az utóbbi időben sokat foglalkoztatott a magamba zárkózásom..
az a szinte teljes Csend,amivel körbevettem magam..
nem értettem a miértjét,nem is kerestem..
elfogadtam a belső kényszert,ami erre az útra vitt..
van,akinek nem saját döntése a belső bolygó(K-Pax..örök szerelem)..
és az,hogy ezekről olvasok hallok mostanában annyit,az sem véletlen..
jel..mi más..
láttam a lányokkal egy műsort,ami siketvak gyerekekről szólt,és az ő kálváriájukról..
arról a lélekben,szívben zajló belső világról,amiről oly keveset tudunk..
nem hallani és nem látni..
vajon felfoghatjuk-e pontosan,hogy milyen küzdelmes,embert próbáló helyzet ez..
ma találtam egy csodálatos cikket,aminek szintén ez a témája..
egy olyan nőről szól,aki megmutatta,hogyan lehet ilyen fogyatékkal teljes életet élni..
úgy éreztem,meg kell mutatnom,hiszen ez a pont azon a bizonyos mondaton..
Helen Keller gyermekkorában megsüketült és megvakult. Ám nem adta fel a reményt. Megtanult beszélni, diplomát szerzett, férjhez ment, és mindezt majdnem 100 évvel ezelőtt. Hogyan csinálta?
Helen tanítója, Ms Sullivan, a tenyerébe jelelte a tárgyak nevét.
Forrás: life.hu
Helen Keller 1880-ban született Alabamában, teljesen egészséges, gyönyörű kisbabaként. Másfél éves korában súlyos betegség taglózta le, aminek következtében elvesztette hallását és látását egyaránt. Kis gyermek lévén túl keveset tudott még a világról, ezért arra sem voltak eszközei, hogy érdemben elkezdjen kommunikálni. Így ír erről életrajzi regényében, a Csöndes, sötét világomban:
"Azt mondták, nagyfokú agy- és gyomorbántalmam van. Az orvos nem hitte, hogy életben maradok. De egy reggel a láz megszűnt, oly hirtelen és titokzatosan, ahogy föllépett. Nagy öröm volt a családban, mert ekkor még az orvos sem sejtette, hogy én többé sem látni, sem hallani nem fogok. […] Nem tudok visszaemlékezni, mi történt velem a betegségem után következő hónap alatt. Csak azt tudom, hogy vagy anyám ölében ültem, vagy belefogództam a köntösébe, amint a házban erre-arra járt. A kezemmel kitapogattam minden tárgyat, megfigyeltem minden mozgást, s így sok dolgot megtanultam. Csakhamar szükségét kezdtem érezni a másokkal való érintkezésnek, s idétlen jelzésekbe kezdtem. A fejrázás 'nem'-et jelentett, a bólintás; 'igen'-t, a húzás azt jelentette: 'jöjj', a taszítás: 'menj'.”
A megrendült szülők, bár a kislány állapotába beletörődtek, kétségbeesetten keresték az utat a lányukkal való kommunikációhoz. Végül felvették a kapcsolatot a Perkins Intézettel, akik úgy vélték legjobb, ha házhoz küldenek egy tanítót Helenhez. Így érkezett meg a kislány életébe Anne Sullivan és mellette is maradt halála napjáig.
Helen eleinte nagyon lelkesen mutogatta a szavakat amiket Ms Sullivan a tenyerébe betűzött. Ám nem fogta fel, hogy tanul. Tetszett neki az ujjak játéka, de nem értette a kapcsolatot jelek és jelentésük között. Aztán egy napon Ms Sullivan vizet csurgatott Helen egyik tenyerébe, míg a másikba betűzte a szót: víz. Ez okozta az áttörést.
"Amint a hideg víz az egyik kezemre ömlött, a másikra betűzte e szót: 'víz', először csak gyöngén, azután mind erősebben. Csöndesen állottam s teljes odaadással figyeltem ujja nyomait. Egyszerre, villámgyorsan, mintha fölébredt volna lelkemben valami elfeledett, régi gondolat visszhangja. Ezzel a nyelv titka meg volt fejtve előttem. Rájöttem, kitaláltam, hogy az a hideg valami, ami a kezemre csurgott, v-í-z volt. Ez a szó életet nyert előttem, fölébresztette szendergő lelkemet, megvilágosította, reményt, örömet fakasztott benne, szabaddá tette."
Ms Sullivan 49 évig maradt Helen mellett. Bárhová is ment, bármit is talált ki, ő vele tartott.
Forrás: life.hu
Ezek után már minden könnyebben ment. Helen lelkesen szívta magába a tudást. Megtanulta a jeleket, majd a Braille-írást. Innentől kedvére olvashatott, először angolul, majd franciául, görögül, németül és latinul. Elhatározta, hogy megtanul beszélni, ezért tíz éves korában elvitték Sarah Fullerhez, a Mann Horace Intézet igazgatónőjéhez.
"Fuller kisasszony módszere a következő volt: szép csöndesen elvitte a kezemet az arca előtt és a kezemet a nyelvéhez és ajkához érintette, mikor hangot adott. Nagyon igyekeztem mindent utánozni és egy óra alatt a beszédnek hat alapvető részét tanultam meg: az M. P. A. S. T. J. hangokat. Fuller kisasszony összesen tizenegy leckét adott. Sohasem felejtem el azt a meglepetést és örömet, amelyet az első mondat kiejtésekor éreztem: "Meleg van." Igaz, hogy szakadozott és ingadozó szótagok voltak bizony azok, de már emberi nyelv volt."
Helen kitartó volt és szorgalmas. 14 éves korában New York-ba költöztek Anne-nel, hogy a Wright-Humason-féle Siketek Iskolájába járjanak. 1900-ban pedig felvételt nyert a Radcliffe Főiskolára. Ms Sullivan lelkesen betűzte Helen kezébe az órák anyagát. A lány pedig soha nem kért felmentést vagy segítséget állapotára való tekintettel. 24 évesen magna cum laude diplomázott és így ő lett az első siketvak a világon aki bölcsész diplomát szerzett.
Helen Keller tizenkét könyvet írt és számos cikket, értekezést publikált.
Helen lassanként a figyelem középpontjába került. Összesen tizenkét könyvet írt -mind nagyon sikeres- valamint számos cikket, értekezést. 1915-ben megalapította a Helen Keller International nonprofit szervezetet. 39 országban tartott beszédeket. Ismerte az összes amerikai elnököt és jópár hírességet tudhatott a barátjának. Mark Twain azt mondta róla:
"A XIX. század két legérdekesebb egyénisége Napóleon és Helen Keller volt."
Később a Szabadságért Elnöki Érdeméremmel tüntették ki, majd 1965-ben a Leghíresebb Hölgyek közé választották a New York-i Világkiállításon. Helen 1968. június 1-jén halt meg álmában. Hamvait Anne Sullivan és Polly Thompson mellé temették.
Helen Keller a kitartás és a szorgalom mintaképe. Példája annak, hogy hátrányainkat miként kezelhetjük adományként. Tanítója, Ms Anne Sullivan pedig a világ összes pedagógusának mutatott irányt szeretetével és egész életével, amit Helen Keller segítésének áldozott. Kettőjük élete elválaszthatatlanul egy volt, és egy is maradt haláluk után is.
forrás:Pozitívnap
