vajon mire emlékeznek majd?

vajon mire emlékeznek majd a lányok,ha egyszer nem leszek?

ilyen felettébb szomorú gondolatok forognak a fejemben mostanában..

(NEMNEM..nem halni készülök így betegségem okán..csak úgy megtalált ez a gondolat..)

hiszen a blogom,a régi naplóim nem olvassák,így a fejemben,szívemben zajló folyamatok csak szűrve érkeznek el hozzájuk..

szándékosan nem is öntöm a nyakukba a nyűgjeim,problémáim..

hiszen segíteni úgysem tudnának rajtuk,és én egy percet sem szeretnék elvenni a gondtalan gyerekkorukból..

varázslótanoncként bűvészkedem a semmivel,hogy ne tűnjön fel nekik a pénztelenségem,és ne legyen üres a hűtő és a kamra..

bevásárláskor óvatosan egyensúlyozok a fillérekkel,hogy fenntartható legyen egy emberhez méltó életmód..

igenis nagy bóknak könyvelem el,hogy nekik alig tűnik az fel,hogy milyen helyzetben vagyunk(az elmünél egyre csak halmozódó tartozásom sem az ő batyujuk..)

azt gondolom erről,hogy sokkal sokkal fontosabb,hogy olyan dolgokat beszéljek meg velük,amik építik a lelküket,és nem rombolják..

(bár kata szelidítése még folyamatban,de már néha hajlandó velem beszélgetésfélét produkálni..)

tegnap már meg is fogta a fájós hasamat..nem hittem a szememnek..

(bár szerintem inkább csak tudományos érdeklődésből:D)

szonjuskám még mindig az a bújós kisbaba,akire rátör a szeretetroham,ha teher már neki a kötelező kamasznyegleség..

mellém ül..átölel,és beleszuszog a nyakamba..'milyen finom illatod van mami..olyan mamiillat..öblítő és valami illatszer..'

drága kicsi babám.. 

ancsám pedig mindenért halálra aggódja magát(nem véletlen,hogy szűrök minden információt)..

és ha nagyritkán otthon van,akkor biztos,hogy lesi minden mozdulatom..

rutinosan hagyja,hogy átöleljem,és összepuszilgassam(tudja,hogy hamarabb szabadul)..

csak 'timotizik' közben ezerrel..

(ez egy belsőhasználatú családi kifejezés..timothy nevű cicám után,mert a cicák nyomják el magukat két mellső lábbal,ha felveszed őket szeretgetni,ők pedig nem akarják)..

talán ő ismer legjobban,hiszen vele mindent,de mindent megbeszélhetek..

nem tudom,hogy mennyire emlékeznek majd azokra az édeni évekre ott a régi házban,mikor együtt sütöttünk,főztünk..

mikor ott ültek lisztes orral a kis műanyag asztaluk mellett,és mindenből kértek,amit én kevergettem,kavargattam..

nem tudom,hogy emlékeznek-e majd azokra az önfeledt évekre,mikor főállású anya lehettem,és ők voltak minden percem és minden gondolatom..

vajon az a fészekmeleg,amiben felnőhettek,ad-e majd elég erőt nekik a felnőtt életükhöz?

vajon mennyire vésnek majd erős árkokat bennük ezek a nehéz évek?

(szeretném hinni,hogy jól párnázom körülöttük az éles sarkokat..)

nem tudom,hogy mi az,amire emlékeznek majd belőlem,de azt hiszem,hogy arra biztosan,hogy mennyire nagyon szerettem/szeretem őket..