2014. április 28., hétfő

2014. április 22., kedd

tavaszlányok..

utólag kívánok mindenkinek minden szépet s jót! <3
(mivel az ünnepek nekem mindig net nélküliek,számomra így teljes csak a pihenés..)
dokumentálni persze semmit sem tudok,mert amiket sütöttünk főztünk,azok mindig seperc alatt elfogytak,kalácsot kétszer is kellett sütnöm,és almás tormából sem elég soha,pedig már lassan egy liternyit keverünk be..
a sok evéstől nemcsak hevertünk szanaszét,hanem kiruccantunk a természetbe is..
Szonjuska határozottan úgy tett a mezőn,mintha nem ismerne,pedig szerintem egyáltalán nem voltam ciki,ahogy a kis lapátkámmal ülve ásogattam..
hihetetlen mennyiségben bújtak elő a gyógynövények,amitől harci izgalomba jöttem nyilván,és alaposan betáraztam utifűből,apróbojtorjánból,kakukkfűből,szamócából,amit gyorsan el is ültettem a fűszerkertembe..
a 'mi mezőnk' eleve egy kakukkfű-szamóca mező,nem lehet úgy leülni a fűbe,hogy közben ne inhalálnánk..
alig várom,hogy mehessünk majd legelni..
közben megérkezett az új nyuszi is,aki olyan,mint egy nagy vattapamacs,nem lehet kibírni,olyan édes..
ráadásul kézbevehető,nem úgy,mint nyunyesz,akit csak simogatni lehet,bár azt órákig bírná..
feltétlenül kell építenünk a kertbe egy tuti nyuszijátszóteret,mert a régit nyunyesz az ásatásaival teljesen leamortizálta..
a mi 'játszóterünk' is alakul,a kerítés fele már áll,így elképzelhető,hogy mire a palánta kiültetésekre kerül a sor,már biztonságban lesz a veteményes..
(bár nálam a virágoskert is tele van ezzel-azzal,most például lépten-nyomon óriási tő eprek virágoznak,még a kerti lépcsőn is-szerintem még szebbek is,mint az eperágyásban)..
szeretem ezt a kicsit káoszos elrendezést(nevezhetjük permakultúrának :D),és ha valami valahol tanyát ver,hát hagyom szépen békességben éldegélni..
a tavasz meghozta a lányok tisztítókúráját is,ahogy minden évben..
salaktalanító teaivás,minden napos futás,diéta..
bár eddig is kaptak a tízórai vizükbe citromot,friss citromfű és mentalevelet mióta kihajtott a kertben,de most már teszek bele hol ibolyát,hol más virágot is..
a szendvicsek mellé most már könnyebb lesz összeválogatni a zöldségeket is,amit külön szeretnek vinni kis dobozkában,feldarabolva,megszórva dióval,magokkal(hát ja..ezért kell irdatlan korán kelnem)..
csatlakozom a lányokhoz én is,ahogy minden évben,mert a téli kiskutyahájat csak úgy tudom ledolgozni,ha a hosszú séták mellett,egy kis méregtelenítéssel is besegítek..
a fogyókúra ellenére ez a legkedvesebb évszakom,mert szinte érzem,ahogy füstöl ki belőlem minden káros anyag,és sosem vagyok olyan légiesen könnyű,mint a tisztítókúra után..



tavaszlányok




















2014. április 15., kedd

a mindenjók..

cukkermukkerek a gyerekek,mert nekiálltak összeszerelni a szekrényeket hősiesen..
és nem éjjeliszekrényekről van szó,hanem orbitális nagy 3 ajtósokról..
én IKEÁ-n edzett vagyok(ez persze nem onnan való),és nagy svunggal voltam,hogy majd 2 perc alatt összedobom..
amikor kezembe vettem az útmutatót,nagyon csendben leraktam,és csak annyit mondtam,hogy sajnos én erre képtelen vagyok,mert már megöregedtem,és rosszul látok és hallok,egyébként is,hogyan gondolja ezt bárki..
ugyan már 3 napja küzdenek mókuskáim az elemekkel,és néha arra nyitok be,hogy fekszenek félholtan a paneleken,és olyankor nem sok jót olvasok le az arcukról,de már majdnem szekrény kinézete van..
ha így halad,nemsokára kész is lesz..
az első..
őszre állni is fog mindhárom..
(áááá..nem gonoszkodom..nyilván segít majd a tapasztalat)

miközben küzdünk az elemekkel,azért vannak kisebb sikerélmények is,hiszen gőzerővel készül a veteményes,kerülnek föld alá finomságok..
kellett ugyan újításokat bevezetni,mert a 6 cica mindig a felásott földön randalírozott,így most a kelés idejére hálóval takart magaságyásokkal próbálkozunk..
készül majd kerítés is a veteményes köré,arra pedig a megnövekedett kutyalétszám miatt lett szükség,mert ez a két nagy mamlasz megy amerre lát,keresztül-kasul mindenen..
az öreg labi szegény se nem hall,se nem lát,akkora a praclija,mint a virsli feje,meg kell zabálni..
a spániel meg spániel :)
a legtöbben falra másznak tőle,aki imádja,az meg épp azért imádja amilyen(például én,nekem ő már a harmadik spánielem,és odavagyok a csökönyös reneszánsz fejéért)..
néha arra gondolok,hogy hogyan is alakulhatott ez így,hogy a családban mindannyian imádjuk az állatokat..
hiszen kibírhatatlan lenne még egy távolságtartónak is az az állatlétszám,ami nálunk van..
de még anyukám is csak annyit mond mindig,egy új állat érkezésekor: 'ti nem vagytok normálisak',de mire kettőt fordulok,már ott cuncog velük..
a lányoknak meg nem kell kétszer mondani,hogy fogadjunk be még valakit,jó ideje már ők is számolatlanul hozzák haza a gyámoltalanokat..
remélem,hogy van köze hozzá a nevelésemnek,hogy ilyen szívük van..
pedig nem kis összeg a felelős állattartás,az ivartalanítások,oltások,parazitamentesítés..
mégis azt mondom,hogy összegben nem kifejezhető az a mérhetetlen szeretet,amit kapunk tőlük..








2014. április 14., hétfő

bolondokháza..

nyugodtan kitehetnék a házra egy táblát,hogy MEGTELT,de ismerve a lányokat,lesz ez még cifrább is..
ugyanis nemcsak anyukám kutyái cuccoltak be hozzánk,de egy hétre anyukám is,hozzánk költözött ancsa fiúja is,és nemsokára érkezik egy újabb mentett nyuszi is,mert ugye még olyan kevés állatunk van..
ez olyan mennyiségű holmi cirkulálásával jár,hogy már egy jó ideje a szárítóról öltözködünk,mert azt legalább még megtaláljuk..
az én hálómban gyakorlatilag ancsa összes ruhája lakik kupacokban,mert éppen átrendezés alatt a szobája..
esténként egy szűk ösvényen jutok el az ágyig,és még hálás is vagyok,hogy legalább abban nem lakik rajtam kívül más(virsli nem számít,mert ő kis helyet foglal,és egyébként is gyakrabban alszik már a földszinten,őrzi az új kutyákat..)
a lányok ugyan kaptak új ruhásszekrényeket,hogy megszüntessük ezt az állandó kupit(én nem tudom,minden kamaszlánynak ilyen irdatlan sok ruhája van?),de az összeszerelésükhöz nincs diplomám,és a feleslegessé vált bútorok most akadálypályaként szolgálnak a teraszon..
mindig arra gondolok,hogy nem egyre rendezettebbé válunk,hanem egyre jobban elhatalmasodik a káosz..
néha kicsit ostorozom magam,hogy talán lehetnék jobban szervezett(meg esetleg férfi is sok szerszámmal és nagy fúróval),akkor hatékonyabb lehetne ez a sokszoros költözködés..
de hajlíthatnám az időt is,akkor talán kétszer annyit tudnék sűríteni egy napba,és nem kellene kávéval bevennem a taurinos koffein tablettát,és leöblítenem zöld teával..
azért nem lennék őszinte,ha azt nem tenném hozzá,hogy erősen figyelek most már arra,hogy maradjon egy kis ÉNidőm is,ragaszkodom a függőszékben kávézáshoz,és a tulipánokban gyönyörködéshez..
simán keresztül tudok nézni az ostromállapoton,ha eddig-eddig vagyok,és engedélyezek magamnak szabadidőt,mert megzakkanva úgysem venné senki hasznomat..
a kutyusokkal is meg kell szimatolni a kertekből áramló virágillatot,megölelem az orgonabokrokat,és heverészek a fűben,becsukva a szemem,mert azokból a pillanatokból töltekezem..



2014. április 1., kedd

Because they are voiceless



Prepare to have your heart melted.

Because they bring us joy.
Because they are at our mercy.
Because they teach us kindness.
And compassion.
And understanding.
Because they are voiceless.
Because they wish us no harm.
Because they are our companions.
And because we are all animals.
We will never stop being a voice, for them.






2014. március 29., szombat

változások küszöbén..

köszönöm szépen a kedves szavakat és rámgondolásokat,most már megmaradok..
ugyan pontosan tudom,hogy miért is koppintottak most a fejemre fentről(ősz óta egy szabadnapom sincs,hétvégéken is dolgozom),de ezen a dolgon most pont nem tudok változtatni,a muszáj nagy úr..
igyekszem azért ezentúl még egy kicsit jobban odafigyelni arra,hogy maradjon legalább szusszanásnyi erőm..

voltak súlyos mélypontok az utóbbi hetekben,és a végén orvoshoz is elmentem,ami nálam igen ritkán fordul elő..
eljött az a pont(a bakteriális felülfertőződés),amikor az újra kezdődő lázakkal már nem lehetett viccelni,és antibiotikumot kapott a csapatból az,akinek kellett..
még köhécselünk mindannyian,és az őszi légyhez hasonlatos az erőnk,de már nem azt méregetjük végre,hogy kinek mennyi a láza..
ilyen állapotban zajlott le a költözködés is,anyukámmal majd összeestünk a láztól,nem igazán voltunk a helyzet magaslatán..a borzalom top 10-ben benne lesz ez a lázas költözés..
mondanom sem kell,hogy még sehol sem tartunk,a ház még mindig nem üres,a télikerthez hozzá sem fogtunk,és az,hogy még egy hétig szöszölhetünk pluszban,az nagy ajándék..
az új lakásba most be sem lehet férni a bútoroktól és dobozoktól,nemhogy élni benne..
kb kétszeresét hurcoltatta oda anyukám,mint ami befér a lakásba..
tudom,hogyne tudnám,hogy egy nagyból költözni egy picibe nem egyszerű(végigcsináltam ugyanezt pepitában),de ha sürgősen nem kezd el szelektálni,akkor max állva fog csak aludni..
a dolog másik nehézsége az lesz,hogy a két kutyusa hozzánk költözik,aminek egyelőre csak én örülök..
az öreg labradorja ezeregy éves öregúr,már nem bírná a lépcsőzést(sajnos lift nincs),drága muflákom már alig lát és hall,a mozgása pedig rohamosan romlik..
a springer spániel meg tulajdonképpen az én kutyám(egy volt pasimtól kaptam ajándékba),csak ő anyukámat választotta helyettem kölyökkorában(épp ott laktunk akkoriban az építkezés alatt),mert már akkor is éjjel-nappal dolgoztam..
na ez egy hosszabb történet,talán egyszer elmesélem,és van benne szó az elengedésről,amiben nem vagyok túl erős,de hát az élet mégiscsak úgy hozta,hogy visszakerül hozzám ez az édes energiabomba,aki az utóbbi időben nyugdíjas életmódot vett fel,és alig várom,hogy megmutassam neki virslivel az erdőt-mezőt..


(háttérben a goldim és a spancim sajnos már átsétált a szivárványhídon)



egycsapásra nemcsak sokgyerekes,hanem sokkutyás is leszek,és bár ez egy kényszerhelyzet,de én egy cseppet sem bánom..
változatlanul hiszem,hogy minden okkal történik velünk,és ha anyukám megtanulja elengedni a tárgyakat,és a lányok megtanulják a szeretetteli elfogadást a hisztik helyett,akkor egy sokkal jobb és szebb életszakaszunk következik..
én izgatottan várom:)




2014. március 19., szerda

és akkor kirázott a hideg..

hétvégén már beindulnak a költöztetők,és mi épp ezt a lélektanilag fontos pillanatot tudtuk kihasználni arra,hogy még elcsípjük az influenza járvány végét..
tegnap éjszaka sorban kirázott mindenkit a hideg(már csak a tarjáni nagymama volt hátra a tyúkjaival),ennek híján csak anyukámat rázta szintúgy a hideg..
azt gondoltam,az éjszaka volt a mélypont,mikor sírva mentem ki a mosdóra,mert már minden egyes szál hajam külön fájt,és pontosan meg tudtam volna mondani,melyik belső szervem hol sajgott épp elviselhetetlenül..
csattogó fogakkal(pont semmit sem ért egyik lázcsillapító sem) mentem Szonjuskához,aki szintén nyöszörgött a fájdalomtól,de hiába fogtam meg a fejét,mert pont olyan forró volt,mint én..
sokkal jobban fájt a saját nyomoromnál az,hogy nem voltam képes a szokásos anyatigrises ápolásra,és minden szobában nyöszörgött valaki..
egy sállal kötöttem körbe a fejem,mert úgy éreztem,akkor nem esik darabjaira a fejgörcstől,ha körben nyomókötést teszek rá:)
nekem még dolgozóba is be kellett jönnöm reggel,de most lesz az a pont,amikor megadom magam,és hazamegyek meghalni gyógyulni..
az erő legyen velünk!