egy cseppet sem lepett meg,hogy mivel ma ez a gondolat foglakoztat,hogy ki mennyire kötődik a saját külsejéhez,és ki mennyire tudja függetleníteni a gondolatait a testi valójától..ezért épp erről került ma egy írás a kezembe..
"Az ember két élete
| Ha ma körbenézünk bármelyik forgalmasabb utcán, azt találjuk,hogy szinte kifogástalan külsővel szebbnél-szebb emberek vonulnak fel és alá a sűrű tömegekkel. Mindenki törekszik a lehető legjobban ‘kinézni’, és a megjelenés, a külső, mágikus illúziójával szinte mámoros varázslatban tartja a legtöbb embert. Testépítés, szolárium, divatos öltözet, tetszetős viselkedés. Első látszatra mindenki a ‘tökéletességre’ törekszik, és első látásra szinte semmi sem hiányzik: a tökéletes megjelenés, divatos öltözet, és a napi sztárpletykák kurrens történései. Boldog vagy, a másikban látod életed hiányzó felét – fehérített fogak, edzőteremben edzett izmok, szex-csatornákból ellesett tornászmutatványok. A ‘boldogság’ csak úgy repíti a történéseket, míg egyszer csak el nem illan a biokémiai illúzió, és hirtelen, teljesen nem várt módon üresnek és öncélúnak tűnik az egész. Vajon miért? Mi az ami hiányzik? A régiek szerint az élet két síkon zajlik: van egy külső tér, az úgynevezett exo-terrae, ahol az életesemények történései, az élet mindennapos dolgai esnek meg velünk, ahol az élet puszta történés, lefutás. És van egy benső tér, a lelki élet világa, az úgynevezett ezo-terrae, ahol az élet valódi történései, valódi lenyomatai keletkeznek. Úgy vélem mindenki tudja és érzi jól, hogy akárhány dolog is essen meg vele a világban, valójában nagyon kevés az a ‘történés’ ami valóban számít, ami valódi nyomot hagy az emberen. A külső térben az élet valóban nem egyéb mint ‘tört-én-elem’. Csupa-csupa apró történés-darabka, amelyeknek valódi súlya igen csekély. Az egyiptomi halottaskönyv szerint, amikor valaki a túlvilágra távozik, szívét az Igazság mérlegére helyezik, hogy megmérjék cselekedeteinek súlyát. És ha a szíve könnyűnek találtatik, a túlvilági démonok ugrásra készen állnak, hogy felfalják nyomorult életét. Az életnek éppen ezért az ezoterikus tanítások szerint egyetlen értelme van: az Igazság fényében súlyossá tenni azt. |
Ezt a szíve mélyén minden ember érzi. Érzi mikor hivatást, majd munkahelyet választ, amikor átéli az első vagy a sokadik szerelmet, vagy pusztán, amikor egy másik ember szemébe néz. Érzi és tudja, hogy mindennek súlya van… ezért kapja el oly hirtelen mindenki a tekintetét, amikor egy magánál mélyebb szempár tükrébe pillant. Ha ma a világba tekintünk, azt találjuk, hogy a legtöbb ember teljesen tanácstalan, és még csak az irányt sem ismeri, amikor gondolatai arra terelődnek, hogy mélyebb ‘értelmet’ keressen létezésének. Az életet kellő súllyal élni. Azt jelenti, hogy az életnek az egyént meghaladó valódi rendeltetése és célja lehet. És ezt a célt és értelmet szükségszerűen nem kell egy külső forrásból származtatnunk, hanem, mint több keleti vallásfilozófia állítja, saját magunk is rendelhetjük életünkhöz. Ennek ellenére, még mindig csak nagyon kevesen veszik maguknak a fáradságot, hogy életüket a benső világ megismerésén keresztül, a helyes súlypontok megtalálásával a megfelelő kerékvágásba tereljék. És ez így is volt, amióta Világ a Világ. Ezért kevesek birtoka az ezoterikus gondolkodás.
Amikor egy másik ember szemébe nézel, ösztönösen megérzed milyen mélység lakozik benne. Hogy mi rejtezik a csinos mosoly, az elegáns öltözék, és az intelligens szavak mögött. Hogy a külső formák álruhája mögött, milyen titok rejtezik. Hogy a másik hová és meddig jutott a lélek titkainak feltárásában. A mélységet pedig, ösztönösen érezzük, és vonzódunk hozzá. Mert a mélység az, ami igazán megérint, ami megihlet, aminek számunkra súlya van. Végső soron ezoterikus gondolkodónak lenni nem jelent egyebet, mint arra törekedni, hogy az életet benső értékeink feltárásával, azok mentén a leghívebben éljük.
Az ezoterikus út onnan indul, hogy az ember elhatározásra jut: benső életét kész feltárni és megismerni. Az út sokféle ösvényen át vezethet: a pszichológia, a filozófia, a vallás, a tudomány, végső soron az önismeret ösvényein át. Az út végül így is úgy is az ‘énség’ megismerésén túlnan vezet, ahol ott lakozik az emberben egy sokkal mélyebb, elzárt világ, amely az egyén-iség meghaladásán keresztül a kollektív tudatosság, a valódi értelemben vett önmeghaladás, a transzcendenica irányába vezet. Ebben az egyén-feletti világban pedig ott rejtezik az egész emberiség ős-bölcsessége, minden-tudása, rejtett kincse. És aki rátalál ezen benső világra, és minden bölcsességének titkos aranyára, mint mondják, a halhatatlanságot és a teljességet nyeri el.
Mikor jártadban keltedben az utcán sétálva, félelem nélkül elkapod az emberek tekintetét, figyelj bensődre. Mit jelez? Érzed-e a másikban a mélység érintését? Ha a pillantás igéző, mámoros és teljes, ne habozz bátran megszólítani a másikat, mert valódi társra leltél. A rejtett benső világ közös élménye az, amely benneteket összeköt, és amelyre bármit is építeni érdemes. Amit nyerhetsz, emberi vágyad megnyugvást szomjazó örök keresésének elnyugvása, hazatérése. Mert VAN valódi révbe-érés, és VAN valódi hazatérés, de csak annak aki útra kél. Indulj hát…
Ezért van, hogy az ilyen szemléletet követők élete belülről kifelé átlényegül ennek a magasabb szempontrendszernek a valódi és maradandó értékeivel. A spirituális ember tisztában van azzal, hogy minden anyagi vagyontárgy idővel elértéktelenedik, és végső soron elpusztul, ezért nem tékozolja el életét azzal, hogy cselekedeteit az öncélú fogyasztás, a tárgyak puszta megszerzésének és felhalmozásának szolgálatába állítsa. Hiába korunk fogyasztói társadalma, amely folyamatosan azt a kényszer-érzetet kelti, hogy boldogságunkhoz egyre több fogyasztási cikk birtoklása kell. A spirituális ember tudja, hogy a boldogsághoz egészen más út vezet: az Önmeghaladás útja. Ezért életét nem akarja csak magának megtartani, hanem kész saját és önös érdekein felül átadni másoknak.
A spirituális életvitel ezzel együtt nem jelent egyet a világi dolgokról való lemondással vagy a szegénységgel. A spirituális ember az anyagi javakat nem utasítja el, sem nem nézi le ezeket, csak eszköznek és nem célnak tartja őket. Arra törekszik, hogy életét más rendű értékek hassák át: törődik az egészségével,tudatosan táplálkozik, megfontolja, hogy mivel tölti a szabadidejét, mit néz a tévében, mit olvas. Arra törekszik, hogy összekapcsolja a hivatását a kenyérkereső munkájával, mert egységben gondolkozik az életről és a világról. Ezért tiszteli embertársait, tudja, mi a becsület, vállalja a felelősséget a gondolataiért, tetteiért, mert tudja, hogy az emberi világ egy zárt rendszer, egyetlen osztatlan egész, és így egyetlen cselekedete sem marad következmény nélkül. Mikor beszél, igyekszik igazat és jót mondani, beszédtémája nem a pletyka vagy mások rosszindulatú kibeszélése. Megjelenése pedig rendszerint szolid, ápolt, tiszta, mert a vonzereje nem kirívó ruhákban, vagy dagadó izmokban, hanem a kisugárzásban rejlik.
Ennek az életvitelnek a gyümölcse hosszútávon, évek múltán érik csak be. De hatására tágul világfelfogásunk melyben teljesebbnek érezhetjük létezésünket, és amely minden remény szerint a bölcs és boldog élethez vezet.
A spiritualitás világnézetet, szellemi irányultságot jelent. A felfogás abból a nézetből indul ki, hogy nem csak a háromdimenziós valóság létezik, annál több van, mint amit látunk, hallunk és megfogunk. A spirituális emberek hiszik, hogy van körülüttük egy láthatatlan energiamező, amelynek segítségével egy másik, úgynevezett szellemi világhoz kapcsolódhatnak. Tudják, hogy valamennyien egy nagy egész részei vagyunk, ezt egy láthatatlan erő mozgatja, amely befolyással van mindenki életére. Ezt az erőt nevehetjük sorsnak, végzetnek, kozmosznak, világléleknek, szellemi erőnek, vagy istennek - ahogy tetszik.
A spiritualitás nem tévesztendő össze a vallásossággal, hiszen ahhoz, hogy valaki spirituális ember legyen, nem kell mindennap templomba járnia, vagy imádkoznia. De a spiritizmussal sem keverendő, amely az utóbbi időben az asztaltáncoltatás szintjére süllyedt le.
A spirituális ember élete
Akkor mondhatja magát valaki spirituálisnak, ha értékrendjében első helyen az alázat áll, és nem képzeli magát mindenhatónak, mindenki felett állónak. Tiszteli emberársait, tudja, mi a becsület, és hiszi, hogy egyetlen tette sem marad következmény nélkül. Vállalja a felelősséget a gondolataiért, a cselekedeteiért, és mivel egységben gondolkodik, képes a nagyobb közösség szempontjai szerint ténykedni.
A spirituális ember igyekszik szeretettel teli viszonyt ápolni a szüleivel, nem tart haragot a rokonaival, megpróbál kijönni a kollégáival, megbocsát embertársainak. Nem játssza a mártírt, nem ostorozza magát a hibáiért, és ha teheti, összekapcsolja a hivatását a kenyérkereső munkájával, mert ettől érzi hasznosnak magát.
Sokan azt hiszik, hogy a spirituális emberek szentek. Ez tévedés, mert aki a szellemi és a lelki fejlődés útjára lépett, az a földi életet nem becsmérli, csak más értékek szerint éli. Nem magasztalja fel a szegénységet, és nem mondja azt, hogy a gazdagság bűn. Viszont, ha kell megvédi az érdekeit, de nem él vissza a hatalmával, és a tudásával. Törődik az egészségével, odafigyel a táplálkozására, megfontolja, hogy mit néz a tévében, vagy minőségi, magasabb színvonalú újságokat, könyveket olvas. Beszédtémája nem a pletyka vagy mások rosszindulatú kibeszélése. A megjelenése pedig rendszerint szolid, ápolt, tiszta, mert a vonzereje nem a kirívó ruhákban, vagy a pólót szétfeszítő, dagadó izmokban, hanem a kisugárzásban rejlik.
Szex és spiritualitás
A spiritualitás útján haladó ember nem azért létesít szexuális kapcsolatot, mert a felgyülemlett feszültséget így akarja levezetni. Először támad igénye a lelki, majd a szellemi, és csak azután a testi egyesülésre.
Úgy tűnik, mintha néhány száz évvel ezelőtt sokkal könnyebb lett volna spirituális életet élni, hiszen nem nehezedett olyan óriási nyomás, külső befolyás az emberekre, mint napjainkban. A spirituális életmód kialakítása valóban akkor sem volt könnyű, hiszen például a pénz vagy a hatalom minden korban fontos volt. De ahogyan ma, úgy tegnap is feltétel volt bizonyos erkölcsi fejlettség. Aki a mindennapjait a spiritualitás szabályai szerint szeretné élni, annak rendelkeznie kell önfegyelemmel, kitartással és hatalmas lelkierővel.
A szellemi és a lelki átalakulásokban segítségünkre vannak a spirituális témájú könyvek, amelyek révén jobban megértjük, hogy minden mindennel összefügg. Hatásukra tágul a tudatunk, és más dimenziókat ismerhetünk meg. Ennek az életmódnak a gyümölcse később, évek múltán érik csak be. Utána teljesebbnek láthatjuk az életünket, bölcsebbek leszünk. Tudatusul bennünk, hogy az életben minden kézzel foghatót értéket - bankban lévő pénzt, vagyont érő tárgyakat, fontos személyt - elveszíthetünk, csak a lelki és a szellemi, vagyis a spirituális értékeket nem."
Tarr Bence László
