megrögzött kis szokásaim..

talán a korral jár,talán mindig is ilyen voltam,de vannak szokásaim,amiken nem változtatok,és jól is esnek a megszokott mozdulatok..
szeretem a gyufa sercenését és illatát,pedig használhatnék öngyújtót is,mégsem teszem..
ugyanígy ragaszkodom ahhoz,hogy a meggyújtott gyufával a gyertya lángját ébresszem..
nem szívlelem a teamécseseket..bár a mécsestartók többségéhez az szükséges,mégis szinte mindig gyertyáért nyúl a kezem..
már észre sem veszem,hogy a kenyér talpára keresztet vetek megszegése előtt,ahogy gyerekkoromban láttam nagyszüleimnél..
ahogy megsimítom a fehér vásznat a kelt tészta tetején,az is nagymamám mozdulata..
a fohász is az övé,amivel minden házimunkámba belekezdek. 'Isten áldásával'..
épp úgy beszélgetek a virágaimmal,ahogyan nagypapámtól láttam,és az ő világgal megbékélt szeme kékje ragyog az én arcomban is..
ő tanított meg az imádott rózsáin a szemzésre,és minden,amit a kertről,virágokról tudok,azt tőle tanultam..
azt,hogy a dolgoknak rendje és ideje van,és ezek a keretek teszik olyan simán gördülővé a napokat..
ezek hozzák el a nyugodt,mély alvás örömét,egy hasznos munkával eltöltött nap után..
szüleink túlhajszolt generációjában lefoszlottak ezek a rituálék,de érzékeny gyerekként mély lenyomatokat hagytak bennem a vidéki rokonoknál,és nagyszüleimnél töltött nyarak..
pesti gyerekként akkor még csak az állatbolondériám miatt imádtam falun nyaralni,és nem sejtettem,hogy életre szóló elkötelezettséget kaptam,és olthatatlan vágyat arra,hogy így..ilyen módon éljek majd,ha megtehetem..
a fiatalkori nyüzsgés,zsizsegés csak rövid időre tudott megszédíteni,de amint lecsendesedtem,máris erősen vágyódtam a vidéki életforma után..
a túlhajszoltság ugyan megakadályoz most,hogy abban a ritmusban létezzek,amiben szeretnék,de igyekszem lefékezni a rohanó napokat,és megtalálni mindegyikben a szépet..
a legnagyobb vágyam,hogy nagyszüleim tempójában élhessek,és újra érezhessem azt a mélységes nyugalmat,amit ott éreztem esténként a nagy dunyha alatt..