bárcsak lennék újra gyerek..

magamról most inkább nem írnék,mert nyakig ülök még a rámdobált takonyban,és gyakorlatilag onnan tudom,hogy van még fejem a megoldáshoz,hogy rögtön görcsöl,ha elmúlik a gyógyszerek hatása..
(igenigen..iszom vizet..sokat ;))..
megoldás egyelőre nincs,csak sűrű sötét,hazugságokkal teli erdő..



inkább arról írnék,hogy vasárnap felavatódott legkisebb cseppem is szigetügyileg,ancsa belevitte a jóba:)

ancsa már régi szigetes,és annak ellenére,hogy egész nyáron koncertről koncertre,fesztiválról fesztiválra jártak,ez mégiscsak egy különleges esemény volt,hiszen szonjuska még csak most látta először élőben a killerst..(ancsa rómáig is elzarándokolt értük abban az évben,mikor nem jöttek a szigetre)..
natehát izgultam én is,és úgy szorongattam meg a 'picikémet',hogy tudtam,egy egészen más gyereket kapok majd vissza..
nem volt nagy kunszt megvárnom őket éjjel(úgyis épp sírva-meghatódva olimpia záróünnepeztem),hiszen látni akartam azt a pezsgést,azt az eufóriát rajtuk..

és tényleg úgy robbantak be az ajtón,hogy a fülükön is dőlt az adrenalin,egyszerre beszéltek,röhögcséltek,meséltek..
drága kicsibabám még sírva is fakadt a nagy érzelemlökettől,ami most átviharzott rajta..
én sosem voltam még a szigeten,de szinte mindent értek-érzek belőle,olyan tisztán átragyog a lányokon az élmény..

másnap aztán lógó orral ültek egész nap,és úgy érezték,vége van a világnak azonmód..
kicsit megvigasztalódtak azzal,hogy mennek még ugyan ilyenolyan kocertre..nadehát a sziget..jajjóóóédesistenem..


kicsimucik..
irigylem őket..
talán akkor voltam én is a legfelhőtlenebben boldog..
abban a nagy fiatalkori pezsgésben..

felnőttnek lenni nem túl szórakoztató dolog..