..
a kínai orvoslás szerint testünkben a meridiánokon keresztül áramlik az energia, a csí. .
minden második órában egy meridiánt és ezzel együtt egy belső szervet jár át intenzíven az energia..
ha mindennap ugyanabban az órában lépnek fel bizonyos testi vagy lelki panaszok, ez arra utal, hogy valami nincs rendben az energiaáramlással..


figyeld meg,hogy a problémáid a nap melyik szakaszában jelentkeznek..
a szervóra segítségével megtudhatod,hogy melyik belső szerved érintett..
ha komolyan veszed az intő jeleket,megelőzheted a betegségek kialakulását..

2012. április 3., kedd

és én leszek a cirkuszigazgató..


én nem tudom,hogy más hogy van ezzel,de nekem sosincs képem semmiről és senkiről..
állandóan a fb-ról lopkodom le a képeket,ha esetleg szeretnék a saját gyerekeimről képet..
(mondjuk nem tesz jót az ügynek,hogy nincs eszközöm a gyártáshoz,ellenben a lányok nagy ütemben pakolják ki a telefonos képeiket)..
úgyhogy például így tavasz derekára sikerült találnom egy képet a csudaszőrős sapkámról,amibe úgy beleestem karácsony előtt..fb-n találtam..hol máshol..
és itt persze ancsa fején pózol,na de lényegét tekintve mégiscsak az én ajándékom lett..vagy mi..





a szemfülesek felfedezhetnek a képen ezenkívül egy darab füles nevezetű lustacicát,és az ablakban lakó egyik tündéremet is(nem megmondtam?)..
ezen kívül pedig egy kis szeletét annak a nagy melegséges narancs színnek,ami nálunk uralkodik..
remélem,hogy karácsonyra majd találok tavaszi képeket is..csakhogy stílusos legyek..
mert mikor máskor mutassam majd meg,hogy milyenek a csokorban nyíló nárciszaim..
szonjuska szerint húsvéti képeslap a kert..
naigen..
ha eltekintek a még mindig nyomokban fellelhető rumlitól,hát tényleg pofás a látvány,nem kétséges..
bújik már minden a veteményesben,és őrült virágzásba kezdett minden..
ancsa palántáit minden nap sétáltatjuk..erkélyre ki napozni..este erkélyről be..
amennyit foglalkozunk velük,az lenne tőlük a minimum,hogy megtermik majd a nyári paradicsom és paprika igényünket..(hmm..ááá..katus étvágyát ismerve ez reménytelen)..

szeretnék majd egy új komposzttárolót is a régi helyére..
én valahogy így képzelném..aztán persze lesz,ami lesz..és amit bírunk így lányosan..





a másik hír az,hogy nagyon úgy tűnik,hogy nem voltunk még elég hibbantak eddig..
hiába több a normálisnál már így is az egy négyzetméterre eső állatok száma,ez most még fokozódni fog..
ancsa és szonjuska úgy döntött,hogy felesben nevelnek egy nyuszit..
hol egyiküknél,hol másikuknál fog lakni..
ha minden igaz,húsvétra lesz egy vándornyuszink,akinek a kinézete még bizonytalan,én csak remélem,hogy nem egy gigantikus fekete baknyúl,hanem egy pici vörös nyuszi lesz belőle..(és akkor én még feltétlenül szeretnék egy vörös kiscicát is..agyrém..tudom)..




lassan kezdem magam cirkuszigazgatónak érezni..