Isten tudja miért,minden évben van egy nap,mikor a lelkemben életre kel a karácsony..
nem kötődik sem dátumhoz,sem időjáráshoz..
valamiféle belső óra kezd el ketyegni bennem..
és akkor elkezdem a készülődést..
lélekben is fizikailag is..
és nem zavart,hogy már hetek óta ordítanak velem multik karácsonyőrületei..
mindenféle érdeklődés nélkül fordítottam félre a fejem az árudömpingben..
most először úgyis a lélekzizegés kezdődik..
valamiféle halk csilingelés veszi kezdetét csak..
nem tudok azonosulni a 'mindent ide nekem..fulladjunk díszekbe' mentalitással..
nálunk ez időtlen idők óta úgy történik,hogy csendben..halkan lopjuk magunk köré az ünnepet..
először csak lélekben hangolódva..könyveket nézegetve..
filmeket nézve..
és aztán minden egyes nap kirakva valami kis díszt..
nem kell egy óra alatt túlesni a dolgon..
sokkal sokkal meghittebb,ha minden nap kikerül valami a féltve őrzött díszek közül..
mikor a lányok kicsik voltak,hajlamosak lettek volna belefulladva telepakolni maguk körül mindent azonnalderögtön..
mikor megtanítottam nekik a várakozás izgalmát,és azt,ahogyan pergethetjük a napokat úgy is,hogy mindig csak egy picit teszünk hozzá a készülődésből..
azt nagyon megszerették..
kedvencük volt az adventi naptár..
de nem csak a minden napra egy csokis dolog(azt is imádják a mai napig)..
az volt az igazi varázslat,amit a kis zsákocskákba rejtettem..
hímeztem rá számokat is,minden számot kis mikulássapka díszít..
és azokat fellógatva tömtem tele apróságokkal..
nem kell nagy dolgokra gondolni..
egy egy pici színes radír,vagy szép kép..bármi meglepetés lehet,ha ismerjük eléggé a gyerekeinket ahhoz,tudjuk minek örülnének..
(borzalom,de sokan egyáltalán nem ismerik a szeretteiket..)
és emlékszem,ahogy a reggeli óvodába,iskolába indulás előtt mindig izgatottan bontogatták a zsákocskákat..
amik most már azt várják,hogy valamikor újra örömöt szerezhessenek valakinek..
(igenigen..alig várom,hogy nagymama legyek:D)
a díszítgetést pedig ezennel megkezdettnek nyilvánítom..
lekerülnek a tökök mindenhonnan,hogy helyet adjanak szívünkben,otthonunkban a karácsonynak..
és ki szólhatna erről szebben,mint Szepes Mária:
"Minden célom az, hogy segítsek.
Ehhez viszont elengedhetetlen a halhatatlanság tudata és az a hit, hogy a világmindenség része vagyunk.
Ebben segítenek az ünnepek.
Fontos, hogy az ünnep ne csak egy napig tartson, ne csak egy pár gyertyagyújtásig, hanem váljon praxissá, ami megtanulható és amit megtanulhatunk.
De ne félóra alatt intézzük el a sarokban, hogy aztán visszatérjünk a szürke hétköznapjainkba, hanem fűzzük át az ünnepeket az életünkön, mint egy csillogó aranyfonalat...
Mossuk meg a lelkünket, szellemünket is, ha jót kívánunk vagy örülünk, osszuk meg mással is.
Ne úgy, hogy a magunkét megvillantva, irigységet keltsünk benne, hanem a saját örömét próbáljuk fokozni.
Próbáljunk úgy segíteni a másikon, hogy azt el tudja fogadni...
Nem formálhatjuk át a világot a magunk képére.
Mindenkinek joga van a saját világához.
Aki kapni akar, annak előbb adnia kell.
Adni nem könnyű.
Tied csak a mű, nem pedig a gyümölcse..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése